Szőke Mátyás (Gyöngyöstarján) HajnalBlan(c) 2013

Az utóbbi hetekben nagyon összesűrűsödött az élet. De ez nem napló, hanem borblog, így csak a lényegről fogok írni.

Szőke Mátyás legenda a Mátraalján (faluszélen...), és én jól ismerem ezt a borvidéket. Ahogy felkanyarodunk Abasár felé a 3-as útról, éjszaka mindig köd fogad, és szarvasok, vagy nyulak (egyszer véletlenül el is ütöttem egyet, aztán az utánam jövő autós gyűjtötte össze paprikásnak). A völgyben pedig ott integet egy borászat klasszicista épülete, és itt-ott megjelennek a D-DK tájolású domboldalakon a mandulafák is, ami pedig a legjobb szőlőtermő területek jelzője. A hegyoldalban pár éve egészen magasan új telepítések tűntek fel - biztosan a Mészáros pincészeté - és én szívesen megkóstolnám ezek borát, ha eljön az ideje. Persze, tudom, Gyöngyöstartján kicsit nyugatabbra van, de az alap feltételek ugyanazok: a Mátra Északról szépen lehatárolja a jeges szeleket, és a lankák-dombok dőlésszöge felerősíti a napsugarak érlelő hatását a tőkéken lógó fürtökön.

Itt van tehát ez a sauvignon blanc, és ilyenkor az ember rögtön vágtató savakat, füvet, csalánt, őrületes dinamikát vizionál. Nos..... elkéstünk. A bor 2013-as, én direkt nem mertem a 2014-es évjáratot választani, de rosszul tettem. Finom - mondja nejem, de elfáradt. És igaza van: világos aranyszín, az illatok édes, érett gyümölcsöket idéznek. Kerek bor lehet - ezt ígéri az illat. De aztán a kortyban elvész a lendület, sajnos zsíros, lapos, hiszen sava már nem elég, így nincs lendület, a szájat nem tölti ki, egyszóval fáradt. Ízben inkább újvilági, vonzó egzotikus gyümölcsök, elsősorban papaya szólít meg, de sajnos ebben az  állapotában már csak forralt bornak való, önmagában nem elég élvezetes.

Tanulság. A borász jó, legendáját minden bizonnyal megérdemi, csak én késtem, és másfél évvel ezelőtt kellett volna rátalálnom ahhoz, hogy gyönyörűeket írhassak róla. Sajnálom. Ígérem, hogy a 2015-ös évjáratot megkóstolom, amint kijön.

Alább az abasári Szent Anna kápolna látképe található.

Újdonságok

Akriotou Microwinery - Savatiano 2021

Azt hiszem, mi magyarok épp annyira borsznobok vagyunk, mint mondjuk a franciák. A szónak abban az értelmében, legalábbis, hogy a legnagyobbra saját borainkat tartjuk. Talán nem olyan nagy bűn ez, hiszen a magyar borok valóban kiválóak és jellegzetesek, érdemes azonban észben tartani, hogy más...
Teljes cikk

Espák 5 puttonyos aszú 2018

Espák Pál pincéje a Hercegkúti Kőporos pincesoron található. Területei Sárospatak fürdő-körzetében találhatók, aszúja főként hárslevelűből készül. Ennek ellenére elég kemény, határozott aszú, de életútja elején, s még sokat fog fejlődni. Csillogó, fiatal aranysárga színű jelentős koncentrációt...
Teljes cikk

Espák - Furmint Supreme 2018

Alcím: a pohár, avagy mennyire vesszük magunkat komolyan. Komolyan. Hallottam olyan hangokat az utóbbi időben, hogy "nem a díványtól lesz kívánatos a menyasszony". Na, de ilyet! Hát kezdjünk elemzésbe, hogy egy menyasszony vonzerejének hány %-át teszi ki a csipkebugyi, hányat a hófehér ruha, és...
Teljes cikk

Geszler Családi Pincészet (Mór) Zenit gyöngyözőbor 2021

A tavaszban az a jó, hogy előbb-utóbb mindig meghozza a bájos virágillatokat a kertekbe, utcákra, terekre. A nők azonnal szoknyát húznak ilyenkor, lehetőleg igen rövidet, mintha csak lubickolni kívánnának a szabadságban, amit a - mainapság groteszkül - szűk nadrágok után a libegő szoknyák...
Teljes cikk

Stobi Winery (Macedonia) - Rkatsiteli 2020

Aki Észak-Macedónián keresztül utazott, bizonyára jól emlékszik a kopár hegyoldalak alatti keskeny völgyek apróbb lankáin, a vágtató Vardar folyó két partján, az aszálytól sárgálló mezők ölelésében fekvő szőlősorokra. Csaknem az egész országot végigkíséri az ültetvények sora, ahol egy talpalattnyi...
Teljes cikk

Fteri Vinum - Moschofilero 2020

Lépjünk túl a xirósz, imiglikosz és retsina háromszögön, amelyben hazai görög éttermeink borkínálata mozog. Görögország sokkal többről szól ennél, csak valahogy kimarad a látószögünkből. Persze, délnyugatra (Olaszország), nyugatra (Franciaország) gyakran nézünk, de dél felé valahogy nemigen....
Teljes cikk

Wine52 Hungary tasting pack

Igazán büszke vagyok, hogy szakmailag irányíthattam az edinburghi székhelyű Wine52 cég számára összeállított Magyarország kóstolócsomag létrejöttét. Mindösszesen 186.000 palack magyar bor került a skót fogyasztók poharába. A csomagban a következő tételek szerepelnek: - Pannon Tokaj száraz furmint...
Teljes cikk

Bogyólé - Beaujolais: 1-0 !

BREAKING!... A BOGYÓLÉ ÉLVEZETESEBB, MINT A BEAUJOLAIS NOUVEAU! Talán nem vonja kétségbe senki, hogy hazánkban a legjobb beaujolais nouveau típusú bort a Vylyan készíti. Egyben a legismertebbet is: sorozatban a 17-ik évjárat már a Bogyóléből, ami a poharainkba kerül. Tavalyi posztomban azon...
Teljes cikk

Luka Enikő - Soproni Turán 2017

Őszinte leszek, hype-nak, legjobb esetben is marketing fogásnak tartom a női borászok körül kialakult hírverést. Annyi mindent olvasunk, hogy lágyabbak, nőiesebbek a boraik, hogy kifejezőbbek, meg hasonlók. Valóban? Tény, hogy a nők szaglása általában kifinomultabb, például száz közül is megismerik...
Teljes cikk

Szentpéteri - Generáció cuvée 2019

Ritkán találkozunk érleltebb borokkal a Kunság vidékéről, pedig ott sem kizárólag tartályban érlelt, friss évjáratú borokat értékesítenek. Mai tételünk 2019-es, a VinAgora 2021-es versenyén ezüstérmes helyezett fehérbor. Szép, aranyba hajló csillanású bor. Nagyon szokatlan, chardonnay -...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk