Schieber Cabernet Sauvignon 2013

Schieber cabernet sauvignonját azért választottam, mert szeretek kísérletezni, és kifejezetten izgat, ha a nagy nevek limitált köréből kilépve valami újat, izgalmasat ismerhetek meg. Nem utolsó sorban a nagy nevek gyakran már túlárazottá válnak, az ismeretlenebbektől pedig sokszor magas minőséget és jobb ár-érték arányt kap az ember (ld. egy korábbi bejegyzésemet a Szatmári Családi Pincészet olaszrizlingjéről).

Fentiekből kiderül, hogy nem ismertem a szekszárdi Schieber pincét, akik stílszerűen a Kadarka utca 100-ban működnek. Ez jó jel.

A bor lilás bíborszín. A pohárból első szippantásra közepesen intenzív tetszetős illat ugrik elő. Jó hossz (ha szabad ilyet mondani egy illatról), hűvös érzet. De van benne egy lehelletnyi bizonytalanság. Mintha a hordóhasználat hibája lenne. Az illat tehát nem teljesen tiszta. Ilyenkor rögtön elgondolkodom: talán túl gyors vagyok? Adjunk neki egy kis időt. Igen... kiszellőzi. De nem, mégsem. Újra és újra előjön, melegebben, hűvösebben, üres pohárból és másnap is ugyanúgy. Időlegesen el lehet kergetni, de végleg nem tűnik el (csak az üveg kiürültével :-). Hm.

Ízben először a tannin tűnik fel. Csak közepes, de kicsit húzós, kicsit éretlen (talán szárat is áztattak?), kicsit zöld. Aztán bontakozik ki a gyümölcsösség. Szedres, hecsedlis, némi fűszerességgel. Most visszaváltunk ismét az illatra: határozott rózsaillat érkezik. Önmagában kellemes, szép, de sajnos nem harmonizál a bor egészével. Pörgetem, forgatom még, nyúzom, nem hagyom ennyiben. Jól teszem: megérkezik az áfonya. Így már rendben, a komplexitás az, amit várok egy cabernet sauvignontól. Érdekes azonban, hogy nem az elsődleges, alapvető fajtajelleget hozza. Közepes test, közepesnél rövidebb lecsengés, de jó savak, összességében a textúra elbírja az alkoholtartalmat is. Az üres pohárban megjelenik egy kis lekvárosság.

Hát nem tudom, mit mondjak. Talán próbáljuk meg érlelni még. Hátha finomodik a tannin. Egy grill mellé mondjuk így is jól eshet, el tudom képzelni. Kell valami karakteres íz, ami felülírja az illat hibáját. A grillhús pörkölt aromái pont ilyenek, a tannin meg segít megbirkózni a vörös-véres ízekkel. De összességében az a benyomásom, hogy én ezt a bort megpróbáltam volna elházasítani. Mondjuk egy merlot-val. Egy biztos: a pincészet 1920 Ft-ért nagyon túlárazza ezt a bort. 30-40%-ot húznék le belőle.


Újdonságok

Eredet Pince - Kékfrankos rozé 2016

Valahogy a rozékra kattantam rá mostanában, talán a koranyár miatt. Igen, tulajdonképpen a tartalmas és a könnyű ötvözése a rozé, talán ezért olyan népszerű. Tartalmas, mert zamatai sokfélék, vonzóak, könnyű - mert tényleg az, lehet gondolkodás nélkül inni - több, mint egy fehérbor, mert...
Teljes cikk

Kristinus Borbirtok

Régóta kerülgetjük egymást, a Kristinus, meg én. Ezt úgy értem, hogy évek óta folyvást összetalálkozunk kiállításokon, kóstolókon, és nem szaladok el az ismerkedés elől, hanem egyre másra derekasan kóstolom a szortimentet, jegyzetelek, és ki is alakult bennem egy átfogó kép, azonban írni még...
Teljes cikk

Geszler Családi Pincészet, Mór

Az egri borvidéket szokták Burgundiához hasonlítani. Adódik, hogy Villány lenne a magyar Bordeaux (holott itt már jóval kevésbé indokolható az analógia). Etyek a magyar Champagne. Ezek már jól bejáratott párhuzamok. Először megkóstoltam a Geszler Családi Pincészet borait, és megfogalmazódott bennem...
Teljes cikk

Hangyál borok Húsvétkor

Húsvét a legnagyobb ünnepünk, és ilyenkor mindenki igyekszik kitenni magáért a saját családja és a húsvét hétfői vendégjárás kiszolgálása céljából. Természetes, hogy már most tele van az internet a különböző receptekkel, étel-ajánlókkal, a bloggerek sürögnek-forognak. Gondolkodtam, mennyiféle étel...
Teljes cikk

Fülöp Pince - Nyergesújfalu leg... borászata

Tetszik nekem az a magabiztosság és fölény, ami ahhoz kell, hogy a szlogen kipótlását képzeletünkre bízza a borászat - mit is asszociálunk hozzá a leginkább. Lakva ismerszik meg az ember - kóstolva ismerszik meg a bor - és a borász. Jó ez az egész történet az örökségébe beleszerető és a birtokot...
Teljes cikk

St. Andrea - Szeretettel 2016 Pinot Noir Rosé

Sokan gondolják újabban, hogy amit csinálnak, az egy misszió. Tanárok úgy beszélnek a tanításról, mint misszió. Informatikusok arról beszélnek, hogy az informatikai biztonságtudatosság megteremtése egy misszió. A modern minőségi borágazat megteremtése is egy misszió Magyarországon. De hogy ezen...
Teljes cikk

Mikóczi Pincészet - Cabernet Sauvignon 2011

Szűztermés, de hogy két éves tőkékről szüretelték, az igazán meglepett, mert úgy tudtam, hogy a szőlő legkorábban 3-4 évesen fordul termőre. Ha egy bor öreg tőkékről származik, azt azért szoktuk kiemelni, mert az idős szőlő már nem törekszik annyi termést hozni, a természetes hozamkorlátozás...
Teljes cikk

Dubicz Borászat - 1014 Mátrai Szürkebarát (2016)

In medias res kezdem, mert ez a legfontosabb ahhoz, hogy méltó helyén tudjuk értékelni: ez a bor a fehérboroktól megszokottnál magasabb hőmérsékletet kíván. Meglátásom szerint 14-15°C fokon fogyasztandó, mert ekkor mutatkozik meg a legszebben az aromavilága.Világos szalmaszín. Nem tolakodó,...
Teljes cikk

Kovács Nimród Winery - Monopole NOIR 2011

Van egy olyan közkeletű nézet, hogy férfinak nehéz olyan ajándékot találni, aminek igazán örül. Szerintem viszont pofon egyszerű: elég hozzá egy palack igazán jó bor, mondjuk egy Kovács Nimród "Noir" a Monopole sorozatból. Akitől kaptam a bort nem is tudta, hogy bennem már eleve él egy pozitív...
Teljes cikk

L. Simon Borászat - Rozsdás csuk 2016

Valentin nap közeleg, és elárasztotta a médiát a Valentin-napi értékesítési láz. Többek között azt harsogják mindenfelé a fülembe és a szemembe, hogy Valentin-napkor rózsa helyett valami más rózsaszínűvel is meg lehet lepni a Kedvesünket. Miért is ne épp egy rozé borral?Nem átallok helyeselni, bár...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk