Sandeman fino sherry
Nem csodálom, ha keveseket szólít meg Magyarországon a sherry stílusa, bár kétségtelen, hogy ismertségre tesz szert, már csak azért is, mert szinte nincs olyan angolszász irodalmi mű, amelyben ne szerepelne. Gondoljunk csak E.A. Poe Egy hordó amontillado című novellájára (ez is sherry, bár nem fino). Miután az irodalmi mű feldicséri, azt gondoljuk, valami fenséges italról van szó, s aztán ott a csalódás: egy csontszáraz, jellegzetesen oxidált karakterű, sós érzetű, s mindent összevéve magában nehezen értelmezhető ital. Félretesszük. Kár.
A fino amúgy talán a legkevésbé élvezhető magában a hétköznapi ember számára valamennyi sherry stílus közül. Ehhez a spanyol konyha kísérete elengedhetetlen (ahogy nézzük, lehet fordítva: a fino kíséri túlságosan kiválóan a spanyol konyhát): olajos-fűszeres tapas-ok, az olajbogyó fanyarsága és sóssága, hummus és tengeri herkentyűk - ez való a fino mellé. Magyarországon a szemlélet más. Mi a bort gyakran magában is isszuk, s ha aperitifnek szánunk valamit, az is tele van gyümölcsös jelleggel, éppen azért, mert magában fogyasztjuk. Ilyen a száraz szamorodni, ami gyakran hasonló módon élesztőhártya (flor) alatt érlelődik, mint egy sherry. A fino sherry viszont még kifejezettebben kísérő ital, s akként kiváló. Az umami ízek kísérőjeként, így zsíros és füstölt sonkák, füstölt halak, pl. lazac vagy egy jó szilvásváradi füstölt pisztráng mellé képzelhető el. És szinte kötelező az olajbogyó mellé.
A Sandeman kétségtelenül az egyik legismertebb angol alapítású kereskedőház (igaz, hogy portói kereskedőként ismertebb), amely a XIX. század elejéről datált solera érlelési rendszerek termékét szállítja. A solera egy olyan több emeletes (általában 3-4-5 emelet) hordó-halmazt jelent, amelyben az egyes hordók töltése és átfejtése időben egymás után úgy következik, hogy a lejjebbi szinteken fekvő hordókban már homogén, érlelt, nem évjáratos borok pihennek és érlelődnek tovább, s a töltés az alsó régiókban a különböző évjáratok és különböző hosszúságú érlelés egalizálásából végül állandó minőségű, folyamatosan ugyanolyan bor palackozását teszi lehetővé.
Lássuk konkrét finónkat. Világos szalmaszín ital. 15 abv. alkohol fokával eléggé ütős, és csontszáraz érzetű. Kifejezetten sós, pörtkölt mogyorós, amúgy azonban eléggé semleges illatával nem túl vonzó (magában), mégis lendületes, friss érzetet keltő, nem nehéz, ugyanakkor nehezen értelmezhető ital. Kizárólag hidegen nyújt valamiféle élvezeti értéket, 10°C felett nem is érdemes próbálkozni vele. Olajbogyó mellett aztán egyszerre kinyílik és értelmet kap (hasonló hatással van pár szem sós mogyoró). A sósság elillan és valami megmagyarázhatatlan tavaszi rét-illat és vad fűszernövényeket idéző ízérzet jelentkezik. Gyümölcs karakterről nehéz beszélni, ha kell, leginkább grapefruit, lime ugrik be. Ennél szembeszökőbbek azonban a fanyarkás ízek, hordódonga, hasított fa, ecetes paprika. Nagy erénye, hogy a 15% alkoholtartalom nem lóg ki, nem éget, vagyis van hozzá illő teste az italnak, de vigyázni kell, mert hatni persze hat. Ásványosság, meszesség érződik még. Emlékezetes, markánsan egzotikus, szokatlan ízvilága hosszan megmarad. Mégis azt mondom, kísérletnek, érdekességnek jó a mi közegünkben, de a magyar emberhez közelebb áll - és mind árban, mind ízélményben jobban is jár vele - egy száraz tokaji furmint.
