Vylyan Kakas 2018

Nyár van, ilyenkor természetes, hogy könnyű rozéhoz nyúl az ember. Rozékultúránk fejlődését nem csak a mennyiségi kínálat folyamatosan növekvő mértéke jelzi, hanem a tartalmi fejlődés is, s a szamóca-málna-cseresznye-gumicukor tengelyre felhúzott borok mellett egyre-másra felbukkannak rózsaszín csiszolt gyémántok, egyre igényesedő (és nem csak a palack megjelenését tekintve) nedűk. Hol van már az az idő, amikor Dúzsi Tamás volt az egyedüli "rozébáró", s amikor nem tudtunk volna elképzelni egy rozébort a Móri borvidékről, vagy éppen Villányból, Uram bocsá' Tokajból? Ma már minden lehetséges, és az igazat megvallva ezzel mi, fogyasztók, biztosan nyerünk. Üde, egyre kifinomultabb, egyre elegánsabb és mind jobban élvezhető rozék egész arzenálját nyerjük, ahogy arról a polcok kínálata, és a VinCE kiállítás különterme is tanúskodik.

Mindezek mellett mégsem számítottam arra, hogy a szinte bárhol kapható borok között egy igazi best-buyra bukkanok. Mondjuk a Vylyan Pincészet neve kezdettől fogva a kikezdhetetlen minőség fogalmával azonosult a fejemben, emlékszem 1998-as évjáratú cabernet sauvignonjukra, ami a hűvös évjárat ellenére olyan bombasztikus bor volt, hogy akkori munkahelyem repi ajándékként osztotta karácsonyra a kiemelt ügyfeleknek 2000-ben - ebből sikerült elcsípni egyet, ami maradandó élménnyé vált - ebben éreztem először, mit kell érteni a lecsengést jellemző "fekete csokoládé ízjegyek" (ahogy a hátcímkén szerepelt) fogalmán.

Levettem tehát egy hipermarketben a Vylyan Kakas nevű 2018-as rozéborát, és nem akartam sem mögégondolni a fajtaösszetételt, sem elmélyülni benne, sőt, egyenesen örvendeztem, hogy a rozékhoz képest is mérsékelt árkategóriában találtam rá ismert és ihatónak ítélt termelő nevére. Csak az esti tábortűz hangulata lebegett a szemem előtt.  Ott ért aztán a szemem kikerekítő élmény.

Sötétebb, szamócásabb rózsaszín. Közepes intenzitás, test, lecsengés, de ennek a bornak nem is ezen tényezőkben áll a lényege. Ennek a bornak legfőbb erénye az arányosság és a rendkívüli módon eltalált üde karakter. Frissítő fanyarságát nem a lecsengés kesernyésségéből meríti - sok más rozénál megszokott módon - hanem a gyümölcsösséget irányította úgy a borász, hogy ízjegyei sugározzák a markánsabb savtartalmú, tökéletesen érett bogyós gyümölcsök ízét, s ezáltal aktivizálja a melegtől megfáradt ízlelőbimbóinkat. Szinte már megszoktuk egy rozénál: szamóca, málna.... Nem! Itt tobzódik a piros és fehér (!) ribiszke, mindezt szépen keretezi a piros egres édessége. Lecsengésben, háttérben: lédús világospiros cseresznye (talán ismerik azt az áttetsző, sárgásabb, üvegszerű, kisszemű fajtát, nagynéném homoki szőlejében volt egy hatalmas, igénytelen fa), s mindez a gyümölcsarzenál mit sem veszít lendületéből kortyról-kortyra. Ez benne a legcsodásabb: a palack elejétől egészen a végéig, kicsit már fellangyosodva is, rendületlenül hozza frissítő gyümölcsöket, savai egy pillanatra sem válnak bántóvá vagy unalmassá, gyümölcsei hébe-hóba fel-felvillantanak néhány további izgalmat is (virágok, gránátalma), míg csak ki nem ürül a palack. Veszélyesen itatja magát, mert veszélyesen összetett és vibráló anyag. Így érti meg az ember, miért került éppen erre a borra a kakas, az éberség szimbóluma, akinek szavára a népmese szerint az ördög elijedt.

Azt hiszem, az utóbbi idők legjobb ár-érték arányú rozéja, haladóknak.

 

 

Újdonságok

Crémant de Luxembourg

Ki ne hallott volna a luxemburgi borokról?   – Na jó, kezdem előlről. Luxemburg borászati hagyományai világszerte ismertek...   – Rendben, látom, hogy más megközelítést kell választanom. Luxemburg, ez a kicsiny nyugat-európai ország – hiszik, vagy sem – jelentős borkészítési...
Teljes cikk

Nem minden arany, ami fénylik

Ez egy poszt, összesen 5 tanulsággal. Nyár van, ilyenkor könnyű bort kíván az ember, gyakran szódával feldobva, mindenesetre hidegen. Sokan a rozéra esküsznek és van is benne valami: légies tud lenni, aromatikája általában gyümölcsös, és magas savtartalma miatt rendkívül jó szomjoló. Ez lenne a...
Teljes cikk

Geszler Zenit 2022

Nem tudom, a kedves olvasó számára mond-e valamit az az étel, hogy  salátafőzelék. Igen, friss fejes salátából, egy kevés húsos szalonnán megfuttatva, fokhagymával és tejföllel. Általában véve is nehéz kérdés, hogy a magyar asztalok tipikus hétköznapi fogásához milyen bort lehet inni....
Teljes cikk

Maróti Attila Pinot Noir 2021

Pinot Noir mátrai módra és főként Maróti Attila lendületével. Igen, ő az, aki magáról úgy fogalmazott, hogy "a saját rabszolgám vagyok. minden nap hajnali ötkor kelek" és ezt a lendületet viszi bele a boraiba. A többi itt...
Teljes cikk

Thummerer Egri Bikavér Superior 2017

Végre egy jó bor. Mély rubinszín, feketés maggal, padlizsánlila villanásokkal. Telt testre utaló, szép glicerines templomablakok futnak le a pohár oldalán.  Illatában először cassis. Érdemes sokat hagyni gyűlni a pohárban az illatot. Én Riedel bordeaux-i pohárból kóstoltam. Megérte elővenni a...
Teljes cikk

Halasi Gergely - Villány, "Phoenix" 2014

A vélemény szabad. A szakértői vélemény ezzel szemben nem szabad. Nagyon is kötött.  A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény szerint: 188. § (1) Ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, szakértőt kell alkalmazni. 191. § (1)...
Teljes cikk

Beconcini Chianti Riserva 2017

A toscanamania.hu holnap 41 olyan filmet sorol fel, amelyikben Toszkánáé a főszerep, de azt gyanítom, hogy ennél sokkal több hollywoodi bóvli film létezhet még, amelyek a "szerelem Toszkánában" és hasonló sztereotíp témák körül forognak. Kíváncsian várom, hogy mikor készül az első ilyen film...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2022

Az idei Bogyólé! Igazi meglepetésként ért, hogy már ilyen korán a polcokra került. Riválisa, a Beaujolais Nouveau en Primeur csak november 17-én folyik hivatalosan a poharakba. Ilyenkor szoktam megemlékezni arról, hogy régebben a portugieser vitte a prímet ebben a borban, és milyen jó döntés volt...
Teljes cikk

Kékfrankos hangjai (Sopron)

Tegye fel a kezét, aki már hallott a soproni Horváth Imi borászatról, vagy kóstolta a kékfrankosukat, syrah-jukat, netán cabernet franc-jukat. Vagy aki már járt a Bruckner borászatnál. És azt tudta valaki, hogy az Etyeki Kúria vörösborai Sopronból származnak és hamarosan Soproni Kúria néven is...
Teljes cikk

Kaiken Ultra Cabernet Sauvignon 2018

James Suckling és a marketing, avagy mennyit ér 93 pont? Kaiken és Montes Alpha, nagy nevek. James Suckling nagy név. Bortársaság (aki forgalmazza), nagy név. És akkor a magyar fogyasztó leveszi a pocról és kifizet érte 6850 forintot. A jamessuckling.com-on pedig prémium előfizetéssel...
Teljes cikk

Blog

Mire való a borbecsüs?

Ért egy rossz élmény nemrégiben, a Váci utcában, egy magyar üzletlánc kiemelt boltjának borospincéjében. Azazhogy nagyon jó élmény volt, és mégis rossz. Megmagyarázom.Betévedtem, és a földszinti választék szegénysége arra sarkallt, hogy lenézzek a pincébe. Ez a pince egyszerűen...
Teljes cikk

Helyünk a világ bor-térképén

Aligha kérdőjelezhető meg, hogy amilyen képet a londoni WSET (Wine and Spirits Education Trust) közvetít egy országnak a borokvilágában elfoglalt helyéről, az erősen hat az adott ország megítélésére, legalábbis a szakértő(bb) nemzetközi fogyasztók körében.A minap belelapoztam a WSET...
Teljes cikk

Ár-érték arány

Most kaptam a hírt, hogy a Tamellini Soave 2013-as évjáratát leárazták és jelenleg 8,49 angol font áron lehet hozzájutni London egyik menő borkereskedésében. Gyors fejszámolást követően rádöbbentem, hogy ez a "fantasztikus" ajánlat 3500 Ft-ot takar, az eredeti 4800 Ft körüli összeg helyett. Valaha...
Teljes cikk