Gilvesy - Bohém 2018
2020.10.15 07:53
A Balaton-felvidék egy olyan egyedülálló kincs, amelyhez hasonló nincs még egy a világon. A Szent-György hegy ezen belül is olyan helyet foglal el, újabban talán kiemeltebbet is, mint a Badacsony. Mi lehet ennek az oka? Gilvesy Róbert úgy fogalmazza meg a honlapján, hogy:
Ha ügyesek vagyunk, akkor éppen olyan lesz Szent György-hegy tíz év múlva is, mint most. Egy kulturált szőlőhegy jó borászokkal, kellemes helyekkel, ahová be lehet jönni bort kóstolni, enni, beszélgetni. Ez egy különleges terroir, meg kell becsülni.
Valahogy hasonlóan, mint a Nagy-Somlón. Élhető, emberközeli, mikrovilág. Ezért szerethető.
A 2018-as Bohém most mélyen áron alul jelent meg egy hipermarketben. A jelenséget egy másik dunántúli borász, Vida Péter világította meg, aki a koronavírus miatt drasztikusan lecsökkent éttermi borfogyasztás hatásának tudja be, hogy a korábbi készleteket a borászok jó része kénytelen szüret előtt kisöpörni. Ami más évjáratokból kipörgött, elfogyott magától - s hát a terroir-borok jó része "művész" típusú helyeken, gasztro-művészeti éttermekben fogy - most a pincében maradt, s egyszerűen nincs hely az új évjáratnak. Ezt felismerve a hipermarket végigtelefonálta a jelentős, minőségi pincéket és mélyen áron alul bekérte a megmaradt tételeiket. Csakhogy a kicsikart árkedvezmény töredékét sem adta át a fogyasztónak - állítja a borász. Nem kizárt, hogy ennek vagyunk tanúi a Gilvesy pincészet esetében is. Vida Péter figyelmeztetett: a hiperbe bekerülni nagyon könnyű, onnan visszakapaszkodni a gasztróba nagyon nehéz lesz, arculatváltást fog igényelni. Mert, ha végre rendeződik az egészségügyi helyzet, s újra megélénkül a turizmus, ugyan melyik vendéglátóhely fogja felvállalni, hogy ugyanazzal a cimkével sokszoros áron kínáljon egy bort, mint ami a hiperben is kapható? A kis tételeknél, mint amilyen a Bohém is, ez talán nem okoz majd olyan problémát, elfogy, néhány lelkes rajongó - mint magam - elkapkodja.
Végre is, magáról a borról. Nagyon arányos, csúcsán lévő, jó ivású, mégis egyedi tétel. Hűen hordozza a balatonfelvidéki terroirt, a vulkáni ásványosságot, de könnyű és közérthető marad. Kifejezetten jót tesz neki, hogy immár második éve érlelődik. Még most is érdemes felkészletezni, legalább a következő egy évben még ugyanezt az élményt nyújtja. Kitűnő, lédús, zamatos bor, közepes testtel. Derűs, napsütötte karakterű, igazi teraszon kortyolgatós tétel, meggyőző, érett citrusokkal, finom mineralitással, meglepő, de simogató hecsedli illattal és ízzel, megfelelően hosszú lecsengéssel. Kiemelkedő komplexitást mutat (lime, mandarin, passiógyümölcs, és a megkerülhetetlen csipkebogyó-lekvár), mindemellett olyan gyönyörűen összesimult, hogy szinte lehetetlen szétszálazni az ízeit. Tűpontos, nagyon tiszta tétel. Apró pohárból, közepesen hűvösen, sok, kicsi kortyban adja meg a legnagyobb élményt.