Várszegi Chardonnay 2016

„Nincs édesebb, mint a méz” – szól a népdal, és folytatódik is: „Ki mit szeret, arra néz” – nos, én a bort szeretem, és remélem a T. Olvasó is – miért olvasná máskülönben ezt a cikket –  ezért most „arra nézek”, és néhány gondolatot megosztok a borban fellelhető mézességről. Ennek elsődleges oka, hogy nemrég egy remek példáját találtam a mézességnek, és erről akarok beszámolni.

Azonban kezdjük a száraz ismeretekkel. Természetes, hogy a mézről édes ízre asszociálunk, a borok terén azonban a mézesség nem mindig jelent édes ízt. A mézesség valójában szakkifejezés, és elsősorban illatban, másodsorban ízben értelmezhető. Általában fehér boroknál beszélhetünk róla, de mézességet elvétve vörösbornál is éreztem már (v.ö. https://www.borbecsus.hu/news/gere-kopar-2011/). Rohály doktor úr „A világ híres borvidékei” c. munkája szerint a mézesség, mint illat- és ízjegy a következő szőlőfajták sajátja: chenin blanc, sémillon, roussanne, zöldveltelini, rajnai rizling, arinto, antao vaz, rupeiro. Puff neki, jelentkezzen, aki ezek közül naponta fogyaszt – a legtöbbnek a nevét sem tudjuk rendesen kiejteni, mondjuk chenin blanc már nálunk is terem elvétve, zöldveltelini, rajnai rizling több is, de nem kifejezetten a mézessége miatt szeretjük őket. Csendesen teszem hozzá ehhez a sorhoz a saját tapasztalataim alapján a következőket: olaszrizling, chardonnay, furmint, hárslevelű, tramini, királyleányka, esetenként Irsai Olivér. Nyilván ezek házasításai is hordozhatják.

Mézesség alatt egy összetett, sűrűn-koncentráltan virágos és édesnek, illetve fűszeres-virágosnak ható illatjegyet mondunk. A komplexitásnak egy eleme, nem önálló illat- vagy ízjegy. Jó tudni, hogy a mézesség érlelési illat- (és íz)jegy, tehát a friss borokban nem fogjuk megtalálni, pláne ne keressük a fajélesztős, hiperreduktív gyümölcsbomba primőrborokban). A fent említett külföldi fajták esetében nem ritkán 10 év (!) érlelés után jelennek meg mézes jegyek (Rohály doktor úr szerint), azért ilyen hosszan itthon ritkán kell várni. Fontos még tudni, hogy a méz magas pH-jú élelmiszer, a virágmézek pH értéke 3,6 és 4,5 között váltakozik. A savasság pedig az íz intenzitásához járul hozzá. Mindezt azért mondom el, mert a borok pH értéke is nagyjából ezen értékek között mozog, a mézesség megjelenése tehát sokat sejtet, jó beltartalmi értéket és megfelelő érettséget jelez.

S most lássuk, ki/mi miatt írtam ilyen sokat a mézességről. Borháló válogatásban találtam rá a balatonboglári Várszegi pincészet 2016-os chardonnayjára. Világos aranyszín, vagy inkább sötétebb szalma. Virágpor illatával indít, visszafogottan, de ígéretesen. Illatában kis kesernye van jelen, de az illat üde, és mögüle hamar előtörekszik a gyümölcsösség. Exotikusok főként, meg kevés sárgabarack, azután körte, s ez hosszan és lédúsan megmarad. Szájban teste jó, közepes, de arányos. Nem lóg ki semmi, sem a sav, sem az alkohol. Fő ízjegyei egyszerűbbek: körtébe hajló piros ill. sárga alma.

Azonban itt nem merül ki ez a bor, de ehhez meg kell várni, míg kiürül a pohár. Úgy hívják ezt, hogy szárazpróba: amikor már csak egy csepp marad a pohár alján, és van ideje az illatnak teljesen kitölteni a poharat. A Várszegi chardonnay szárazpróbája csupa, színtiszta méz. Mézességében is összetett, mert hársméz, napraforgó méz egyaránt kiérezhető, és ilyen intenzíven ritkán találkozom vele. Eleve ritka, hogy többféle is felismerhető. Bársonyos, meleg, napsütéses érzetet kölcsönöz az egész bornak, úgy szagolgatom, mint egy méh… Ezután már tudatosan keresem, és az újabb korty végén, a lecsengésben is megtalálom legnagyobb megelégedettségemre. Ez a nyár – úgy látom – a Balatonboglári borvidékről szól, előbb Kristinus, most Várszegi. Jólesik érezni azt is, hogy a chardonnay itt ilyen szép példákat mutat. Enyhén fűszeres csirkehúshoz, könnyű sertés fogásokhoz. Jó, hogy magnum palack.

És aki készíti: Várszegi Viktor. Köszönjük.

Fontos megjegyzés: a bort egy Riedel Sommeliers Montrachet pohárból kóstoltam. https://www.riedel.com/collections/glass-collections/d/sommeliers/montrachet/

Újdonságok

1. röpcikk: Kovács és lánya borászat (Gyöngyöstarján) - Syrah 2016

Syrah mintapéldány. Lilásba hajló, sötét bíbor színű bor, szép templomablakokkal. Nagyon gyümölcsre hangolt illata van. Úgy ugrik bele az orrunkba, mintha rugó dobná fel. Intenzív, izgalmas, összetett fekete bogyósokkal nyomul, főként fekete szeder - nyár végi, lédús, árokszélről szedett...
Teljes cikk

Mi az a "röpcikk"?

Nincs mese, annyira sok remek bort kóstoltam a VinCE-n április 6-án, hogy nem írhatok mindegyikről a megszokott méretű összefoglalót, mert egyszerűen nem érnék soha a végére. Elhatároztam tehát, hogy rövid bemutatásokat fogok írni, ezeket hívom "röpcikknek", a röpdolgozat analógiájára. Remélem,...
Teljes cikk

10. IWINETC - Budapest a borturizmus fővárosa négy napig

Magyarországon tartja idén az IWINETC a 10. konferenciáját. A borturizmus e kiemelten fontos szak-konferenciája számos olyan szakértőt vonz, akik nagyágyúnak számítanak. Előadást tartott például Elisabeth Gabay, MW (aki lassan már vádolható hungarofilséggel, hiszen minden nagyobb rendezvényünkön...
Teljes cikk

Jackfall Grand 2007

Úgy dukál, hogy a világhírű zenekar előtt fellépjen egy (vagy több) minőségi előzenekar is. Jackfallék tudják ezt, biztosan ezért kóstoltatta velem Burger Ottília kereskedelmi igazgató először a 2012-es cabernet franc-t, aztán ugyanebből az évjáratból a cabernet sauvignont végül -...
Teljes cikk

Jammertal Borbirtok: Cassiopeia 2011, Gloria 2011

Már megint itt a hideg idő, és ilyenkor az ember önkéntelenül is a testes vörösök felé nyúl, hogy melengesse a szívét-lelkét. Húsvét is közeleg, amikor az ünnep miatt megintcsak komolyabb borok kerülnek elő, esetleg nagy vörösök is. Hálásnak kell lennem a Jammertal Borbirtoknak, amiért annyira...
Teljes cikk

Egri Csillag 2016 - Egri Eszterházy Károly Egyetem

E hasábokon korábban több Egri Csillagot voltam kénytelen savanykás hangvételben jellemezni. (Gál Tibor Egri Csillag 2016, Kovács Nimród Winery - Egri Csillag 2016)) ) Nagy nevektől technológiailag pontos, de nem kellő koncepcióval rendelkező borokat ismertem meg bennük. Valahogy egyik sem...
Teljes cikk

Tesco Finest Sauvignon Blanc 2017

A britek kétségtelenül nagyon sokat adnak arra, hogy a bor, amit isznak, jó legyen. Talán ez az a termék, amelyet minden áruház a legnagyobb presztízsűnek ítél, szinte versenyeznek abban, hogy melyikük kínálja a jobb minőséget. Persze mindez az árakon is meglátszik. S emiatt volt bizalmam a...
Teljes cikk

Lelovits Olaszrizling 2017

Esti laza beszélgetéshez vettem. Kategóriájában kiművelt, jó összetettségű bor. Nagyon világos aranyszín, tartalmat ígérő templomablakokkal. Illata intenzív, friss, őszis, virágos. Kategóriájától (1800 ft) nem várunk nagy komplexitást, mégis érezhető a gondos odafigyelés, magasabb minőségre...
Teljes cikk

Gál Tibor Egri Csillag 2016

Kertelés nélkül kell a témának nekimennem. Nem az első csalódás Egri Csillagokban, és ez alatt nem a könyvet értem, mert az sosem volt csalódás. Gál Tibor 2016-os Egri Csillaga hasonlóan koncepciótlan és értelmezhetetlen alkotás, mint amilyen több másik volt ezen új műfajban. A csalódás fő eleme,...
Teljes cikk

Béres Tokaji Szamorodni (édes) 2013

Úgy alakult, hogy Karácsonykor megkóstoltam a Béres Tokaji Szamorodniját. Nagyapám szokta volt mondogatni a Karácsonyi ebédek után, hogy napi egy pohárka tokaji karbantartja az egészséget. Emlékszem, épp csak túl voltam a halászlé megrázó élményén (akkor még megrázónak számított, különösen, mert...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk