Szepsy furmint 2015

Nem tudom, mi történhetett, de hetek óta csak tokaji furmintokat kóstolok. Talán a hűvösebb idő beköszöntével esik egyre jobban a komolyabb, ásványosabb fehérbor. Feltettem már két cikket, azonban nem tárgyaltam két másikat, de bevezetésnek pár szóban jók lesznek a Szepsy elé.

Grand Tokaj furmint dry 2016 - tetszett ez a bor, őszinte és egyszerű, de egyenes derékkal járhat. Világos szalmaszín, árad belőle a nedves tölgyfahordó jellegzetes édes-savanykás illata. Mögötte piros almát ízlelhetünk, olyan, mintha becsomagolták volna ezzel az enyhén füstös-friss fás illattal. Szájban ugyanezt kapjuk, szép tartású a felszín, tetszetősek az aromák, zamatos és épp eléggé intenzív ahhoz, hogy mindig jólessen a következő korty. Pont annyit ad, amennyit várunk az áráért (1500 ft körül), némi komolyságot is ad neki a halványan felfedezhető ásványosság.

Tokajicum Darázskő furmint 2016 - ez a tétel fülledt, majdhogynem dohos, pedig csavarzáras, tehát csak a pincéből vagy a hordóból jöhet. Csöppnyi maradékcukor teszi fogyaszthatóvá még ilyen állapotában is, de nem szellőzi ki, nagy kár érte, több szót nem is érdemes vesztegetni rá. ( - Olvasóim tudják, hogy mindig visszakóstolom másnap a tételeket. A fülledtséget egy nap alatt úgy-ahogy kiszellőzte a bor, megjelent benne egy érdekes zölddió illat- és íz, valamint a szárazpróbájában szép mézesség. 80%-ban rehabilitálom a sommás véleményem alól 2017.10.11.)

Nem egy kategória az előző kettővel a Szepsy furmint, ez vitán felül áll. Talán nem is sportszerű tőlem hogy a hipermarket-kategóriás furmintok után írok erről, de elvégre a koncerteken is van előzenekar.

Ez is azok közé a fehérborok közé tartozik, amelyeket dekantálni kell. Igaz, csak két éves, mégis a szellőztetést olyannyira meghálálja, hogy percről-percre nyílik. Pedig ez "csak" egy birtok furmint. (Mit tudhat a dűlőszelektált?) A legjobb inni másnap volt, ekkor mutatta meg teljes gazdagságát. A Nyulászó és az Úrágya dűlők termése van benne, azért ez is sokat elárul. A 2015-ös év ráadásul minden tekintetben igen jónak számít, erről számolt be maga Szepsy István is egy interjúban: bor.mandiner.hu/cikk/20151015_szepsy_istvan_illatosak_aromasok_az_idei_szarazak

Itt van mindjárt az illatban egy nagyszerű, üde mentásság, lágy és simogató, mint amikor egy kivadult mentamezőn sétálva lábunkhoz verődnek a bókoló növények. Mellé a tavaszi rét virágai. Aztán érett birsalma. Egy érintésnyi kajszi. Könnyedség, mint egy impresszionista festményben, ugyanakkor semmi ziláltság, hanem szép rend. A hordóhasználat olyan jelzésértékű, annyira csak díszítés, mint a faragott padok egy barokk templombelsőben.

Kiválóan tetten érhető a Nyúlászó karaktere, amit a borászat honlapja "sima, kedves"-ként határoz meg. Emelett ott van az Úrágya is a maga határozott ásványosságával, tökéletesen integráltan. Lédús, könnyű ivású, "kívánós" bor, egy nagyágyú potenciáljával. Zamatos és lekerekített a savkészlete (almasavbontáson átesett), lendülete századmilliméterre arányos a testtel. Olyan laza elegancia, ahogy egy virtuóz tud csak játszani, mondjuk egy Ysaye szólószonátát. Ha valamit egyáltalán lehet említeni "hibaként", a magas alkoholérzetet emelném ki (14%), ami korántsem válik azonban zavaróvá, csupán a szaglászás során kell "félretenni" fejben. Szájban már tökéletesen belesimul a test és az aromatika folyamába. Lecsengése csak közepes, de ez semmilyen hiányérzetet nem hagy bennünk. A bor szövete annyira egységes, hogy egyszerre tölti el valamennyi érzékszervünket valamennyi tulajdonságával. Két év elteltével az érleltség kezdete is csak alig érezhető, megjósolhatatlan, hogy 5 vagy 15 év áll-e még előtte. Talán elégedjünk meg azzal, hogy nem rossz döntés most fogyasztani, de ne féljünk attól sem, ha megvettük és elfeledkeztünk róla a pince egyik sarkában.

Nem mindennapi bor persze, árkategóriája alapján sem, de ha egy borértő külföldi vendégünket akarjuk elkápráztatni, megéri a maga 6500 ft körüli árát.

(Két nap múlva a szellőztetett bor teljesen besimult, olyan homogén lett, mint egy nagy burgundi. A hordó vaníliásra fordult benne és illatai-ízei főként virágos, virágporos jelleget mutattak.)

Újdonságok

Németh Attila Syrah "Föld és ég" 2018

A legnagyobb borok egyértelműen a kiváló egyensúlyról ismerszenek meg. A szakírók is ezt hajhásszák, keresik minden borban, az eleganciának is ez a legfontosabb eleme. Egyensúly. Könnyű azt mondani: a test, a sav, az extrakt, az alkoholtartalom, az aromaképlet legyenek egymással arányban,...
Teljes cikk

Primőrbor párbaj (Beaujolais - Portugieser 4:0)

Talán kicsit későn kaptam észbe a primőrborok kóstolásakor. Tudom, a Beaujolais Nouveau napja elmúlt, de az en primeur borokat is további három hónapig lehet még árusítani, ezekben a ködös, nyálkás decemberi napokban talán nagyobb élmény kicsattanó primőrborokat kóstolni, mint a globális...
Teljes cikk

Pannon Tokaj - Édes Szamorodni 2016

Kezdhetném azzal, hogy a „Pannon Tokaj nagyon ért a nők nyelvén”, de ez még korántsem minden. Nyári László tulajdonos és Krimin Attila főborász semmit nem engednek ki a kezük közül úgy, hogy ne érte volna el a tökéletes állapotát. Boraik általában érem-esőt tarolnak, és az érmek garmada arany...
Teljes cikk

Vojtek Gewurztraminer 2018

Oh, this wine is such a beauty.  Golden pale colour. Reductive winemaking ensures a fresh and charming nose with the elegantly moderate, yet remarkably outlined, scent of mild rose petals, a keynote of the variety. The palate shows a peach and passionfruit core surrounded by exotic spices and...
Teljes cikk

Árpád-hegyi pince - Szamorodni 2013 (édes)

Megemlékeztem már az Árpád-hegy pincéről röviden egy korábbi cikkemben itt Tokaji helyzetkép, de azóta is itt motoszkál ízlelőbimbóimban és agyamban az a szamorodni, amit a Tokaji Márciuson kóstoltam – az egyetlen édesbor volt – és markáns nyomot hagyott bennem. Azt az erőt és vitalitást nem...
Teljes cikk

Nyakas budai chardonnay 2018

Mindig rajongója voltam dr. Pühra Beáta borainak. Sőt, elmondhatom, hogy már Maya Ernő idejében is látogattam a pincészetet, ahol szombatonként egy mindig undok férfi teljesített szolgálatot és töltötte pisztolyból a csodás Aligváromot a műanyag kannákba. Azután akkurátusan rányalta a zárjegyet a...
Teljes cikk

Medveálom - Maczkó Rozé 2018

Annyira cuki ez a bor - mondta a feleségem, és tényleg, megragadó a sapkás jeges, de őrült jó ötlet a pohár-orrú, kicsit szomorkásan-néző-mackós csavarzár is, a kisfiam meg rögtön le akarta áztatni a címkét. Persze alighogy felmerült az ötlet, a többieknek is azonnal kellett, úgyhogy most...
Teljes cikk

A magnumpalack titka

Alcím: avagy hogyan lett ilyen népszerű a Borháló, és miért szerettem meg (Szubjektív piacértékelés az üzletben értékesített fine wine piacán Magyarországon.) Immár közel 6 éve élünk együtt és borozunk együtt a Kathona Krisztián fémjelezte Borhálóval, akik meredek ívben törtek be a hazai...
Teljes cikk

Vylyan Kakas 2018

Nyár van, ilyenkor természetes, hogy könnyű rozéhoz nyúl az ember. Rozékultúránk fejlődését nem csak a mennyiségi kínálat folyamatosan növekvő mértéke jelzi, hanem a tartalmi fejlődés is, s a szamóca-málna-cseresznye-gumicukor tengelyre felhúzott borok mellett egyre-másra felbukkannak...
Teljes cikk

Hilandar szerb kolostor (Áthosz hegy) - "Savino Pole" 2010

Az Áthosz-hegyi (XI. században alapított, többször bővített) Hilandar szerb monostor 2004-ben leégett. Mivel a monostort a szerb lelkiség központjának tartják, a szerb kormány számos adománnyal igyekezett fellendíteni a monostor helyreállítását. Ezek egyike volt a monostor modern borászatának...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk