Medveálom - Maczkó Rozé 2018

Annyira cuki ez a bor - mondta a feleségem, és tényleg, megragadó a sapkás jeges, de őrült jó ötlet a pohár-orrú, kicsit szomorkásan-néző-mackós csavarzár is, a kisfiam meg rögtön le akarta áztatni a címkét. Persze alighogy felmerült az ötlet, a többieknek is azonnal kellett, úgyhogy most vehetek még három palackkal. Jó, hogy ugyanilyen klasszis a bor is, ami a vitathatalanul ötletes és igényes palackba bele van töltve.

Ott kezdődik, hogy nagyon szép a színe. Sötétebb rózsaszín, lilás csillanásokkal, gyönyörű luxus-színű árnyalat. Illatban mindent tud, amit a rozénak tudni kell, málnás-epres, és ígéretes az intenzitás is. Szájban annyira Villányi, mint a Kakas (ld. itt: Vylyan Kakas 2018), meg még egy kicsit jobban: telt és arányos, zamatos és hosszú, egy lehelletnyit 'borosabbra' hangolva, mint az átlagfogyasztó által megszokott rozék. De így jó, mert ribizlis, somos fanyarsága szenzációsan feldobja a málna-eper gerinc szokványos, de azért jó friss és így cseppet sem tolakodó alap zamatait. Eltalált, talán kissé férfiasabb savak hátán hömpölyög ez az ital, s az ember egy pohár után csak azt veszi észre, hogy cseppet sem olyan szomorú arccal néz a világra, mint a címke fehér macija.

 

Ha már így alakult, hogy Maczkó került a pohárba, gyorsan átnéztem a VinCe 2019-en a Maczkó standnál kóstolt borokról készült jegyzeteimet. A '16-os cabernet francról szűkszavúan annyit jegyeztem fel "olyan ez a bor, mint egy mese". A '16-os prémium merlot szintén gyönyörű koncentráltsággal és szerkezettel rendelkezett, számomra a tannin talán egy kicsit még magas volt benne (számítsuk hozzá, hogy fejtést és palackozást követően, frissen hozták ki a VinCE-re április végén, az eltelt négy hónap alatt biztosan összesimult). Az volt az érzésem, hogy 30% merlot - 70% franc arányban a két bor házasítva (akár a saját poharunkban, otthon!) olyan remek harmóniát adna, amivel a legjobb hazai bordói küvék sorába emelkedhet.

Most akkor melyik boruk is a Medve-álom?...

(Ezt a fotót nem tudom, ki készítette, remélem megbocsátja, hogy feltettem).

Újdonságok

Rendhagyó poszt: Soproni IPA (óvatos duhaj)

Először akkor éreztem, hogy sör-fronton is megmozdult valami, amikor 2008-ban hosszabb külföldi tartózkodás után hazaköltöztünk és megláttam a polcokon egy pár, korábban nem ismert érdekességet. Nem a külföldről importált szortimentre gondolok, mert az Abdij von Leffe-ek és Hoegaartenek, meg...
Teljes cikk

Sziget Vörös és Sziget Fehér - Kristinus Borbirtok

Ígértem a folytatást a Sziget Rozé után. Megkímélem az olvasót egy újabb bevezetőtől, tessék elolvasni az előző cikkben itt. Sziget Rozé 2015 - Kristinus Borbirtok Sziget vörös Sötétebb tükrös rubinszín. Meggy, meggylikőr érezhető fejlődő illatában. Lédús, fűszeres, melegítő korty. Alacsony...
Teljes cikk

Sziget Rozé 2015 - Kristinus Borbirtok

Talán túl öreg vagyok már ahhoz, hogy megértsem, mi a jó egy Sziget méretű fesztiválban, ahol irtó sok ember irtó sokféle programon – szerintem irtó drágán – egy hétig irtóra tábori körülmények között múlatja idejét, de Orbán Ottóval élve mégis érteni vélem: „Ifjúság, mi lehet e széles föld felett...
Teljes cikk

Kovács Nimród Winery - Egri Csillag 2016

Minap a Kovács Nimród Winery Egri Csillag 2016 bora került a kezembe. Csillogó betűk, narancsvörös háttér, csavarzár, szép, világos szalmaszín ital. Megjelenésében maximálisan divatos, fiatalos, elegáns – és valahogy mégis… Kóstolgattam, ízlelgettem, nem leltem a lényegét, kicsit ilyen, kicsit...
Teljes cikk

Günzer Tamás - Portugieser 2016

Költői kérdést teszek fel: a portugieser lenne a magyar gamay? Aki olvasta korábbi cikkeimet, tudja, mennyire szeretek nemzetközi összehasonlításokkal dolgozni (Mór kapcsán például párhuzamokat fedeztem fel Chablis-val: Geszler Családi Pincészet, Mór), a portugieser kérdésről pedig már írtam néhány...
Teljes cikk

Eredet Pince - Kékfrankos rozé 2016

Valahogy a rozékra kattantam rá mostanában, talán a koranyár miatt. Igen, tulajdonképpen a tartalmas és a könnyű ötvözése a rozé, talán ezért olyan népszerű. Tartalmas, mert zamatai sokfélék, vonzóak, könnyű - mert tényleg az, lehet gondolkodás nélkül inni - több, mint egy fehérbor, mert...
Teljes cikk

Kristinus Borbirtok

Régóta kerülgetjük egymást, a Kristinus, meg én. Ezt úgy értem, hogy évek óta folyvást összetalálkozunk kiállításokon, kóstolókon, és nem szaladok el az ismerkedés elől, hanem egyre másra derekasan kóstolom a szortimentet, jegyzetelek, és ki is alakult bennem egy átfogó kép, azonban írni még...
Teljes cikk

Geszler Családi Pincészet, Mór

Az egri borvidéket szokták Burgundiához hasonlítani. Adódik, hogy Villány lenne a magyar Bordeaux (holott itt már jóval kevésbé indokolható az analógia). Etyek a magyar Champagne. Ezek már jól bejáratott párhuzamok. Először megkóstoltam a Geszler Családi Pincészet borait, és megfogalmazódott bennem...
Teljes cikk

Hangyál borok Húsvétkor

Húsvét a legnagyobb ünnepünk, és ilyenkor mindenki igyekszik kitenni magáért a saját családja és a húsvét hétfői vendégjárás kiszolgálása céljából. Természetes, hogy már most tele van az internet a különböző receptekkel, étel-ajánlókkal, a bloggerek sürögnek-forognak. Gondolkodtam, mennyiféle étel...
Teljes cikk

Fülöp Pince - Nyergesújfalu leg... borászata

Tetszik nekem az a magabiztosság és fölény, ami ahhoz kell, hogy a szlogen kipótlását képzeletünkre bízza a borászat - mit is asszociálunk hozzá a leginkább. Lakva ismerszik meg az ember - kóstolva ismerszik meg a bor - és a borász. Jó ez az egész történet az örökségébe beleszerető és a birtokot...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk