Vylyan Bogyólé 2015

Az ígéret szép szó... és csütörtökön azt ígértem, hogy hamarosan beszámolok a Vylyan Bogyóléről is.

A Bogyólé már évek óra vezető színvonalat képvisel a hazai primőrborok között. Emlékezetes számomra, hogy 2009-ben a primőrök összehasonlító kóstolóján 10-12 tétel között a Bogyólé jött ki másodiknak - csupán az eredeti Beaujolais Nouveau előzte meg sok más olyan között, mint a Dúzsi Marci, a Pipe, a Heimann Idei, a Gere Újbor. A Bogyólé mindig a klasszikus szénsavas macerációval készül, és ezért a legnagyobb hasonlóságot mutatja a beaujolais-val. Időről időre mégis felmerül bennem, hogy divat ide vagy oda, érdemes-e valójában a magyar termelőknek ezt a borstílust utánozva itthon is friss vörösborokkal előrukkolni Szent Márton napra (talán Bock volt az első, aki ezt a hagyományt kezdte a Szent Mártonnal, ki tudja, milyen régen, még a '90-es évek elején)? Ha valami ezt indokolhatja, az elsősorban az eredeti beaujolais eléggé magas ára lehet, ami nyilván az import voltából adódik elsősorban, meg abból, hogy divatja van. A hazai termelésű újborok ára jó 20%-kal marad el a franciától.

No, de nem is értem, miért szövegelek ennyit, ahelyett, hogy a borról írnék? Vigyázat, nagyon inkorrekt módon közvetlenül a csütörtökön posztolt Paul Sapinnel fogom összehasonlítani.

Színe lilába hajló bordó. Illata közepesen intenzív, benne szépen tetten érhető a borkészítési eljárás adta jelleg, mégis elmarad intenzitásában a beaujolais-tól. Kék áfonya itt is, és fekete bogyós gyümölcsök, elsősorban szeder. Vonzó, jó illat, de mégsem olyan "pushed" mint a beaujolais-é. Szájban is hasonló, mégis egész más, üde és friss, de hiányzik az extraktédesség, nem olyan hangsúlyosak a gyümölcsös jegyek. Aromavilága az illattal megegyezik. Félreértés ne essék: szép ez is nagyon, a divatnak majdnem mindenben megfelel. Mi a majdnem: azt hiszem, a tannin. Ez a bor egyértelműen vörösborosabb, mint a beaujolais nouveauk, tanninja is magasabb, kicsit keserűbb. Itt persze csak nüanszokról beszélünk. Teste, sava, utóíze megfelelő, szép egyensúlyban van benne minden. Összességében szépen folytatja a Bogyólé-hagyományt. Épp csak egy dolog ütött szöget a fejembe: mitől olyan más, ha minden ugyanaz? A válasz pedig így fogalmazódott meg: egész biztosan a szőlőfajtától. Bármit csinálunk is, a portugieser portugieser marad, és a Bogyólé végsősoron egy szépen elkészített, beaujolais-nak maszkírozott portugieser. A beaujolais nouveau viszont a gamaytől lesz az, ami, a technológia mellett.

Kedves olvasó! Gondolatkísérletként, vagy a gyakorlatban kellene kipróbálni a gamay magyarhonban termesztését?

Újdonságok

Párhuzamok, nem ellentétek

Szeretem az összehasonlításokat. Nem azért, hogy keményen szembesítsem az összehasonlított tételeket: melyik jobb, miért jobb, és hasonlók. A borok is megsértődhetnénk, de ők nem teszik; csak szépen, hallgatagon és odaadóan fekszenek a palackban összehasonlítás után. Mégis, nem volna velük szemben...
Teljes cikk

Crémant de Luxembourg

Ki ne hallott volna a luxemburgi borokról?   – Na jó, kezdem előlről. Luxemburg borászati hagyományai világszerte ismertek...   – Rendben, látom, hogy más megközelítést kell választanom. Luxemburg, ez a kicsiny nyugat-európai ország – hiszik, vagy sem – jelentős borkészítési...
Teljes cikk

Nem minden arany, ami fénylik

Ez egy poszt, összesen 5 tanulsággal. Nyár van, ilyenkor könnyű bort kíván az ember, gyakran szódával feldobva, mindenesetre hidegen. Sokan a rozéra esküsznek és van is benne valami: légies tud lenni, aromatikája általában gyümölcsös, és magas savtartalma miatt rendkívül jó szomjoló. Ez lenne a...
Teljes cikk

Geszler Zenit 2022

Nem tudom, a kedves olvasó számára mond-e valamit az az étel, hogy  salátafőzelék. Igen, friss fejes salátából, egy kevés húsos szalonnán megfuttatva, fokhagymával és tejföllel. Általában véve is nehéz kérdés, hogy a magyar asztalok tipikus hétköznapi fogásához milyen bort lehet inni....
Teljes cikk

Maróti Attila Pinot Noir 2021

Pinot Noir mátrai módra és főként Maróti Attila lendületével. Igen, ő az, aki magáról úgy fogalmazott, hogy "a saját rabszolgám vagyok. minden nap hajnali ötkor kelek" és ezt a lendületet viszi bele a boraiba. A többi itt...
Teljes cikk

Thummerer Egri Bikavér Superior 2017

Végre egy jó bor. Mély rubinszín, feketés maggal, padlizsánlila villanásokkal. Telt testre utaló, szép glicerines templomablakok futnak le a pohár oldalán.  Illatában először cassis. Érdemes sokat hagyni gyűlni a pohárban az illatot. Én Riedel bordeaux-i pohárból kóstoltam. Megérte elővenni a...
Teljes cikk

Halasi Gergely - Villány, "Phoenix" 2014

A vélemény szabad. A szakértői vélemény ezzel szemben nem szabad. Nagyon is kötött.  A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény szerint: 188. § (1) Ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, szakértőt kell alkalmazni. 191. § (1)...
Teljes cikk

Beconcini Chianti Riserva 2017

A toscanamania.hu holnap 41 olyan filmet sorol fel, amelyikben Toszkánáé a főszerep, de azt gyanítom, hogy ennél sokkal több hollywoodi bóvli film létezhet még, amelyek a "szerelem Toszkánában" és hasonló sztereotíp témák körül forognak. Kíváncsian várom, hogy mikor készül az első ilyen film...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2022

Az idei Bogyólé! Igazi meglepetésként ért, hogy már ilyen korán a polcokra került. Riválisa, a Beaujolais Nouveau en Primeur csak november 17-én folyik hivatalosan a poharakba. Ilyenkor szoktam megemlékezni arról, hogy régebben a portugieser vitte a prímet ebben a borban, és milyen jó döntés volt...
Teljes cikk

Kékfrankos hangjai (Sopron)

Tegye fel a kezét, aki már hallott a soproni Horváth Imi borászatról, vagy kóstolta a kékfrankosukat, syrah-jukat, netán cabernet franc-jukat. Vagy aki már járt a Bruckner borászatnál. És azt tudta valaki, hogy az Etyeki Kúria vörösborai Sopronból származnak és hamarosan Soproni Kúria néven is...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk