Vylyan Kakas 2018
Nyár van, ilyenkor természetes, hogy könnyű rozéhoz nyúl az ember. Rozékultúránk fejlődését nem csak a mennyiségi kínálat folyamatosan növekvő mértéke jelzi, hanem a tartalmi fejlődés is, s a szamóca-málna-cseresznye-gumicukor tengelyre felhúzott borok mellett egyre-másra felbukkannak rózsaszín csiszolt gyémántok, egyre igényesedő (és nem csak a palack megjelenését tekintve) nedűk. Hol van már az az idő, amikor Dúzsi Tamás volt az egyedüli "rozébáró", s amikor nem tudtunk volna elképzelni egy rozébort a Móri borvidékről, vagy éppen Villányból, Uram bocsá' Tokajból? Ma már minden lehetséges, és az igazat megvallva ezzel mi, fogyasztók, biztosan nyerünk. Üde, egyre kifinomultabb, egyre elegánsabb és mind jobban élvezhető rozék egész arzenálját nyerjük, ahogy arról a polcok kínálata, és a VinCE kiállítás különterme is tanúskodik.
Mindezek mellett mégsem számítottam arra, hogy a szinte bárhol kapható borok között egy igazi best-buyra bukkanok. Mondjuk a Vylyan Pincészet neve kezdettől fogva a kikezdhetetlen minőség fogalmával azonosult a fejemben, emlékszem 1998-as évjáratú cabernet sauvignonjukra, ami a hűvös évjárat ellenére olyan bombasztikus bor volt, hogy akkori munkahelyem repi ajándékként osztotta karácsonyra a kiemelt ügyfeleknek 2000-ben - ebből sikerült elcsípni egyet, ami maradandó élménnyé vált - ebben éreztem először, mit kell érteni a lecsengést jellemző "fekete csokoládé ízjegyek" (ahogy a hátcímkén szerepelt) fogalmán.
Levettem tehát egy hipermarketben a Vylyan Kakas nevű 2018-as rozéborát, és nem akartam sem mögégondolni a fajtaösszetételt, sem elmélyülni benne, sőt, egyenesen örvendeztem, hogy a rozékhoz képest is mérsékelt árkategóriában találtam rá ismert és ihatónak ítélt termelő nevére. Csak az esti tábortűz hangulata lebegett a szemem előtt. Ott ért aztán a szemem kikerekítő élmény.
Sötétebb, szamócásabb rózsaszín. Közepes intenzitás, test, lecsengés, de ennek a bornak nem is ezen tényezőkben áll a lényege. Ennek a bornak legfőbb erénye az arányosság és a rendkívüli módon eltalált üde karakter. Frissítő fanyarságát nem a lecsengés kesernyésségéből meríti - sok más rozénál megszokott módon - hanem a gyümölcsösséget irányította úgy a borász, hogy ízjegyei sugározzák a markánsabb savtartalmú, tökéletesen érett bogyós gyümölcsök ízét, s ezáltal aktivizálja a melegtől megfáradt ízlelőbimbóinkat. Szinte már megszoktuk egy rozénál: szamóca, málna.... Nem! Itt tobzódik a piros és fehér (!) ribiszke, mindezt szépen keretezi a piros egres édessége. Lecsengésben, háttérben: lédús világospiros cseresznye (talán ismerik azt az áttetsző, sárgásabb, üvegszerű, kisszemű fajtát, nagynéném homoki szőlejében volt egy hatalmas, igénytelen fa), s mindez a gyümölcsarzenál mit sem veszít lendületéből kortyról-kortyra. Ez benne a legcsodásabb: a palack elejétől egészen a végéig, kicsit már fellangyosodva is, rendületlenül hozza frissítő gyümölcsöket, savai egy pillanatra sem válnak bántóvá vagy unalmassá, gyümölcsei hébe-hóba fel-felvillantanak néhány további izgalmat is (virágok, gránátalma), míg csak ki nem ürül a palack. Veszélyesen itatja magát, mert veszélyesen összetett és vibráló anyag. Így érti meg az ember, miért került éppen erre a borra a kakas, az éberség szimbóluma, akinek szavára a népmese szerint az ördög elijedt.
Azt hiszem, az utóbbi idők legjobb ár-érték arányú rozéja, haladóknak.
