Pannónia borkultúrája

Kiváló rendezvény volt az Aquincum Múzeumban másfél hete, csak sajnos alig jött el valaki a szemerkélő eső miatt. Délelőtt Havas Zoltán régész "Aquincum szőlői" címmel tartott előadást a pannoniai szőlészet-borászat ismert emlékeiről.

Nem változott nagyot a világ a Kr. u. I. század óta, állapítottam meg, amikor a történész arról beszélt, hogy a pannóniai borokat nem tartották külföldön nagy becsben az ókori világban. Ennek fő oka az lehetett, hogy a pannóniai borvidék borai nem voltak édesek (Pannonia csak a Dunáig tartott, hol van még ekkor Tokaj!), márpedig a rómaiak édesen szerették a borukat. Meg fűszeresen, sokszor mézzel ízesítve, és soha nem higítatlanul. Ami a borsítlust illeti, eleve nagyon más lehetett, mint a mai, hiszen a rómaiaknak volt ugyan pincéjük (amiről a régészek nem bizonyították, hogy bor tárolására használták volna), de volt tároló-érlelő helyiségük is, amiről viszont bizonyították, hogy bort érleltek benne. A furcsaság, hogy a helyiség fal- és padlófűtéssel volt ellátva, amiből következik, hogy valószínűleg az érés gyorsítása érdekében fűtöttek benne. Kicsit hasonlóan, mint ma egy madeira.

Cassius Dio szenátor, történetíró, aki a II.-III. század fordulójának időszakáról tud beszámolni, hiszen ekkor Pannonia provincia proconsulja, mégis egyenesen arról ír, hogy a pannon bor rossz minőségű. Ezért aztán a pannóniai borexportról nincsenek adataink, annál inkább az importról. Számos amforát találtak a régészek, a bor ókori szállítóedényét, azonban nincs közöttük pannoniai amfora típus. Vagyis egyszerűen nem szállítottak innen sehová. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lett volna jelentős a helyi termelés, és persze a bort már az ókorban is tárolták hordókban, meg bőrtömlőkben. Csak ezek az eszközök nem maradtak ránk, egyszerűen elporladtak.

Hogy mégis jelentős termelés volt, amit azonban a helyi piac "nyelt el", azt bizonyítják a Bogdáni úti szőlőmaglelet (a törkölyt egy felhagyott kútba dobták préselés után - innen került elő), és a Bécsi úti, a Kaszás-hegyi villa ásatásai során előkerült leletek (kőből készült taposókád, szőlőmetsző-kések), de legszembetűnőbben a Harsány-lejtői ásatás eredményei bizonyítják. Itt ugyanis felszínre került maga a szőlőskert, tehát a szép egyenes sorokba rendezett egykori szőlő-ültetőgödrök is, ami pontosan megfelel a Lucius Junius Moderatus Columella által leírt ültetési módnak: két tőke gödrönként, egymással szembefordítva, karózva. Bizonyítva vagyon, hogy kiskerti, de nagy mennyiségű szőlőművelés folyt itt a lankás hegyoldalakon.

Arra a kérdésre sajnos nem kapunk választ, hogy milyen fajtákat termesztettek a rómaiak itt Pannonia földjén. Ami azt illeti, sokat nem veszítettünk, hiszen ezek a fajták hazánk területén már régen kihaltak, ha másért nem, hát a folyamatos népvándorlás, elnéptelenedés, újra betelepülés következtében, amikor is minden nép hozta magával a saját megszokott fajtáit. És hát nem sokat mond önmagában a név, meg nincs is olyan szerencsénk, hogy elmondhassuk, hogy ültetvényeink az Aminean, vagy a Nomentan, Apian, esetleg Eugenia fajták leszármazottaival vannak tele. De ami azt illeti, nem kizárt, hogy a syrah, vagy épp a pinot noir génjeiben valamelyik ókori fajta leszármazottját ültetik szőlészeink újra, hiszen ezeken a vidékeken nagyobb volt a folytonosság borászat ügyében.

A rendezvényen a pannonhalmi Cseri pincészet borai voltak kóstolhatók, de mivel volt szerencsétlenségem kocsival érkezni, így ebből kimaradtam. Igyekszem majd pótolni, mert az Archeus cuvée-jük Győr Város Bora címmel dicsekszik, és kíváncsi vagyok, mi ízlik Győrnek. De erről majd egy másik cikkben, remélhetőleg hamarosan.

Havas Zoltán izgalmas, teljes cikke itt található: sirasok.blog.hu/2009/03/10/aquincum_szoloi


(Írta: borbecsüs)

Újdonságok

Párhuzamok, nem ellentétek

Szeretem az összehasonlításokat. Nem azért, hogy keményen szembesítsem az összehasonlított tételeket: melyik jobb, miért jobb, és hasonlók. A borok is megsértődhetnénk, de ők nem teszik; csak szépen, hallgatagon és odaadóan fekszenek a palackban összehasonlítás után. Mégis, nem volna velük szemben...
Teljes cikk

Crémant de Luxembourg

Ki ne hallott volna a luxemburgi borokról?   – Na jó, kezdem előlről. Luxemburg borászati hagyományai világszerte ismertek...   – Rendben, látom, hogy más megközelítést kell választanom. Luxemburg, ez a kicsiny nyugat-európai ország – hiszik, vagy sem – jelentős borkészítési...
Teljes cikk

Nem minden arany, ami fénylik

Ez egy poszt, összesen 5 tanulsággal. Nyár van, ilyenkor könnyű bort kíván az ember, gyakran szódával feldobva, mindenesetre hidegen. Sokan a rozéra esküsznek és van is benne valami: légies tud lenni, aromatikája általában gyümölcsös, és magas savtartalma miatt rendkívül jó szomjoló. Ez lenne a...
Teljes cikk

Geszler Zenit 2022

Nem tudom, a kedves olvasó számára mond-e valamit az az étel, hogy  salátafőzelék. Igen, friss fejes salátából, egy kevés húsos szalonnán megfuttatva, fokhagymával és tejföllel. Általában véve is nehéz kérdés, hogy a magyar asztalok tipikus hétköznapi fogásához milyen bort lehet inni....
Teljes cikk

Maróti Attila Pinot Noir 2021

Pinot Noir mátrai módra és főként Maróti Attila lendületével. Igen, ő az, aki magáról úgy fogalmazott, hogy "a saját rabszolgám vagyok. minden nap hajnali ötkor kelek" és ezt a lendületet viszi bele a boraiba. A többi itt...
Teljes cikk

Thummerer Egri Bikavér Superior 2017

Végre egy jó bor. Mély rubinszín, feketés maggal, padlizsánlila villanásokkal. Telt testre utaló, szép glicerines templomablakok futnak le a pohár oldalán.  Illatában először cassis. Érdemes sokat hagyni gyűlni a pohárban az illatot. Én Riedel bordeaux-i pohárból kóstoltam. Megérte elővenni a...
Teljes cikk

Halasi Gergely - Villány, "Phoenix" 2014

A vélemény szabad. A szakértői vélemény ezzel szemben nem szabad. Nagyon is kötött.  A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény szerint: 188. § (1) Ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, szakértőt kell alkalmazni. 191. § (1)...
Teljes cikk

Beconcini Chianti Riserva 2017

A toscanamania.hu holnap 41 olyan filmet sorol fel, amelyikben Toszkánáé a főszerep, de azt gyanítom, hogy ennél sokkal több hollywoodi bóvli film létezhet még, amelyek a "szerelem Toszkánában" és hasonló sztereotíp témák körül forognak. Kíváncsian várom, hogy mikor készül az első ilyen film...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2022

Az idei Bogyólé! Igazi meglepetésként ért, hogy már ilyen korán a polcokra került. Riválisa, a Beaujolais Nouveau en Primeur csak november 17-én folyik hivatalosan a poharakba. Ilyenkor szoktam megemlékezni arról, hogy régebben a portugieser vitte a prímet ebben a borban, és milyen jó döntés volt...
Teljes cikk

Kékfrankos hangjai (Sopron)

Tegye fel a kezét, aki már hallott a soproni Horváth Imi borászatról, vagy kóstolta a kékfrankosukat, syrah-jukat, netán cabernet franc-jukat. Vagy aki már járt a Bruckner borászatnál. És azt tudta valaki, hogy az Etyeki Kúria vörösborai Sopronból származnak és hamarosan Soproni Kúria néven is...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk