Stobi Winery (Macedonia) - Rkatsiteli 2020

Aki Észak-Macedónián keresztül utazott, bizonyára jól emlékszik a kopár hegyoldalak alatti keskeny völgyek apróbb lankáin, a vágtató Vardar folyó két partján, az aszálytól sárgálló mezők ölelésében fekvő szőlősorokra. Csaknem az egész országot végigkíséri az ültetvények sora, ahol egy talpalattnyi művelhető földet is találni. Úgy hírlik, az ország gazdaságának egyharmadát a borexport teszi ki, amely jelenleg elsősorban Szerbiába irányul. A ma kóstolt bort értékelve egy kicsit sajnálhatjuk, hogy csak Szerbiáig jut. Nekem legalábbis mostanáig macedón bor nem került a látókörömbe, de ezen sürgősen változtatnom kell. Furcsa. Egy ország, amely állítólag nem szereti a saját nevét - Македонија - kifejezetten K-val ejtendő: MAKEDONIJA, ahogy ők szeretik hallani (s nem úgy, ahogy mi ejtjük, c-vel), de amely, mint nép, elvileg Nagy Sándorig vezetheti vissza magát.

Egy külön történet a szőlőfajta is. Rkatsiteli, amely - mint hírlik - a világ legrégebbi, ma is művelésben lévő fajtája. Legalábbis, ha hihetünk a leírásoknak, Grúziában Kr. e. 3000-re datálható qevrikben a Rkatsiteli szőlőfajta magjait találták meg... Ez a fajta mainapság a Kaukázuson kívül még a Balkánon, és kisebb mennyiségben az USA-ban és Ausztráliában áll termesztésben.

Mindezek előrebocsátásával, lássuk, mit kapunk egy kétszeresen különleges palack bortól.

Intenzív szín, sötét szalmasárga, feltűnő zöldes csillanásokkal. Kifejezetten erőteljes, számunkra szokatlan illat. Nem tudom, a kedves Olvasó járt-e már a Terror Házában? Ott egy olajban úszó tank van az egykori világítóudvaron, s ahogy belépünk az épületbe, megcsap a gépolaj szúrós szaga. Valahogy ezt képzeljük el, csak nem kellemetlen, hanem kellemes, érdekes illatként. Nem ismeretlen különben a borok világában a petrolosság fogalma, de ahogy egyre többet szagolgatjuk - és kezdünk hozzászokni - az illat egy jól ismert gyógyszeréhez kezd hasonlítani. Pontosan olyan, mint a lándzsás útifű szirup.

Szájban azután a cövek-egyenes savak már ismerősek hazai borainkból, de az aromaképlet egy kicsit sötétebb tónusú. Fenyőerdő illata, azután ananász érkezik a citrusok mellett, de kissé olajos érzetű és eléggé testes. Érett és arányos, kifejezetten vágtató savakkal, de minden korttyal szelidül. Szárazpróbájában végül tiszta akácméz vonzó édessége kerekíti le, foglalja keretbe és szeretteti meg az összképet.

S ha valakinek a leírás alapján kedve lenne megkóstolni?... A leírt nedű egy tartályminta volt... Vegye fel velem a kapcsolatot.