Hétvége a tónál - Strommer pincészet
Északi part vagy déli part? Mélyvíz avagy sekély víz? Egy magyar ember számára nem az a kérdés, hogy szereti-e a Balatont, esetleg csak annyi: melyik oldalt szereti jobban. A Balaton egyike azoknak a nemzeti alapélményeknek, amik mentén meghatározzuk a magyar identitást. Oly sokunknak ismerős gyerekkorunkból, ahogy a döcögő vonatablakból bámuljuk az egymás után váltakozó nádasokat, strandokat, vitorláskikötőket. Van a tó látványában valami megbabonázó. Az ember úgy érzi, azonnal kapcsolatba kell kerülni vele, megmártózni, fejest ugrani. Nekünk, magyaroknak oly ismerős a tó színe, íze, simogatása, és a kisházak, a domboldalakra felfutó szőlők látványa, no meg a tó fölött lengedező – néha száguldó – szél, ami összegyűjti a víz szagát, a kisházak piros tetejéről a napsugarakat, az út menti jegenyék és a mezők vadvirágainak illatát, és ez az összetett, jellegzetes illat köszön vissza a pécselyi Strommer pincészet valamennyi borában.
Különösen a Füred-Csopaki borvidék zászlósborában, az olaszrizlingben, melynek 2016-os, 2018-as, ’19-es és 2020-as évjáratait volt szerencsém kóstolni. Karakteres fajtajelleggel, Balaton-hangulattal rendelkező borok, melyek mellett érdemes kicsit megpihenni és gyönyörködni a jellegzetes jegenyesoron túl a tóra néző csodás panorámában a pincészet teraszán.
Ma már közismertebb tény, hogy a Balaton északi oldala a filoxéravész előtt elsősorban vörösbor termő vidék volt. Akkor még nem a mai fajtákkal dolgoztak, persze, de a térség jellegzetes talajtípusa, a vörösföld, kifejezetten jó hatással van a mai fajtákra is, amint azt az egyre gyarapodó telepítésekből érkező vörösborok mutatják.
Így került a pohárba a Strommer pincénél egy cabernet franc rozé is, szó szerinti üdítő kivétel a nyári obligát szamóca-málna-gumicukor ízhármassal dolgozó rozé-felhozatalban. Fanyarabb ízvilágú, nagyon frissítő rosé. Ízvilága somra, fehér ribizlire épül, másodlagosan – a háttérben – málnára. Kevéske maradék cukorral kerekíti a kortyot. Érdekes, kilép a szokványosból, szikvízzel, vagy anélkül, igazi teraszos, beszélgetős rozé.
A 2019-es cabernet franc-juk már komolyabb tétel. Tükrös rubinszín bor, lilás reflexekkel. Kifejezett, meggyes (kézműves bonbonmeggy), kékáfonyás illat, kevéske mentával, szederlevéllel, bodzalekvárral, kis csersavas fanyarsággal (birsalmahéjra emlékeztet). Alkoholban gazdag bor, ez már az illatban felsejlik. Szájban nyers, lendületes, igen fiatal, de gyümölcsös. Szépen ismétli az illatban megismert gyümölcsös jelleget, dominál az érett meggy, meleg fűszerek kíséretében. Tanninja karakteres, zöld teás, egészen Loire menti érzetet kelt, egész pontosan Anjou áthallásokat mutat. A szőlő 15%-át egész fürtként erjesztették, talán ez okozza a markáns, de nem túl húzós tannint – tudniillik a szár macerációja – és egyidejűleg a gazdagon gyümölcsös ízélményt. A test kiválóan lépést tart a magasabb alkoholtartalommal, arányos és egyensúlyos. Jól iható, emlékezetes bor, hosszabb lecsengéssel, szárazpróbájában is édes, melengető gyümölcsösséggel és szegfűszeges fűszerességgel, egy csipetnyi chilis csípősséggel a nyelv két oldalán. Faszénen sült húsokhoz, csevaphoz jó kísérő lehet.
Jó, hogy vannak ilyen vendégszerető, autentikus helyek a Balatonnál, mint amilyen a Strommer családi pincészet is, ahogy az is nagyon jó, hogy az őszinte, természetes érzetű borokkal megvalósul a tulajdonosok törekvése, hogy egy palacknyi Balaton-érzést vigyen haza magával a vásárló. Azt az érzést, hogy milyen is volt „egy hétvége a tónál”. A Strommer név o-betűjében is Északra mutat az iránytű. Talán éppen Pécsely felé?
