Crémant de Luxembourg

Ki ne hallott volna a luxemburgi borokról?

  – Na jó, kezdem előlről.

Luxemburg borászati hagyományai világszerte ismertek...

  – Rendben, látom, hogy más megközelítést kell választanom.

Luxemburg, ez a kicsiny nyugat-európai ország – hiszik, vagy sem – jelentős borkészítési hagyományokkal rendelkezik, mert a Mosel völgyében a feltételek éppen úgy adottak a borkészítéshez, mint Németországban a Mosel, a Saar- a Rajna völgyeiben vagy éppen Baden egyes területein. Lehet, hogy nem járunk messze az igazságtól, ha bevetjük a megszokott szállóigét, miszerint „már a rómaiak is...”, de ha igazán őszinték akarunk lenni, a luxemburgi borkészítés a német hagyományokat követi (például abban, hogy az ültetvények a meredek folyóvölgyek teraszain fekszenek, és hogy főként fehér szőlővel foglalkoznak, továbbá a borokban gyakran megjelenik maradékcukor), ugyanakkor, miután a kis hercegség a németektől elszenvedte az első- majd a második világháború sokkját, akárcsak nyelvében, a borászatban is a francia hagyományoknak adta át magát. Így került a Mosel völgyébe chardonnay, pinot noir, és így kezdték el használni a barrique hordózást is, továbbá mai fő témánkat, a méthode classique pezsgőkészítést technológiáját.

Luxemburg nem egy izgalmas, mozgalmas hely, legyünk őszinték. Este nyolc után az utcák olyan kihaltak, mint Sárbogárdon vagy Balassagyarmatban, ahogy egy helyi lakos fogalmazott: itt valaki vagy munka-alkoholista, vagy valódi alkoholista. Kell tehát valami, ami felpörgeti az életet, és ez nem más, mint a pezsgő. Már a repülőgépen Luxemburg felé feltűnt, hogy itt habzóbor folyik a palackokból, mégpedig úgy tűnik, nem kis mennyiségben. Talán követve a divatot, esetleg még inkább diktálva (!), a mosel-völgyi termelők Crémant de Luxembourg néven izgalmas, jellegzetes, palackban erjesztett pezsgőket készítenek.

Kettőt volt szerencsém megkóstolni, mindkettőt a schengeni termőterületről származó (valójában trier-i székhelyű, tehát német) Bernard-Massard pince készítette (a repülőgépen is ezt adták). Kiváló arányú, gyümölcsfókuszú és modern, mégis kellően kekszes és champagne-érzetű bor volt mindkettő. A Cuvée de l’Écusson Brut szenzációs kerekségével és diós brióst idéző másodlagos fermentációs jegyeivel, továbbá apróbb, krémesebb buborékjaival jobban elbűvölt, de a Sélection Brut szintén érezhető nagyfokú gondossággal készült és ünnepi hangulatot képes varázsolni, bár rusztikusabb pezsgésű és fanyarabb, fásabb jegyeket mutat fel a másodlagos erjesztésből. Ha a nemzetközi ízlés palettáján el akarjuk helyezni, mindenképpen a Champagne után, de a Cava és a magyar habzóborok előtt helyezkedik el, legalábbis ami a közérthetőségét illeti.

Nem lepődünk meg, hogy a termelt mennyiségek kicsik, lényegében az ország el is fogyasztja, amit megtermelt, és jelentős importra szorul. Örömteli volt látni, hogy ennek az importnak része a magyar bor is, amit a Kristinus és a Carpinus pince reprezentált. Mivel azonban cikkem témája a luxemburgi bor volt, fő üzenetként azt emelném ki, hogy 1) létezik ilyen, 2) ha itt járunk, célszerű megismerkedni a borászat termékeivel, mert nem fognak csalódást okozni. Ha Luxemburgban ér az este, nyugodtan kipróbálhatjuk az elblinget, az auxerrois-t (bár ennek némi tapadós felhangjai vannak), vagy a cikkben említett Crémant-ok egyikét, hogy kellemes borélményben lehessen részünk.

Mindazonáltal mottóm töretlenül: Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Újdonságok

Párhuzamok, nem ellentétek

Szeretem az összehasonlításokat. Nem azért, hogy keményen szembesítsem az összehasonlított tételeket: melyik jobb, miért jobb, és hasonlók. A borok is megsértődhetnénk, de ők nem teszik; csak szépen, hallgatagon és odaadóan fekszenek a palackban összehasonlítás után. Mégis, nem volna velük szemben...
Teljes cikk

Crémant de Luxembourg

Ki ne hallott volna a luxemburgi borokról?   – Na jó, kezdem előlről. Luxemburg borászati hagyományai világszerte ismertek...   – Rendben, látom, hogy más megközelítést kell választanom. Luxemburg, ez a kicsiny nyugat-európai ország – hiszik, vagy sem – jelentős borkészítési...
Teljes cikk

Nem minden arany, ami fénylik

Ez egy poszt, összesen 5 tanulsággal. Nyár van, ilyenkor könnyű bort kíván az ember, gyakran szódával feldobva, mindenesetre hidegen. Sokan a rozéra esküsznek és van is benne valami: légies tud lenni, aromatikája általában gyümölcsös, és magas savtartalma miatt rendkívül jó szomjoló. Ez lenne a...
Teljes cikk

Geszler Zenit 2022

Nem tudom, a kedves olvasó számára mond-e valamit az az étel, hogy  salátafőzelék. Igen, friss fejes salátából, egy kevés húsos szalonnán megfuttatva, fokhagymával és tejföllel. Általában véve is nehéz kérdés, hogy a magyar asztalok tipikus hétköznapi fogásához milyen bort lehet inni....
Teljes cikk

Maróti Attila Pinot Noir 2021

Pinot Noir mátrai módra és főként Maróti Attila lendületével. Igen, ő az, aki magáról úgy fogalmazott, hogy "a saját rabszolgám vagyok. minden nap hajnali ötkor kelek" és ezt a lendületet viszi bele a boraiba. A többi itt...
Teljes cikk

Thummerer Egri Bikavér Superior 2017

Végre egy jó bor. Mély rubinszín, feketés maggal, padlizsánlila villanásokkal. Telt testre utaló, szép glicerines templomablakok futnak le a pohár oldalán.  Illatában először cassis. Érdemes sokat hagyni gyűlni a pohárban az illatot. Én Riedel bordeaux-i pohárból kóstoltam. Megérte elővenni a...
Teljes cikk

Halasi Gergely - Villány, "Phoenix" 2014

A vélemény szabad. A szakértői vélemény ezzel szemben nem szabad. Nagyon is kötött.  A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény szerint: 188. § (1) Ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, szakértőt kell alkalmazni. 191. § (1)...
Teljes cikk

Beconcini Chianti Riserva 2017

A toscanamania.hu holnap 41 olyan filmet sorol fel, amelyikben Toszkánáé a főszerep, de azt gyanítom, hogy ennél sokkal több hollywoodi bóvli film létezhet még, amelyek a "szerelem Toszkánában" és hasonló sztereotíp témák körül forognak. Kíváncsian várom, hogy mikor készül az első ilyen film...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2022

Az idei Bogyólé! Igazi meglepetésként ért, hogy már ilyen korán a polcokra került. Riválisa, a Beaujolais Nouveau en Primeur csak november 17-én folyik hivatalosan a poharakba. Ilyenkor szoktam megemlékezni arról, hogy régebben a portugieser vitte a prímet ebben a borban, és milyen jó döntés volt...
Teljes cikk

Kékfrankos hangjai (Sopron)

Tegye fel a kezét, aki már hallott a soproni Horváth Imi borászatról, vagy kóstolta a kékfrankosukat, syrah-jukat, netán cabernet franc-jukat. Vagy aki már járt a Bruckner borászatnál. És azt tudta valaki, hogy az Etyeki Kúria vörösborai Sopronból származnak és hamarosan Soproni Kúria néven is...
Teljes cikk

Blog

Mire való a borbecsüs?

Ért egy rossz élmény nemrégiben, a Váci utcában, egy magyar üzletlánc kiemelt boltjának borospincéjében. Azazhogy nagyon jó élmény volt, és mégis rossz. Megmagyarázom.Betévedtem, és a földszinti választék szegénysége arra sarkallt, hogy lenézzek a pincébe. Ez a pince egyszerűen...
Teljes cikk

Helyünk a világ bor-térképén

Aligha kérdőjelezhető meg, hogy amilyen képet a londoni WSET (Wine and Spirits Education Trust) közvetít egy országnak a borokvilágában elfoglalt helyéről, az erősen hat az adott ország megítélésére, legalábbis a szakértő(bb) nemzetközi fogyasztók körében.A minap belelapoztam a WSET...
Teljes cikk

Ár-érték arány

Most kaptam a hírt, hogy a Tamellini Soave 2013-as évjáratát leárazták és jelenleg 8,49 angol font áron lehet hozzájutni London egyik menő borkereskedésében. Gyors fejszámolást követően rádöbbentem, hogy ez a "fantasztikus" ajánlat 3500 Ft-ot takar, az eredeti 4800 Ft körüli összeg helyett. Valaha...
Teljes cikk