Tokaji Március Nagykóstoló - 2016.03.19.

Ha jól érzékelem, én vagyok az első, aki a Tokaji Március rendezvényről beszámol. Nem titkolt szándékom is, hogy így legyen.

Nagyszabású, kiváló rendezvény volt a Tokaji Március a Corinthia Szállóban. Széles, bár nem átfogó képet adott Tokaj-Hegyalja borairól, termelőiről, erőfeszítéseikről és munkájuk irányáról. 68 borászat állított ki, vagyis állt standon. Közöttük nagy, ismert nevek és ismeretlenek egyaránt előfordultak. Csalódás volt számomra azonban - és megvallom, Tokajról szóló bármilyen rendezvényt egyáltalán nem tudok elképzelni - hogy a 68 között nem szerepelt a Disznókő, a Pannon Tokaj, vagy például Árvay János. Nagyon hiányoltam. Nem tudom, miért maradtak távol, és feltételezésekbe sem akarok bocsátkozni, de úgy gondolom, hogy nélkülük az átfogó kép Tokajról jelentősen csorbul. A másik, ide tartozó gondolatom, hogy ha a Royal Tokaji, meg a Sauska megtette, hogy standdal állt ki a rendezvényen, akkor igazán megtehette volna Lenkey Géza, meg a Kikelet Pince is.

Tokajról több elképzelés él az átlagember és a szakmabeliek gondolkodásában. Lépten-nyomon azt halljuk-olvassuk, hogy a száraz furmint a jövő, ugyanakkor Áts Károly arról nyilatkozott, hogy az aszú mindig is Tokaj zászlós bora, fő terméke marad. Jól van ez így, nem kell beskatulyázódni sem a közgondolkodás, sem a divatok áramlataiba. Megújulni is mindig tudni kell, meg az elért eredményeket megmutatni és az elismerésben fürdeni. Egy valamit nem lehet soha abbahagyni: a munkát, az pedig Tokajban is folyamatosan jelen van, és a borászok derekasan végzik a dolgukat.

Ennyit előrebocsátva a kóstolóról bennem kialakult összképről szeretnék beszámolni.

Rövidke idő állt rendelkezésemre, hogy megismerkedjek a felhozatallal. Mindössze két óra, s ezalatt 18 pincészettől tudtam kóstolni, volt, akiknél több tételt is. Összesen 25 tételre volt időm. Mindenhol kerestem a száraz furmintot, és igyekeztem prémium tételt kóstolni. Ahol a furmint - vagy ezzel egyenértékű házasítás - rendben volt, ott főbort is kóstoltam.

Legfontosabb kritikai észrevételem, hogy a borász társadalom nem felkészült a megmérettetések színvonalának felmérésére. Kérem, tisztelet a kivételnek, ki kell mondani az igazságot: egyészen nagy, és ismert borászatok tételei is - a kicsi és ismeretlen borászatoké pedig jellemzően - valamilyen hibában szenvedett. Leggyakrabban az oxidáció jelentkezett, a darabon tartás íze. Hogy erre miért kellene nagyon odafigyelni, arról elmondok egy történetet.

Ott álltam 2009 nyarán egy tekintélyes londoni internetes borkereskedő irodájában és tokajit kóstoltattam. Az egyik kedves boromat töltöttem neki éppen, egy prémium tételt, azután talpig elsápadtam, mert beleszagolt és ezt mondta kimért hangon "This wine is oxidised. I cannot serve this to clients". A tétel ennyi volt részéről, ment a kiöntő edénybe. A boron az oxidáció olyan csekély mértékben volt érezhető, hogy ennyi miatt ezen a Tokaji Március kóstolón egy másodpercre sem emeltem volna fel a szavam. "But that's part of the style" - próbálkoztam, de szárazon letorkollt: "this is not a sherry, it must not be oxidised at all". Az élmény annyira élénken él még bennem, hogy filmszerűen látom a történetet magam előtt. Pedig ez az ember nem egy MW, és az ügyfélköre még kevésbé MW (a Square Mile közönségének jó 80%-a egyszerű mennyiségi borfogyasztó, más kérdés, hogy minőségből mennyiségi). Hogy mégis üzlet lett a kóstoltatásból, azt az aszúk kiemelkedő minősége és a kereskedő nem kis jóindulata biztosította. Megvallom, hogy ott és akkor szorult helyzetben éreztem magam. Azóta tanulság számomra, és örülnék, ha más számára is az lenne: csak azt mutatjuk meg, ami 100%-os. Főpróbán még elmegy, ha a súgó néha segít a szövegben, de a nyilvános főpróbán már nem tolerálható.

Az oxidáció mellett több fáradt, szétesőben lévő, vagy szétesett tétellel is találkozhattam, például az egyik nagy reménységemmel, egy fordítással. Ugyanis kevesen hoztak olyan különlegességet, mint a fordítás, amit azután természetes kíváncsiságomnál hajtva meg kellett kóstolnom. Nem örültem az élménynek. További problémákat okozott az ecet, az illó, és mindezek egy olyan presztízsű rendezvényre hozott borokban, amit a Corinthia Szállóban tartanak. Borászok, figyelem! You cannot serve this to clients!

Másik konklúzióm, hogy igazodni kellene a fogyasztói igényhez. Ma, amikor minden csapból az folyik, hogy Tokaj jövője a száraz furmint, akkor nem érzem helyénvalónak, ha furmint utáni érdeklődésemre azt válaszolják a standon, hogy "egy száraz sárgamuskotályt / száraz hárslevelűt tudok mutatni". Megkóstoltam, és nem is volt rossz, de a sárgamuskotály nem furmint. Még azzal is jobban ki lennék békülve, ha azt válaszolják, hogy "borászatunk egy furmintra épülő házasítással mutatja be ezt a kategóriát", vagy valami hasonló. És még ha nem ez a fő profilja, akkor is. Meg kell érteni az idők hívó szavát és azzal kell csatába indulni, amit megkíván. A lengyel lovasság 1939-ben a német tankok ellen érdemben harba bocsátkozni nem tudott, csak lemészároltatni tudta magát.

Szóljak pár szóta a szép élményekről is. Nem tévedett a zsűri, amikor a Mádi Borház "iMÁDlak" Tokaji Cuvée 2013 tételét a legjobb házasítások élén jelentette meg. Tőlük amúgy még ennél is jobb tételt is lehetett kóstolni. Ugyancsak felüdülés volt a Tállya Wines standjánál kóstolni, és ért szép élmény a Tokajicumnál. Ezekről majd külön is írok.

 

Újdonságok

Bogyólé - Beaujolais: 1-0 !

BREAKING!... A BOGYÓLÉ ÉLVEZETESEBB, MINT A BEAUJOLAIS NOUVEAU! Talán nem vonja kétségbe senki, hogy hazánkban a legjobb beaujolais nouveau típusú bort a Vylyan készíti. Egyben a legismertebbet is: sorozatban a 17-ik évjárat már a Bogyóléből, ami a poharainkba kerül. Tavalyi posztomban azon...
Teljes cikk

Luka Enikő - Soproni Turán 2017

Őszinte leszek, hype-nak, legjobb esetben is marketing fogásnak tartom a női borászok körül kialakult hírverést. Annyi mindent olvasunk, hogy lágyabbak, nőiesebbek a boraik, hogy kifejezőbbek, meg hasonlók. Valóban? Tény, hogy a nők szaglása általában kifinomultabb, például száz közül is megismerik...
Teljes cikk

Szentpéteri - Generáció cuvée 2019

Ritkán találkozunk érleltebb borokkal a Kunság vidékéről, pedig ott sem kizárólag tartályban érlelt, friss évjáratú borokat értékesítenek. Mai tételünk 2019-es, a VinAgora 2021-es versenyén ezüstérmes helyezett fehérbor. Szép, aranyba hajló csillanású bor. Nagyon szokatlan, chardonnay -...
Teljes cikk

Mikóczi Pincészet, Báta - Davand 2018

Egyszer volt, hol nem volt, a szarvasok sétálgattak az erdőben, és addig sétálgattak, amíg beesteledett. Így esett, hogy a 2018-as Davand cuvée címkéjén a két szarvas a sötétkék erdőben akaszkodott egymás agancsába, nem úgy, mint a Mikóczi Pincészet többi borán, ahol fényes nappal, fehér alapon...
Teljes cikk

Jammertal Blue Sky 2012

Sokszor írtam már a 2012-es évjáratról, ilyen szerintem évszázadonként csak egy van. Minden alkalommal elkápráztat. Kár, hogy csak néhány villányi borászat vállalja fel a hosszas érleléssel járó finanszírozási terhet. Ezek egyike a szenzációs Jammertal borászat. A Blue Sky a Jammertal sorozat...
Teljes cikk

Hétvége a tónál - Strommer pincészet

Északi part vagy déli part? Mélyvíz avagy sekély víz? Egy magyar ember számára nem az a kérdés, hogy szereti-e a Balatont, esetleg csak annyi: melyik oldalt szereti jobban. A Balaton egyike azoknak a nemzeti alapélményeknek, amik mentén meghatározzuk a magyar identitást. Oly sokunknak ismerős...
Teljes cikk

A Hard-seltzer jelenség

Valamikor a nyár elején jelent meg először ez a szó: hard seltzer. De akkor aztán egyszerre és mindenhol, minden felületen. Ez azt jelenti, hogy pénz van mögötte, minden bizonnyal nem kicsi. Az, hogy valami undorító, általában nehezen leplezhető, bár igyekszenek gondosan palástolni, például sok...
Teljes cikk

Aranyérmes Cannes-ban az Ostoros Rozé 2020

A franciaországi Cannes-ban idén nyáron nemcsak a filmcsillagok ragyognak, hanem az Ostoros Családi Pincészet Egri Rozéja is. 2004 óta itt rendezik meg ugyanis minden évben a világ legnagyobb, kifejezetten rozéknak szóló világversenyét, a Mondial du Rosét, ahol az Ostoros 2020-as évjáratú Egri Rozé...
Teljes cikk

Szatmári Családi Pincészet, Szigliget

Feleslegesnek tűnik egy olyan pincészetről írni, amelyik jelenleg zárva tart. Éttermük is üzemel(t) és most átalakítás miatt zárva. Miközben éppen balatoni szezon van... Mivel azonban a borok annyira jók, én hiszek a folytatásban, ahogy a tulajdonos, Szatmári Gábor is, hiszen ő dolgozik rajta! A...
Teljes cikk

Somló nagyágyúja (Györgykovács Tramini 2018)

Sovány vigasz, hogy Györgykovács Imre furmint és hárslevelű ültetvényeit Kreinbacher néven élvezhetjük tovább, mint arról néhány éve értesülhettünk. vinoport.hu/tema/az-utolso-harslevelumet-isszuk-iden/3564. Nem mintha Kreinbacherék nem lennének elég jók. De ahogy Szepsy István neve egy lett...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk