Egy iható műemlék - Tokaji szamorodni 1983

Az utóbbi időben többen kerestek meg azzal, hogy mondanám meg, mennyit ér a múzeális tokaji aszújuk. Látom a Vaterán, hogy a régi tokajiknak magánemberek között is van egyfajta másodpiaca. Akár több tízezer forintért is kínálnak egyes palackokat, a vélt értékétől, régiségétől függően.

Nem egyszerű dolog, mondhatni külön szakma a múzeális borok értékbecslése, ezért soha nem szoktam vállalni ilyen felkérést. A legtöbb érdeklődőt amúgy is el kellene keserítenem, hiszen évtizedek óta vitrinben, szobahőmérsékleten, állva tárolt boruk valószínűleg élvezeti értékéből már a szakszerűtlen tárolás miatt jócskán veszített - ha nem vesztette el teljesen - piaci értéke pedig éppen amiatt csekély, hogy nem ellenőrizhető forrásból származik, tárolási körülményei kétségesek, megmaradt minősége kérdéses. Ezért szakmai indokokra hivatkozva udvariasan el szoktam utasítani az ilyen felkéréseket.

A hóhért azonban akasztják időről-időre, és tegnap engem éppen akasztottak. Valami nagy ünnep kapcsán előkerült egy 1983-as évjáratú tokaji szamorodni (kombinátos), és úgy döntöttem, hogy ezt meg fogjuk kóstolni. A címkézés követelményei akkoriban meg sem közelítették a maiakat, így a szamorodniról nem lehet tudni édes-e, száraz-e, alkoholfoka mekkora, termőhelye hol volt. Pusztán annyi biztos, hogy a Tokaj Hegyaljai Állami Gazdaság Borkombinát palackozta Tolcsván, és kissé pironkodva elárulom azt is, hogy ezt a palackot állítólag az én egészségemre töltötték meg (nagyon "gagyi" szokásnak tartom a névre szóló boroscimkéket - elnézést azoktól, akiknek tetszik).

Erősen üledékes, tükrössége már enyhén homályossá vált, borostyán-színű ital. Fejlett illata gazdagnak mondható, tele pörkölt, érlelt aromákkal, aszalt gyümölcsökkel. Intenzitása megfelelő. Bíztató kezdés, ezért lendületesen áttértünk a korty ízlelésére. Ekkor ért az első hatalmas meglepetés. A bor csontszáraz, mégpedig érezhetően a három és fél évtized alatt lefolyt lassú kierjedés következtében. Ez tehát egy édes szamorodni lett volna eredetileg. Ecetesség minimálisan, mondhatni alig fedezhető fel, ami igen nagy
szerencse, tekintettel a tárolás nehézségeire. Megjegyzem a dugó is jó állapotban volt, az állítva tárolás ellenére nedves volt és még viszonylag szoros. A palack amúgy még felső vállig volt tele.

A család többi tagja ekkor letette a bort, én azonban ekkor kezdtem csak igazán izgalomba jönni. Savai még mindig elég szépen tartják, és alapkaraktere élvezhető citrusokra épül. A szamorodnit ép, és botritizálódott szemek egybe szüretelésével állítják elő, érthető tehát, hogy botrytiszes jegyeket is kerestem, ezek azonban a cukorral együtt maradéktalanul eltűntek. Amit maguk után hagytak, az az érlelt sherrykre jellemző ízvilág, amelyben az oxidáció és a palackos fejlődés jótékony jegyei együtt alakítják a bor karakterét. Kérdéses szamorodnink tökéletesen jó irányba fejlődött, és leginkább egy vékonyabb testű olorosora hasonlít. Pörkölt földimogyorós jelleget kapott, gazdag, aszalt gyümölcsös felcsillanásokkal. Füge, mazsola (ebből is inkább a nagy szemű, kaliforniai sárga), aszalt sárgabarack, valamint egy jellegzetesen "kásás" érzetű, leginkább aszalt körtére emlékeztető aroma jelent meg benne. Mondom, mindez viszonylag élénk citrusosság hátán. Tulajdonképpen nem is okozott volna csalódást, ha eleve aperitifként, száraz borként beharangozva kínálom fel. Lecsengése közepes, amiben a citrusok dominálnak, az aszalt gyümölcsök kissé háttérbe szorultak. Étvágygerjesztő, egészen könnyen iható, kellemes idős bor lett belőle. Kíváncsi volnék, hogy ki az a borász, akinek a keze munkáját dícséri.

Saját italom példáján láttam, milyen kockázatos egy régi tokaji, mekkora változást okoz az idő és a palackban lezajló kémiai folyamatok. Érthető, hogy oly nagy érdeklődés övezte az 1956-os évjáratú aszú újrapalackozását is, amelyről itt olvashatni bővebben. https://www.agrarszektor.hu/bor-italok/ujrapalackozzak_az_56_os_evjaratu_tokaji_aszukat.6506.html

Természetesen a szakszerű tárolási körülmények annak a bornak minden esélyt megadtak, hogy 60 év távlatából is kiváló, potens, hibátlan borként kerülhessen a poharakba. 215.900 ft-os árával semmiképpen nem a mindennapokra való ital, de 34 éves "kistestvére" sem okozott óriási csalódást a poharunkban. Remélem, valamikor nekem is megadatik majd, hogy az 56-osat is megkóstolhassam, és  írhassak róla.

https://tokajiborbolt.hu/termek/tokaj-kereskedohaz-tokaji-aszu-5-puttonyos-1956/?age-verified=fc8a02e9cc



Újdonságok

Évértékelő 2017

Így az év utolsó napjaiban egyre több internetes újság hasábjain jelennek meg évértékelő, összefoglaló, visszatekintő írások. Nem akarom kivonni magam e trend diktálta kötelesség alól. Mozgalmas, izgalmas, sok új ismeretséget hozó év volt 2017, számos igazán tartalmas, mi több egynéhány...
Teljes cikk

Malatinszky Primavera 2014

Tudják a Bordói November szervezői is nagyon jól, hogy minél hidegebb van, az ember annál inkább a tartalmasabb, komolyabb vörösborok felé fordul. Én ott voltam ezen a rendezvényen, és vagy harminc tételt végigkóstoltam, szebbnél-szebb 2011-2012-2013-as évjáratokat. Nem ért meglepetésként, de...
Teljes cikk

Malatinszky - Liliomfi 2011

Szokták mondani, hogy a türelem rózsát terem, de egy bor esetében nem rózsát várunk, talán inkább azt, hogy a türelem hozza meg a gyümölcsét, nos éppen ezt kaptam a Malatinszky Liliomfi esetében: a türelem tökéletes bort terem, amiben gyönyörűen előjön a gyümölcs. Íme a recept:...
Teljes cikk

Sauska siller 2016

Hosszú ideje szemeztünk, a Sauska siller és én. Ott álltak a palackok a polcokon, és mert a színe csodás, meg a csomagolás annyira hozzá illik színben és dizájnban, egyszerűen mindig vonzotta a szememet. Eljött a pillanat, hogy ismeretséget kössünk. A sillereket valahogy a rozéborokhoz soroljuk...
Teljes cikk

Szepsy furmint 2015

Nem tudom, mi történhetett, de hetek óta csak tokaji furmintokat kóstolok. Talán a hűvösebb idő beköszöntével esik egyre jobban a komolyabb, ásványosabb fehérbor. Feltettem már két cikket, azonban nem tárgyaltam két másikat, de bevezetésnek pár szóban jók lesznek a Szepsy elé. Grand Tokaj furmint...
Teljes cikk

Sauska furmint 2016

Őrület, mekkora a különbség az előző cikk tokaji furmintja és a 2016-os Sauska tokaji furmint között! Ez most egy hipermarketben 1700 ft-os áron érhető el, míg a Patriciust 1500-ért vettem. Ha ott az ár-érték arány 85% volt, itt 140%. Sötétebb szalmasárga ital. Kiváló kontúrokkal bíró, friss és...
Teljes cikk

Patricius Furmint 2016

Alapbor, nyilván, hiszen 1500 ft, de azért kíváncsi voltam, ugyanis a Patrícius nagyon sok szép eredményt, érmet kapott az utóbbi időben. 2016-ban az év borászata lett, a pályázat fent van az interneten itt: patricius.hu/downloads/palyazat_2016.pdf Ma már nem is komolyan vehető tokaji...
Teljes cikk

Új arculatot kaptak a Bujdosó borok

Facelift - így hívják az autók nyelvén azt, ami történt a dél-balatoni Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet Matróz sorozatával, melynek címkecsaládja megújult idén ősszel. A téma maradt a Balaton és a vitorlázás, a letisztult grafikai elemekkel és új színvilággal rendelkező címkéket ismét...
Teljes cikk

Várszegi Chardonnay 2016

„Nincs édesebb, mint a méz” – szól a népdal, és folytatódik is: „Ki mit szeret, arra néz” – nos, én a bort szeretem, és remélem a T. Olvasó is – miért olvasná máskülönben ezt a cikket –  ezért most „arra nézek”, és néhány gondolatot megosztok a borban fellelhető mézességről. Ennek elsődleges...
Teljes cikk

HMJ Pincészet, Villány - siller, és mások

Hogy mit igyon egy vörösbor kedvelő személy ilyen nagy melegben? - aktuálisan ez a kérdés merülhet fel bennünk, és a válasz ilyenkor lehet az is, hogy "sillert". Én legalábbis szívesen adom ezt a választ, szívesebben, mint mondjuk azt, hogy "pinot noirt", mivel a sillerbor jobban hozzánk nőtt...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk