Bock Villányi Chardonnay 2014
Utoljára közel húsz éve ittam Bock Józseftől fehérbort. Akkor az egy 1996-os évjáratú Siklósi Chardonnay volt, és nagyon, nagyon meggyőző. Ott volt a vajasság, tökéletes technológiai tisztaság, a gyönyörű alma aromák, és a szépen integrált füstös barriquehordó. Persze akkor még csak tanulgattuk, mit jelent a barrique szó, meg a chardonnay is viszonylag új szőlőfajta volt, de már rögtön hallottunk az 'ABC' divatról is, amit Frank Prial indított el: "anything but chardonnay", később Oz Clarke még jobban szapulta a fehér burgundit, és ezt az egészet akkor még nem értettük. Ma már talán jobban értjük, ezért fordultak olyan sokan inkább az olaszrizling felé, meg a furmint felé. Pedig ezek is "nemzetközi" fajták, hiszen olaszrizlinget még Ausztráliában is termesztenek (welschriesling, mint Ausztriában), a furmint meg itt a szomszédban, Szlovéniában sipon néven fut. De a chardonnay-val nem is az a baj, hogy nemzetközi, illetve az a helyzet, hogy egyáltalán nincs vele semmi baj, ha betartunk két szempontot: 1) ne ültessék özönszerűen mindenhová ezt a fajtát, 2) ne akarjunk a francia chardonnay-kkal versenyezni, ne olyan legyen a borstílus. Bock József ezt a két szempontot maximálisan figyelembe veszi, és ez a bor így pont jó is.
Világos aranyszín. Visszafogott illatában először kellemes starking alma aromák, aztán, kicsit melegebben golden. Végig megőrzi fensőbbséges, kicsit hűvös, a chardonnay-ra jellemzően némiképpen füstös illatát. Elegáns.
Teste csak közepes, de intenzitása és savai közepesnél nagyobbak. Ízében tökéletesen leképezi az almás illatot, de társul hozzá egy szép, tiszta, érett szőlőíz, és ez a legkiemelkedőbb. Csodásan üdítő, tartalmas bor, jó ízlelgetni. Utóízében egy pici kesernye fedezehető fel, amit azonban szépen keretbe foglal a vajasság, krémesség, így egyben az egész csodaszép. Ez a bor nem látott fahordót, színtiszta reduktív bor, de nem is hiányzik belőle a fa. Odáig azonban nem mennék, hogy azt mondjam: tükrözi a terroirt. Az évjáratot inkább. A 2014-nek, ennek a nehéz évjáratnak egy jellegzetes, kicsit kesernyés-savanykás jellegét azért felidézi, ami ugyanúgy benne volt az Aligváromban (ld. a szeptemberi cikkek között), meg Thummerer Egri Csillagában (ld. az októberi cikkek között). Igaz, hogy tényleg csak egy hangyányit. Így aztán ez mit sem von le az értékeiből. Rizses ételekhez, szárnyashoz kiválónak gondolom.
Ez a bor szememben egy újabb érv, hogy miért ne csak a vörösekre koncentráljunk Villányból. (Aki olvasta korábbi cikkeimet, már tudja, hogy a fehér borok közelebb állnak személyes ízlésemhez.)
