Szivek Pincészet, Neszmélyi borvidék

Budapesttől csak 39 kilométer Kesztölc, ami már a neszmélyi borvidék része. Etyek meg ráadásul még egy kilométerrel messzebb is van. Mégis Etyekre jár piknikezni a fél város, Kesztölcre pedig nem, és ez nem azért van, mert a borok ne volnának jók. Tulajdonképpen a neszmélyi és az etyeki borvidék a Szomor - Kesztölc vonalon (neszmélyi) meg a Tök - Pilisborosjenő (etyeki) vonalon össze is ér. Csodaszép dombos, zöld vidék ez, errefelé gomba is van, ez pedig a bor mellett a másik szívem csücske. Az, hogy 1999-ben Kamocsay Ákos, majd 2015-ben Szöllősi Mihály a Neszmélyi borvidékről nyerte el az év bortermelője címet, rá kellene irányítsa a figyelmet a borvidékre általában. Nem tudom, talán errefelé az emberek túl szerények? Csak dolgoznak csendben és kitartóan, de nem verik elég nagy dobra, hogy mire jutottak, nem úgy, mint a szekszárdiak, villányiak, egriek, (etyekiek)...? Hát jó, majd én nagy dobra verem. Szerencsére a Szivek Pince nem szerénykedett annyira, hogy ne jött volna el a VinCE-re.

Három tételt kóstolok, egy zöldveltelinit, egy szürkebarátot és egy chardonnayt. Mind a háromban közös, hogy érezhetően nagy hangsúlyt fektetnek a fajtajelleg kidomborítására. Nem azzal, hogy fajélesztővel agyonnyomják a mustot, hanem úgy, hogy spontán és gondosan erjesztenek. Így a borokban rendre marad egy kis maradékcukor, ezáltal kerekebbek, talán kicsit nőiesnek mondhatók. Ugyanezt a jelleget erősíti a löszös talaj, amikre az ültetvények települnek. Ez köztudomásúan lágy karaktert ad a bornak. A szürkebarát különösen harmonikusan szívta magába ezt a két tényezőt, az íz intenzitása kiemelkedő, közelebbről meg nem határozható virágossága kedves, kicsit zsíros érzetű, ahogy Bussay ikonikus szürkebarátjánál is megszokhattuk. A szürkebarát számtalan arca közül a friss, könnyed jelleget mutatja meg.

A chardonnay elsősorban tisztaságával, őszinte zöldalmás egyszerűségével fogott meg. Teljesen rendben van, bár túl hidegen kóstoljuk, így az illat intenzitást nehéz megítélni, de némi melengetés után csodásan és frissen hozza a fajtajelleget, kristálytiszta gyümölcsösségét aláhúzza az érett savszerkezet, a lecsengés is épp megfelelő ahhoz, hogy az ember megkívánjon még egy kortyot belőle. Dinamikus és nyílt bor, azt-kapom-amit-vártam érzést ad. Különösen tetszik a pincészet arculata, illik a palackok beltartalmához.

Egy kép erejéig megmutatnám a szezonhoz illő gombát. A Szivek Pince chardonnay-ját például nagyon jól ihatnánk egy csirkemájjal töltött kucsmagombához.

Újdonságok

Szekszárd dícsérete

Részben azért, mert a vidéken jártam, és elragadott a szépsége, részben pedig mert már korábban is szerettem és hosszabb ideje figyelemmel kísérem a Szekszárdi Borvidéket, most két borról is beszámolok. Két olyan alapbor, ami mindkettő megmelegítette a szívemet, és visszaadja a magyar borok - ezen...
Teljes cikk

mint Irsai Olivér a Hegyen...

A fogyasztó az úr? Valami könnyűt szeretne inni a Hegyen. Nos, akkor telepítünk neki Irsai Olivért! Ne vesződjünk azzal, hogy megértessük, a Hegy, az valami más. Ha ide jön, számítson ásványosságra, számítson idősebb, nehezebb tételekre. Nem. Telepítünk Irsait. A Hegyre. A magyarok számára...
Teljes cikk

Geszler chardonnay 2022

Minél inkább kóstolgatom annál inkább meggyőződésemmé válik hogy a Geszler pince Mór legjobbja. Ez a bor - ha jól eltaláljuk a hőmérsékletét - egészen gazdag ízvilággal jelentkezik. Van benne kumkvat, tiszta szőlőlé íze, illata; van szárazpróbájában egy lehelletnyi sárgabarack, és a felületen a...
Teljes cikk

Geszler "Vértes kincse" birtokbor 2021

Nos, nem egy Montrachet, de gyönyörű példája a szépen érlelhető boroknak, köszönhetően a legendás móri savak megtartó erejének. Most friss az élmény, most kell írnom róla. Mi régebbi vágású alakok még úgy humorizáltunk, hogy amikor valami sok összetevőből áll, akkor az a Fradi nevet kapta, így lett...
Teljes cikk

Párhuzamok, nem ellentétek

Szeretem az összehasonlításokat. Nem azért, hogy keményen szembesítsem az összehasonlított tételeket: melyik jobb, miért jobb, és hasonlók. A borok is megsértődhetnénk, de ők nem teszik; csak szépen, hallgatagon és odaadóan fekszenek a palackban összehasonlítás után. Mégis, nem volna velük szemben...
Teljes cikk

Crémant de Luxembourg

Ki ne hallott volna a luxemburgi borokról?   – Na jó, kezdem előlről. Luxemburg borászati hagyományai világszerte ismertek...   – Rendben, látom, hogy más megközelítést kell választanom. Luxemburg, ez a kicsiny nyugat-európai ország – hiszik, vagy sem – jelentős borkészítési...
Teljes cikk

Nem minden arany, ami fénylik

Ez egy poszt, összesen 5 tanulsággal. Nyár van, ilyenkor könnyű bort kíván az ember, gyakran szódával feldobva, mindenesetre hidegen. Sokan a rozéra esküsznek és van is benne valami: légies tud lenni, aromatikája általában gyümölcsös, és magas savtartalma miatt rendkívül jó szomjoló. Ez lenne a...
Teljes cikk

Geszler Zenit 2022

Nem tudom, a kedves olvasó számára mond-e valamit az az étel, hogy  salátafőzelék. Igen, friss fejes salátából, egy kevés húsos szalonnán megfuttatva, fokhagymával és tejföllel. Általában véve is nehéz kérdés, hogy a magyar asztalok tipikus hétköznapi fogásához milyen bort lehet inni....
Teljes cikk

Maróti Attila Pinot Noir 2021

Pinot Noir mátrai módra és főként Maróti Attila lendületével. Igen, ő az, aki magáról úgy fogalmazott, hogy "a saját rabszolgám vagyok. minden nap hajnali ötkor kelek" és ezt a lendületet viszi bele a boraiba. A többi itt...
Teljes cikk

Thummerer Egri Bikavér Superior 2017

Végre egy jó bor. Mély rubinszín, feketés maggal, padlizsánlila villanásokkal. Telt testre utaló, szép glicerines templomablakok futnak le a pohár oldalán.  Illatában először cassis. Érdemes sokat hagyni gyűlni a pohárban az illatot. Én Riedel bordeaux-i pohárból kóstoltam. Megérte elővenni a...
Teljes cikk

Blog

Mire való a borbecsüs?

Ért egy rossz élmény nemrégiben, a Váci utcában, egy magyar üzletlánc kiemelt boltjának borospincéjében. Azazhogy nagyon jó élmény volt, és mégis rossz. Megmagyarázom.Betévedtem, és a földszinti választék szegénysége arra sarkallt, hogy lenézzek a pincébe. Ez a pince egyszerűen...
Teljes cikk

Helyünk a világ bor-térképén

Aligha kérdőjelezhető meg, hogy amilyen képet a londoni WSET (Wine and Spirits Education Trust) közvetít egy országnak a borokvilágában elfoglalt helyéről, az erősen hat az adott ország megítélésére, legalábbis a szakértő(bb) nemzetközi fogyasztók körében.A minap belelapoztam a WSET...
Teljes cikk

Ár-érték arány

Most kaptam a hírt, hogy a Tamellini Soave 2013-as évjáratát leárazták és jelenleg 8,49 angol font áron lehet hozzájutni London egyik menő borkereskedésében. Gyors fejszámolást követően rádöbbentem, hogy ez a "fantasztikus" ajánlat 3500 Ft-ot takar, az eredeti 4800 Ft körüli összeg helyett. Valaha...
Teljes cikk