Pannonhalmi Apátság - Hemina Vörös 2019

A hemina szó jelentésének magyarázatát semmiképp nem hagyhatom ki ebből a cikkből. Nursiai Szent Benedek regulája a 40. cikkében fogalmaz úgy, hogy "credimus eminam vini per singulos sufficere per diem" - azt tartjuk, hogy minden egyesnek elég lesz napjában egy hemina bor. Hortobágyi Cirill OSB pannonhalmi főapát úr ezt valahogy úgy magyarázza, ahogyan Hamvas Béla a Bor filozófiájában beszél a mértékről: "Sürgős feladatnak tartom, hogy négy egész két-három tizedes poharakat készítsenek és azokat az egész Földön, főképpen a vendéglátó helyeken rendszeresítsék. Ez körülbelül az az italmennyiség, amelyet az ember legszomjasabb pillanataiban megiszik. Ez a mérték." Ez az egy hemina lenne tehát az a mértékegység, amely az egyénhez szabott, amely alkalmas arra, hogy közelebb vigye az embert Istenhez, de még ne taszítsa az ördög karjaiba. www.bortarsasag.hu/hu/archivum/a-hemina-titka?print=1

Távol álljon tőlem, hogy vitába szálljak Főapát úrral, egykori nyájas, halk szavú és kedvelt földrajz tanárommal, csupán a pontosság kedvéért szögezném le, hogy a hemina régi római űrmérték, melyet Szent Benedek korában (480 körül) még nyilván jól ismertek és használtak. A hemina mai SI mértékegységünkre átszámítva kb. 2,7 dl, vagyis nagyjából egyharmad mai palack bornak felel meg. Egyéni adottságoktól is függően, természetesen, ez a mennyiség valóban felvidítja a szívet és megmelengeti a lelket, de azért jóval kevesebb, mint amiről Hamvas ír. Ez lenne a szerzetesi mértékletesség hatása?...

Hemina vörös 2018

Borunk fiatal és tömör rubinszínű, érdekesen szekszárdias illatú bor. Ezt a cabernet franc és a pannonhalmi dombok barna erdőtalajai, meg fehér agyagos bemosódásai találkozásának számlájára írom. Illatában kiemelkedő az édes és meleg fűszeresség, amely különösen öblös pohárból fogyasztva árad és vaníliás-szegfűszeges-fahéjas-szerecsendiós összetettséggel kíséri a szintén édes és könnyedre hangolt szedres, meggyes gyümölcsösséget. A korty nyárias hangulatú, kellően komplex és közepesen telt, sajátosan lágy az alacsony tannintartalom miatt és kiemelkedően gyümölcsös. Bár nem kishordós érlelésű, mégis egyértelműen vaníliás felhangokat hoz és az illattal párhuzamos fűszerkavalkádba burkolja az erdei gyümölcsök, elsősorban fekete szeder ízeit. Viszonylag könnyű, de nem súlytalan, ráadásul rendkívül sokoldalúnak bizonyult kiválóan kísérve végig a pannonhalmi Viator étterem őszi kínálatának valamennyi húsos ételét. (Egyetlen deciről beszélek, még csak nem is egy heminányiról.)

Ezt a bort némiképpen túlárazottnak érzem 5.000 ft körüli végfogyasztói árával, de ez senkit ne zavarjon, mert az Apátság borait az ember - élvezeti értékük mellett - az Egyház munkájának támogatásaként is fogyasztja. Ha így nézzük, minden forintot visszaforgatnak belénk, s hazánk és fiaink lelki épülésébe.

A heminára visszatérve, úgy hiszem, a nevet a bor minősége indokolja elsősorban. Gondozottabb, érleltebb, teltebb és komplexebb, mint az apátság belépő borai (a Tricollisok), s azt a napsütötte, derűs, könnyű életörömet sugározza, amit a pannonhalmi dombról széttekintve az ember szeme közvetít a nyájas környező tér láttán. Még ilyen csúfos időben is, mint ami nekünk jutott...

Szent Benedek regulájának szövege latinul és magyarul itt:

www.thelatinlibrary.com/benedict.html

bences.hu/data/files/regula_magyar.pdf

Újdonságok

Hilandar szerb kolostor (Áthosz hegy) - "Savino Pole" 2010

Az Áthosz-hegyi (XI. században alapított, többször bővített) Hilandar szerb monostor 2004-ben leégett. Mivel a monostort a szerb lelkiség központjának tartják, a szerb kormány számos adománnyal igyekezett fellendíteni a monostor helyreállítását. Ezek egyike volt a monostor modern borászatának...
Teljes cikk

Rózsa György pincészete, Tállya - Együtt 2017 (furmint)

„A bor lényege az ember, aki termeszti a szőlőt, félti, gondozza, mint gyermekét” – vallja Rózsa György Péter, tállyai borász honlapja derekán. Hosszú évek alatt arra lettem figyelmes, hogy a borsznobok (khm, bocsánat: borértők) mindig arra a legkíváncsibbak, hogy hogyan készül az adott tétel....
Teljes cikk

Egyedülálló palack az Egri borvidéken

Az Egri borvidék idén nyártól már a saját palackjával büszkélkedhet, a borkedvelők pedig nemsokára találkozhatnak is vele. Egy helyi, tradicionális üveget terveztek újra, amibe a jövőben a magasabb presztízsű egri borok kerülhetnek. Nekem tetszik, bár azt nem tudom elképzelni, hogy a Kovács Nimród...
Teljes cikk

három bio bor - Gróf Degenfeld

Nem tudok zongorázni. Az én hangszerem a basszusgitár. Mégis, sok évvel ezelőtt egy – nem túl jelentős – szerelmem kedvéért megtanultam néhány taktust, hogy el tudjam játszani a lány nagy kedvencét, John Lennon Imagine c. számát egy soron következő házibulin. Nem mondhatom, hogy őrülten bonyolult...
Teljes cikk

Petrény Winery - Borgundi 2012 (bikavér)

Ajándékba kaptam, nagy ünnepre nyitottam ki. Ez a bor már túl van a csúcsán. Illata még viszonylag gyümölcsös, érlelt, de szájban már barnás ízek, földes jegyek jelentkeznek. Teste kicsit üres, valahogy hiányzik a közepe. Szilvás, meggyes, avaros ízei jelzik, hogy valamikor jobb lehetett ennél. Nem...
Teljes cikk

Kecze-Hady Kézműves Pincészet - Zsófia 2016

Jaj, nagyon szeretem a családi történeteket, amikből kiderül, hogy miként, miért lesz valakiből borász, hogyan tagozódik be a társadalom azon szűk szeletébe, akik a kemény munkát többre becsülik a gyors sikernél, és meglátják a szőlőben, ebben a sok gondoskodást igénylő növényben a szépséget...
Teljes cikk

Vojtek Pincészet (Villány) - #Flancos 2018

Visszavonhatatlanul eljött a tavasz, így jó lesz megnyitni a rozéborok kóstolásának sorát, hogy tudjuk, milyen palackról tekerjük le a csavarzárat, ha egy kellemes, laza estéhez akarunk bort párosítani. A villányi Vojtek pincészet #Flancos nevű rozé házasításával kezdődött...
Teljes cikk

Tokaji helyzetkép

Szombaton lezajlott a Tokaji Március kóstoló a Corinthiában, mint minden évben. A már-már reprezentatívnak tekinthető kóstolón ezúttal 59 borászat vett részt és a rendezvény népszerűségét mutatja, hogy 18 órakor már volt olyan pincészet, aki nem tudta valamennyi kiállított borát kóstoltatni, mert...
Teljes cikk

Várszegi Pincészet Petit Blanc 2015 (Wieland selection)

A borok világában azt szeretem a legjobban, hogy végtelenül változatos. Megunhatatlan. Stílusok, termelők, évjáratok - mind folyamatosan változnak, hoznak újat és mutatnak kísérleteket, kiforrt tételeket és álmokat... A Várszegi pincészet a Borháló jelentős beszállítója, így ismertem meg őket, és...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk