Egy jó forralt bor
Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.
Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.
Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a Koccintóst... A másik szabály, hogy vörös és fehér vegyítéséből a legízletesebb. A harmadik szabály, hogy 1/3 vörös, 1/3 fehér, 1/3 víz.
Az én kezembe az Ostorosbor Csipke Vörös akadt, csak itthon jöttem rá, hogy miért is volt jó választás. Első ránézésre - medina fajtából készült - lelombozódtam. Medina... talán erős lesz ezt leírni, de egyszerűen nem tudom, miért nemesítették ki ezt a szegény fajtát. Nem hogy megkapónak, divatosnak, vagy valami ehhez hasonlónak nem tudnám nevezni, hanem éppenséggel kifejezetten diszharmonikusnak, elfuseráltnak tartom - hozzáteszem halkan, hogy a turánnal együtt. (Elnézést kérek a nemesítőktől: Csizmazia Józseftől és Bereznai Lászlótól). Intenzíven parfümös, virágos íze egyáltalán nem passzol egy vörösborhoz az én ízlésem szerint, de persze nem csak én létezem és kóstolok a világon. A test nem elég nagy, a tannin kevés, az édeskés virágillathoz nem illik a vörösboros karakter...
Az Irsai Olivér már jobb, a muskotályos, illatos ízvilágával. Arra azonban nem számítottam, hogy a két illatos fajta ennyire jó összhatást fog adni! A fűszerezés elsősorban fahéj volt, kevés szegfűszeg, egy kis vaníliás cukor, és narancshéj. Mondjuk én nem szeretem, ha összeragad tőle a szám, úgyhogy cukor kevés ment bele, aztán addig kotortam a kamrában, amíg a kezembe nem akadt egy üveg juharszirup. Érzéssel, kb. csészénként egy-egy teáskanállal öntöttem. Zseniális lett, csak ajánlani tudom! Az illatos borok a fűszerekkel és a juharszirup lágyságával kiegészülve egyszerűen tökéletes kombó lett! Olyan szépen lágyította a mixet, hogy még az alakjukra oly kényes hölgyek is kétszer kértek, hivatkozva a juharszirup "egészséges" édesítő hatására.
Pancsoljanak Önök is bátran! Éljen a tél!
Ja, és rehabilitálom a medinát, de csak forralt bor céljára.