Rózsa Péter - Együtt 2018 (furmint)

Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy egy nagy bor születését figyelemmel kísérhetem. 2019 tavaszán már megkóstolhattam a néhány hónapja érlelődő Együtt 2018-as évjáratát, akkor egynéhány ígéretes gondolatot írtam róla itt Rózsa Péter - Együtt 2018 (furmint). Azóta alkalmam volt együtt dolgozni a pincészettel és teljes szortimentjüket lekóstoltam, melyből az egyik egyértelműen kiemelkedő, legkarakánabb tétellé éppen a 2018-as Együtt fejlődött.

Halvány citromszín. Fokozatosan nyíló, még mindig fejlődő illatát kezdetben a hordó szerény eleganciája – édes, vajas keksz – és áradó vaníliásság uralja. Később mandarin tűnik fel, izgalmas marcipánossággal párosulva. A háttérben jódos tisztaság és frissen főtt kajszilekvár illata leng. Újabb mozgatással exotikus gyümölcsök is érkeznek: passiógyümölcs és rambután. Fejlődő herbális fűszeresség díszíti és egy villanásnyi whiskey-s jelleg is feltűnik. Szájban ismétli az illat komplexitását és meglep egy csipetnyi csilis csípősséggel a lecsengésben. Remek bor, komoly kifutással.

Kétféleképpen is lehet fogyasztani: komoly odafigyeléssel, analitikusan (magában), és gasztroborként, étel mellé. Utóbbi esetben keleties ételek, például egy koreai kelkáposztás fűszeres rizs mellé ideális kísérő.

A leírás a sztenderd kóstolópohár és egy gömbölyű chardonnay-s pohár eredményeinek összegyúrásából jött ki, ahol a gyümölcsösséget a gömbölyű, a fűszerességet - zártabb jellege miatt - a sztenderd pohár hozta ki. Ha a borkészítés a művészet egyik ága, akkor a borkóstolást- és szakírást lehet műélvezetnek tekinteni. Én azonban sokszor játéknak fogom fel (a legkomolyabb játékok, mint tudjuk, súrolják a művészet határait, pl. sakk), ezért használok különböző poharakat. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

 

 

Újdonságok

Szekszárd dícsérete

Részben azért, mert a vidéken jártam, és elragadott a szépsége, részben pedig mert már korábban is szerettem és hosszabb ideje figyelemmel kísérem a Szekszárdi Borvidéket, most két borról is beszámolok. Két olyan alapbor, ami mindkettő megmelegítette a szívemet, és visszaadja a magyar borok - ezen...
Teljes cikk

mint Irsai Olivér a Hegyen...

A fogyasztó az úr? Valami könnyűt szeretne inni a Hegyen. Nos, akkor telepítünk neki Irsai Olivért! Ne vesződjünk azzal, hogy megértessük, a Hegy, az valami más. Ha ide jön, számítson ásványosságra, számítson idősebb, nehezebb tételekre. Nem. Telepítünk Irsait. A Hegyre. A magyarok számára...
Teljes cikk

Geszler chardonnay 2022

Minél inkább kóstolgatom annál inkább meggyőződésemmé válik hogy a Geszler pince Mór legjobbja. Ez a bor - ha jól eltaláljuk a hőmérsékletét - egészen gazdag ízvilággal jelentkezik. Van benne kumkvat, tiszta szőlőlé íze, illata; van szárazpróbájában egy lehelletnyi sárgabarack, és a felületen a...
Teljes cikk

Geszler "Vértes kincse" birtokbor 2021

Nos, nem egy Montrachet, de gyönyörű példája a szépen érlelhető boroknak, köszönhetően a legendás móri savak megtartó erejének. Most friss az élmény, most kell írnom róla. Mi régebbi vágású alakok még úgy humorizáltunk, hogy amikor valami sok összetevőből áll, akkor az a Fradi nevet kapta, így lett...
Teljes cikk

Párhuzamok, nem ellentétek

Szeretem az összehasonlításokat. Nem azért, hogy keményen szembesítsem az összehasonlított tételeket: melyik jobb, miért jobb, és hasonlók. A borok is megsértődhetnénk, de ők nem teszik; csak szépen, hallgatagon és odaadóan fekszenek a palackban összehasonlítás után. Mégis, nem volna velük szemben...
Teljes cikk

Crémant de Luxembourg

Ki ne hallott volna a luxemburgi borokról?   – Na jó, kezdem előlről. Luxemburg borászati hagyományai világszerte ismertek...   – Rendben, látom, hogy más megközelítést kell választanom. Luxemburg, ez a kicsiny nyugat-európai ország – hiszik, vagy sem – jelentős borkészítési...
Teljes cikk

Nem minden arany, ami fénylik

Ez egy poszt, összesen 5 tanulsággal. Nyár van, ilyenkor könnyű bort kíván az ember, gyakran szódával feldobva, mindenesetre hidegen. Sokan a rozéra esküsznek és van is benne valami: légies tud lenni, aromatikája általában gyümölcsös, és magas savtartalma miatt rendkívül jó szomjoló. Ez lenne a...
Teljes cikk

Geszler Zenit 2022

Nem tudom, a kedves olvasó számára mond-e valamit az az étel, hogy  salátafőzelék. Igen, friss fejes salátából, egy kevés húsos szalonnán megfuttatva, fokhagymával és tejföllel. Általában véve is nehéz kérdés, hogy a magyar asztalok tipikus hétköznapi fogásához milyen bort lehet inni....
Teljes cikk

Maróti Attila Pinot Noir 2021

Pinot Noir mátrai módra és főként Maróti Attila lendületével. Igen, ő az, aki magáról úgy fogalmazott, hogy "a saját rabszolgám vagyok. minden nap hajnali ötkor kelek" és ezt a lendületet viszi bele a boraiba. A többi itt...
Teljes cikk

Thummerer Egri Bikavér Superior 2017

Végre egy jó bor. Mély rubinszín, feketés maggal, padlizsánlila villanásokkal. Telt testre utaló, szép glicerines templomablakok futnak le a pohár oldalán.  Illatában először cassis. Érdemes sokat hagyni gyűlni a pohárban az illatot. Én Riedel bordeaux-i pohárból kóstoltam. Megérte elővenni a...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk