Nyakas Budai Chardonnay 2014

Na, de jó, hogy helyükre kerülnek a dolgok.

Talán mondogattam már olyanokat e cikkekben, hogy a magyar bor ágazatnak nem a vörösökre kellene nemzetközi szinten koncentrálnia, meg dícsértem is, szidtam is külföldi borokat e hasábokon. Nemrég írtam egy chablis-ról, ami ugyebár francia chardonnay, és nem sikerült megdícsérnem, pedig tényleg szerettem volna - egyáltalán: elmondhatom, hogy szépeket írni gyönyörűség, nem szépeket pedig szörnyű kötelesség.

A hétvégén, amikor kezembe került egy palack Nyakas Chardonnay, azt gondoltam, akkor itt az idő, hogy fény derüljön az igazságra. Nem csupán azért, mert az üvegen ott díszeleg valamilyen nemzetközi borverseny aranyérem matricája, mert ez amúgy tud csalódást is okozni. Hanem azért, mert íme egy chardonnay a Chablis után, alig egy hét távlatából alkalmam nyílik összehasonlítani a francia és a magyar terméket.

És most még egyszer leírom: de jó, hogy helyükre kerülnek a dolgok. Igen, Magyarország fehérboros ország, odafigyeléssel, jó technológiával, elkötelezettséggel élvonalban lehetünk és kell lennünk.

Nyakasék chardonnay-ja annyira populárisra hangolt ital, hogy az már szinte szélsőséges. Arany szín, telt mozgás, és megragadóan intenzív fajtajelleges illat. Ezzel nyit. És ebben minden bennevan, ami jellegzetesen Nyakassá teszi, valahogy ugyanez a stílus köszön az Aligváromból (ld. az első cikkek egyikében), az Irsai Olivérjükben, stb. Az pedig igen jó dolog, ha egy borászatnak saját, ikonikus stílusa van.

Ami az összehasonlítást illeti: nem elhamarkodott dolog egy etyek-budait Chablis-val párhuzamba állítani. Kérem, Chablis-ban - ami Burgundia legészakibb, így leghűvösebb területe - ugyanúgy erősen meszes, és agyagmárgás talaj van, mint Etyeken, és a szelek is ugyanúgy erősen fújnak, a savak ezáltal ugyanúgy csípősek tudnak lenni, és a szőlő ugyanazt az ásványosságot szívja magába a talajból, mint ott. A szőlőfajta is ugyanaz - Chablis esetében az egyetlen engedélyezett fajta - , minden adott tehát az egybevetéshez. Ráadásul az évjárat is ugyanaz.

Amíg azonban a Chablis gyenge volt és zsíros, addig a Nyakas chardonnay-ja maga a megtestesült virgoncság. Telve élettel, kicsit talán túlhúzott maradékcukorral, kerek, mosolygós, érett, piros alma ízzel és egy kevés díszítő virágossággal büszkélkedhet. Nem túl komplex bor, de annyira egyben van, és annyira vonzó, hogy kell belőle még egy korty, még egy pohárral, mert magában inni is élvezet. Ráadásul - uraim - az a maradékcukor, amitől azonban még mindig száraz marad, talán esetleg "off-dry", ami az én fogalmaim szerint a száraz és félszáraz között áll, a hölgyeknek is nagyon szokott tetszeni. A bor lendületét még legalább két évig garantálja a jó tartású sava, és nem kizárt, hogy ennyi idő alatt bővül is valamennyit az ízrepertoár.

Azt hiszem, ezzel a borral érdemes búcsúzni a 2014-es évjárattól, amelyet sokat szidtunk, vagy talán inkább szomorkodtunk felette. Ez a bor azonban képes megszépíteni az évjáratról alkotott képet. És ezután - welcome 2015. Magyarország: hajrá fehérborok!

Újdonságok

Geszler pince - móri zenit 2019

A 2019-es zenit. Már az emlékek is szépek, amiket ébreszt, hiszen a korábbi évjáratok zenitje kirobbanó ízbomba volt, a megszokott markáns móri savak támasztékán. Ezt a zenitet azonban több hőmérsékleten is meg kell kóstolni. Roppanós, lendületes, áradó és kontúros, de mégis más és más. Ez a bor...
Teljes cikk

Szentpéteri - Generosa 2019

A mai napig a COVID-19 miatt erősen ínséges időket éltünk bor tekintetében. Abból a szempontból legalábbis, hogy mint mindent, a borkóstolást is online kellett megélnünk. Persze ennek nem sok értelme van, ugyanezért nem nagyon hiszek a borkóstolási v-logokban sem. Mert ugyan mit ér felnyitni egy...
Teljes cikk

Nimfeum - rajnai rizling 2018

Nem biztos, hogy barátokat szerzek ezzel a cikkel. De nem baj, tegnap ezt mondta a pap a prédikációban: "az igazságot nem lehet legyőzni". Jézus Krisztus az Igazság (az Élet és az Út is, mint tudjuk) - ezek a mennyei igazságok, amelyeknek a Földön is érvényesülniük kell(ene). A Földön azután...
Teljes cikk

Szentpéteri borpince - Néró siller 2019

Őszinte leszek: nem vagyok nagy rajongója az illatos vörös fajtáknak, úgyismint Néró, Turán, Medina, stb. Sajnálom. Számomra ezek túl különlegesek, "túlhungarikumok". Szűk szegmens, sok félreértelmezett tétellel. Most mégis megszólított a Szentpéteri Borpince Néró sillerbora, elsősorban azért, mert...
Teljes cikk

Miklóscsabi - Nem férünk a bőröndbe 2018

A móri borvidék fejlődik és lendületben van, csak valahogy észrevétlenül, mert méltatlanul kevés móri bort látni, s ez nem feltétlenül a borvidék kis méretének tudható be. Paulusék, mint óriás, persze mindenfelé láthatóak, de rajtuk kívül igazán kevés a közismert név, illetve kevés a megjelenés....
Teljes cikk

A. Gere - Olaszrizling 2019

Oké, értek mindent: nézzünk rá a dizájnra. Ez egy nemzetközi piacra készített bor. Elsőrangú, letisztult címke, talán amerikai stílusúnak mondanám. Sokat jelent a külső, de nem mindent. A palack beltartalma a lényeg. Nem várunk mást, mint egy villányi olaszrizlinget 2000 ft alatti áron. Ez azért...
Teljes cikk

Rózsa Péter - Együtt 2018 (furmint)

Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy egy nagy bor születését figyelemmel kísérhetem. 2019 tavaszán már megkóstolhattam a néhány hónapja érlelődő Együtt 2018-as évjáratát, akkor egynéhány ígéretes gondolatot írtam róla itt Rózsa Péter - Együtt 2018 (furmint). Azóta alkalmam volt együtt dolgozni a...
Teljes cikk

Garamvári evolution rozé brut nature 2008

Így év vége felé, vagy év elején, egyszóval Szilveszer környékén előkerülhetnek rejtett tartalékok. Mint amilyen ez a 2008-as, 2016-ban degorzsált Garamvári brut nature rozé pezsgő. Különösen, mert évtizedváltás következett be, s ez sokakat nagyobb ünneplésre sarkall(t). Garamváriék...
Teljes cikk

Németh Attila Syrah "Föld és ég" 2018

A legnagyobb borok egyértelműen a kiváló egyensúlyról ismerszenek meg. A szakírók is ezt hajhásszák, keresik minden borban, az eleganciának is ez a legfontosabb eleme. Egyensúly. Könnyű azt mondani: a test, a sav, az extrakt, az alkoholtartalom, az aromaképlet legyenek egymással arányban,...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk