Breitenbach Tokaj 2013 Dry (Furmint)
Százhalombattán a 'Matrica' múzeumban egy őskori település rekonstrukciója látható. Az egyik házban az ősi szövési módok, a bronzkorban használt ruházat anyagainak mintázatai, természetes festékkel történt fonalfestések eredményei láthatóak. Bóklászik az ember szórakozottan, olvasgatja a feliratokat a festési, cserzési eljárásokról, és odaképzeli magát a vaskorba. Egyszer csak rádöbben, hogy ezek a fonalak, minták, színek igazából szépek. Természetesek, érintetlenek, romlatlanok. Nem csak arról van szó, hogy a bronzkorban "még csak ez volt". Lehet úgy is látni, hogy a bronzkorban az ember még illeszkedett a természethez. Ennek jelképeiként is kiemelkedően szépek a szövetek. Pedig tapintásuk a mai ruháknál nyilvánvalóan durvább, színeik fakóbbak, mint amihez mai szemünk szokott.
A Breitenbach furmintról pontosan ez jutott eszembe.
Gyönyörű, csillogó aranyszín, de már a szín jelzi - ilyen fiatal bor esetében - hogy a pincészetnek "más" a felfogása a száraz furmintról. Mihez képest? A száraz furmint divathoz képest. Ez utóbbiak, bár láttak fahordót, halványak, fiatalok maradnak. Breitenbach furmintjára nem ez jellemző. Az illat oxidált, száraz szamorodnira emlékeztető - legalábbis ez az első élmény. Óriási savtartalmát ellenpontozza egy kevés maradék cukor, de az oxidáltság olyan irányba viszi el, hogy még e mellett is csontszáraz érzést kelt. Egyre inkább olyan, mintha egy sherryt szagolgatnék. Pörkölt aromák érkeznek, mellette virágok és ásványosság. Nem mondhatom, hogy ne lenne vonzó, és mindenesetre vitathatatlanul tokaji. Továbbá vitathatatlanul megkapó, mert érdekes, különleges, merész, "más". Az egész bor óriás léptékű. 7,6 a sav, 14,5% az alkohol, 4,2 a cukor. Igazán telített, minden érzéket lerohan. Nem üt agyon, de komoly, súlyos, elgondolkodtató. Nem lehet gyorsan inni.
Szájban még érdekesebb. Aszalt füge, pörkölt mogyoró, aszalt kajszi, és egy sor más szárított gyümölcs (pörkölt tökmag is) az ízrepertoárban. Textúrája rendkívül kiművelt, gondos elkészítés, nemes és koncentrált gyümölcs feldolgozása érződik. Olyan ez a bor, mint Derkovits rézkarcán Dózsa György tüzes koronával a fején: középen az izmos, parancsoló testalkatú magyar nemesúr, fején a szorító vasabroncs. Hasonlatomban a vasabroncs az oxidáció, előbbi maga a bor. Egyben a kettőt szeretem is, meg nem is.
Jancis Robinson nem dícsérné meg, de szerintem ez a termelőt nem érdekli. Igaza van. Ez a száraz tokaji furmint másik arca. Vagy az igazi? Ezen sokat lehet és lehetett vitázni... Ami viszont nem vonható kétségbe, az a legmagasabb minőség igénye. Az megvan, ezt a bor remek szerkezete egyértelművé teszi. Csak stílusról vitázhatunk, a stílus meg már ízlés kérdése, nem minőségé.
Fogadások bora, előételek előtt, étvágygerjesztőnek. De minek importálunk ebbe az országba sherryt? Itt a sajátunk.
