Lajvér Bikavér 2011
Sokat gondolkotam, hogy mi legyen, posztoljak-e erről a borról, vagy inkább hallgassak, aztán végül úgy döntöttem, írok, hiszen a fogyasztónak, a termelőnek egyaránt írok, és mind a két szereplőnek jól jöhet, ha tud arról, amit írnom kell.
Ez a bor ecetes.
Na, itt van. Sajnálom, nagyon sajnálom, hogy ez a helyzet. Próbálom mentegetni a termelőt, mert a Lajvér pince igazán jó minőséget ad, amióta ismerem, borhibába most futok bele náluk először, de itt ez tény, ezen nincs mit szépíteni. Oké, lehet köpködni, és a keresztvizet is megpróbálhatja bárki lehúzni rólam amiatt, hogy egy hipermarketben vásároltam, ahol biztosan nem megfelelően tárolták (bevallom, nem is feltételezem, hogy kezdődő borhibával palackozta volna a pincészet), csak hát erre az a válaszom, hogy a fogyasztó bizony nem kevés bort a hiperben emel le a polcról, és akkor is, mégis, joggal várja el, hogy az ne legyen romlott. Jártam már így különben egy Babits Halfarka sárgamuskotállyal is (az nem ecetes volt), és mindez felveti bennem azt a kérdést, hogy a termelőnek mennyiben van ráhatása, esetleg felelőssége, hogy kövesse a termékét (a saját érdekében, különben) az értékesítési pontokon, nyilván nagyon nehéz és költséges lenne, szinte kivitelezhetetlen, aztán az ilyesmi miatt meg végül mégis a termelőn csattan az ostor, holott ő nem így engedte ki a keze közül. Na, nem tudom, ez egy nehéz kérdés, azt gondoltam azonban, hogy a termelőnek is ugyanolyan fontos, hogy visszajelzést kapjon a termék állapotáról, így kicsit jobban kezében van a kontroll. Még valamit bevallok: hibás bornál egy másik palackot is ki szoktak nyitni, nekem azonban erre nem volt lehetőségem, mea culpa, és tanulság a jövőre nézve.
Én nem könnyen adom fel. Félretettem, nyúztam, pörgettem, pihentettem, mindent megpróbáltam. Az ecet úgy 1,5 óra után szelidült, úgy-ahogy kiszellőzte, legalább meg lehetett ítélni, hogy nézhetett ki épen és egészségesen.
Bíborszín, feketébe hajló maggal. Illata közepesen intenzív (ecetet többé nem említem, ott van és kész, mindenhová oda kell érteni), és valahogy olyan pinot noir-os, meggyes, és lágy. Szájban kellemes, selymes és lágy érzetet ad, tanninja közepes, és jól belesimul a textúrába, nem zavaró, jól viszi a gyümölcsös ízeket. Közepes testében meggy, fekete szeder, fekete cseresznye. Savai jók, épp a csúcson lenne, érződik a boron a gondosság, hogy szépen készítették. Számomra meglepően lágy, a bikavért - lehet, hogy csak a neve miatt - zúzósabbnak, "barbárabbnak" ( - vigyázat, szóvicc) gondolnám, de arra ott van Eger.
Eszembe jutott a Láthatatlan ember. A csatamezőn sebesülten fekvő Zéta maga körül tapogatva megtalálja a kulacsát, amiben bor van. Kinyitja és mohón inni kezdi. Ecetes. Sebaj, nem megfelelő a helyzet finnyáskodni, bedönti az egészet. És ez az ecetes bor a rákövetkező bódult, seblázas álomból kihúzza, megmenti az életét. A végén meg ott vannak Gárdonyi megnyugtató szavai: "Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan."
Valahogy így van ezzel a Lajvér 2011-es Bikavér is. Arca az ecet volt. Ő azonban az arca mögött van. Értékes. De láthatatlan.
