Arias - Pécselyi Chardonnay 2018

Mit is jelent pontosan a 'kézműves bor' kifejezés? Lépten-nyomon úgy használják, mintha a kis mennyiségű, prémium minőségű borok szinonimája lenne. Nincs egyenlőségjel a kettő között. Tény, hogy jellemzően a kis pincészetek gyűjtőfogalma. Magam kézműves bornak legfeljebb 8 hektár területtel rendelkező termelők italát tudom elfogadni fogalmilag. Nagyjából ez a felső határa annak a területméretnek, amelyet még képes egy család saját eszközeivel, saját erejéből művelni anélkül, hogy ipari művelési módokat alkalmazna. A kézművesség lényege a minőségre és a természetesség megőrzésére törekvés, és az emberközeli (pontosabban emberi kéz által létrehozott) termelési mód.  Ennyiben a pécselyi Arias pince bora kézművesnek tekinthető. Ide tartozik továbbá a terroir figyelembe vétele, a kifejező borok készítésének igénye. A kézművesség jelenti továbbá a termék teljes életútjának szoros figyelemmel kísérését, irányítását, a gondosságot, a termék iránti szeretetet. És hogy mindez érezhető legyen a borban. Bizony, ha ezt összeadjuk, nagyon nagy elvárás! 

Az igyekezet azonban nem elég. Nem szabad összetévesztenünk a jól elkészített amatőr bort a kézműves borral. A kettő megintcsak nem ugyanaz. Az Arias pince kóstolt tétele az előző kategóriába tartozik. Ha a tisztelt olvasó állt már meg "csak úgy" egy borvidéken, s betért bármely, találomra választott pincébe, amely lehetett akár egy hétvégi ház kicsi garázsa, kért egy pohár bort, s érezte, hogy ott és akkor jólesik és jó, mert szépen süt a nap, gyönyörű a vidék, jólesik a túra (kerékpárral, gyalog, bárhogy), szép az élet, hűvös a bor, mosolygós a gazda, de -

Nos, ez az élmény ért az Arias pince chardonnay tételével. Ez egy jól elkészített amatőr bor. Jól behűtve kellemes, enyhén zöldes, vegetális, azután almás illattal és ezt jól követő ízképlettel fogad, azután, ha tovább ízlelgetjük, a második kortynál már érezni fogjuk a kissé csiszolatlan savakat, a harmadik korty után a gyomorszáj környékén érezzük ugyanezt. Azután villanásokra valami maradék élesztő érzete is fel-felbukkan. Lelkesen kortyoltam, szellőztettem, de értékelésem két nap alatt sem tudott változni. Van fajtajelleg, van termőterület-érzet (tényleg kifejezetten Balaton-felvidéki kisugárzása van), mégis olyan hétvégi házas jellegű.

Az a szép hermelin, meg a dizájnos weboldal nem elég. A borászat egy szakma - szokott figyelmeztetni a feleségem. Én is csinálok bort, de eszembe nem jutna palackozni. Az már nem játék.

Újdonságok

Vylyan Bogyólé 2022

Az idei Bogyólé! Igazi meglepetésként ért, hogy már ilyen korán a polcokra került. Riválisa, a Beaujolais Nouveau en Primeur csak november 17-én folyik hivatalosan a poharakba. Ilyenkor szoktam megemlékezni arról, hogy régebben a portugieser vitte a prímet ebben a borban, és milyen jó döntés volt...
Teljes cikk

Kékfrankos hangjai (Sopron)

Tegye fel a kezét, aki már hallott a soproni Horváth Imi borászatról, vagy kóstolta a kékfrankosukat, syrah-jukat, netán cabernet franc-jukat. Vagy aki már járt a Bruckner borászatnál. És azt tudta valaki, hogy az Etyeki Kúria vörösborai Sopronból származnak és hamarosan Soproni Kúria néven is...
Teljes cikk

Kaiken Ultra Cabernet Sauvignon 2018

James Suckling és a marketing, avagy mennyit ér 93 pont? Kaiken és Montes Alpha, nagy nevek. James Suckling nagy név. Bortársaság (aki forgalmazza), nagy név. És akkor a magyar fogyasztó leveszi a pocról és kifizet érte 6850 forintot. A jamessuckling.com-on pedig prémium előfizetéssel...
Teljes cikk

Pannon Tokaj Kincsem furmint 2019

Ahogy a 37-es főútról Tolcsva felé elfordulunk, egy kisebb emelkedő után bontakoznak ki a templomtornyok, aztán a falu házai a völgyben, bal kéz felől a hegyoldalra enyhén felfutóan. Igazán bájos látvány sok fehér ház a szőlők ölelésében. Ahogy beérünk a faluba, a görögkatolikus templom fogad...
Teljes cikk

Kir-Yanni (Naoussa) - Akakies Xinomavro rosé extra dry

Amikor a szokatlant azonnal megszeretjük... Nyáron különösképpen jól esik a szénsavas ital, s a habzóboroknak egyébként is soha nem látott reneszánsza van. Igazi proletár reneszánsz ez (Hankiss Elemér hasonló című könyvére utalva), amióta minden árkategóriában mindenféle stílusban és bármely...
Teljes cikk

Akriotou Microwinery - Savatiano 2021

Azt hiszem, mi magyarok épp annyira borsznobok vagyunk, mint mondjuk a franciák. A szónak abban az értelmében, legalábbis, hogy a legnagyobbra saját borainkat tartjuk. Talán nem olyan nagy bűn ez, hiszen a magyar borok valóban kiválóak és jellegzetesek, érdemes azonban észben tartani, hogy más...
Teljes cikk

Espák 5 puttonyos aszú 2018

Espák Pál pincéje a Hercegkúti Kőporos pincesoron található. Területei Sárospatak fürdő-körzetében találhatók, aszúja főként hárslevelűből készül. Ennek ellenére elég kemény, határozott aszú, de életútja elején, s még sokat fog fejlődni. Csillogó, fiatal aranysárga színű jelentős koncentrációt...
Teljes cikk

Espák - Furmint Supreme 2018

Alcím: a pohár, avagy mennyire vesszük magunkat komolyan. Komolyan. Hallottam olyan hangokat az utóbbi időben, hogy "nem a díványtól lesz kívánatos a menyasszony". Na, de ilyet! Hát kezdjünk elemzésbe, hogy egy menyasszony vonzerejének hány %-át teszi ki a csipkebugyi, hányat a hófehér ruha, és...
Teljes cikk

Geszler Családi Pincészet (Mór) Zenit gyöngyözőbor 2021

A tavaszban az a jó, hogy előbb-utóbb mindig meghozza a bájos virágillatokat a kertekbe, utcákra, terekre. A nők azonnal szoknyát húznak ilyenkor, lehetőleg igen rövidet, mintha csak lubickolni kívánnának a szabadságban, amit a - mainapság groteszkül - szűk nadrágok után a libegő szoknyák...
Teljes cikk

Stobi Winery (Macedonia) - Rkatsiteli 2020

Aki Észak-Macedónián keresztül utazott, bizonyára jól emlékszik a kopár hegyoldalak alatti keskeny völgyek apróbb lankáin, a vágtató Vardar folyó két partján, az aszálytól sárgálló mezők ölelésében fekvő szőlősorokra. Csaknem az egész országot végigkíséri az ültetvények sora, ahol egy talpalattnyi...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk