Jackfall Grand 2007
Úgy dukál, hogy a világhírű zenekar előtt fellépjen egy (vagy több) minőségi előzenekar is. Jackfallék tudják ezt, biztosan ezért kóstoltatta velem Burger Ottília kereskedelmi igazgató először a 2012-es cabernet franc-t, aztán ugyanebből az évjáratból a cabernet sauvignont végül - koronaként - a 2007-es Jackfall Grand-ot.
Előre bocsátom, hogy a 2012-es évjárat a szívem csücske. Olyan időjárási konstelláció volt Egerben is, Villányban is, ami kedvezett a legjobban érlelhető vörösborok készítéséhez. A '12-eseknek gyönyörű tartása van, nem öregszenek, harmonikusan érlelődnek. Erről itt: Kékfrankos Április tanulságai II. - Mi lett veled, 2013-as évjárat? írtam sokat.
A Jackfall Cabernet Franc 2012 felvezetésnek tökéletes volt, és rögtön mindent elmondott a pincészet tanninnal kapcsolatos stratégiájáról. A húzós, de szépen beérett, eléggé szemcsés tanninok erőteljesek, fanyarak, de nem keserűek, kiváló tartást adnak. Érdekesen sötét tónusú bor. Ízvilága, bár gyümölcsössége nagyon kellemes, nem feltétlenül a fajtajelleg kidomborításáról szól, inkább az ízek egységének, az összeérettségnek megteremtését célozza. Megfelelő lecsengése jó emléket hagy.
A 2012-es Cabernet Sauvignon jobban megragadott. Indulásnak szép mentásságot kapok az illatban. Gyümölcsei jók, kerekek, arányosak, bár ismét nem elsődlegesen a fajtajelleg kidomborításáról szólnak. Teste közepes. Az egész borból árad a hűvösség a menta miatt, és érdekesen nehezen nyílik. Ez persze nem baj, szeretek vallatni egy-egy bort. Türelmesnek kell lenni vele. Tanninja ugyanazon koncepció mellett érlelődik, mint a franc-é, láthatóan fontos szerepet tölt be a bor megtámasztásában, szemcsés, de nem kesernyés, viszont az egész szájat betölti, kemény és kicsit szárító. Ízben azután már a fajtajelleg is nagyon intenzíven érezhető, különös, radírgumis jelleg adódik hozzá, de a fő csapásirány a feketeribizke, fekete cseresznye. Szép egyensúlyt mutat. Étkezések mellé való, tudatosan összerakott bor: közepes test, magas alkohol, lecsengése is közepes, kellemes az alkoholédesség, tulajdonképpen minden a helyén van.
És most a Jackfall Grand.
2007-es, de még mindig nagyon dinamikus bor. 2007 irtó száraz év volt, nagyon kellett vigyázni a savakra, hogy ne égjenek el, s az alkohol az egekbe szökött. Ez a bor a maga 14,5% alkoholával szintén elég magas, de szerencsére van, ami egyensúlyba hozza. Téglás szín, igazán bordói illat jellemzi, nagyon erőteljesen szantálos-fás – nyilván sokat ült a hordóban - s ez a fásság viszont hibátlanul tiszta és erőteljes, nemes. Elsőre talán megterhelő, de hiszen most ugrott ki a palackból, ennyi év után levegőre van szüksége. Bűn lenne, ha dekantálás nélkül kezdenénk hozzá! Bő öt perc, mire a fásság után megjelenik az első gyümölcskarakter. De milyen! Friss és zamatos, gyönyörű tartású, semmi lekvárosság, semmi túlérettség. Vaníliával keretezett cseresznye, sötét bogyósok, kékáfonya, precízen és kontúrosan érződik, mintha frissen szedtük volna.
Szájban már sokkal gördülékenyebb bor. Talán még nem is találkoztam villányi borral, ami ennyire hűen leköveti a nagy bordóiak illat- és ízvilágát. Összetétele klasszikus bordói (sauvignon, franc, merlot, bár a bal parton a franc sokszor elmarad). A Jackfall Grand semmilyen tekintetben nem hazudtolja meg a nevét, a magas alkohol, tannin és savak mellett is arányai kiválóak, teste közepesnél nagyobb, lecsengése is közepesnél hosszabb, zamatos és tekintélyes. Másodlagos érlelési jegyei kávé, s azon felül fekete csokoládé, gumi (de annál valamivel édeskésebb, esetleg kaucsuk?). Összetett, izgalmas, méltóságteljes, de nem elnehezült bor. Kifinomult étkezés mellé való.
Az én mosolyom hasonlóan széles, mint az alkotóé.
