Még egyszer a terroir-ról: Káli Kövek Kavics 2017

Köveskál aprócska főutcáján a Káli Kövek borszat körülbelül félúton helyezkedik el, nagy terasszal hívogat, meg is állnak az átutazók szép számmal. A Káli medencének egyébként is varázsos világa van, de Köveskál és környéke különösen egyedi így augusztusban: vadvirágos pusztákra hajazó, kontinentális mediterráneum érzetet áraszt. Izzik a nap, fújdogál a szél, gyíkok szaladgálnak a valóban köves talajon és a házfalakon, és a hegyoldalakban szemet gyönyörködtetően lengedeznek a fürtöket érlelő szőlőindák.

Mindentbele bor. A hátcimke hét fajtát sorol fel, melyekből dominánsan egyik sem viszi el, hanem teljesen összeérett, egységes képet nyújt, főként virágillatokra, primer és természetes gyümölcsökre, egyszerű, már-már paraszti tisztaságra építve. Az a fajta kedves ivóbor, amely a nagy melegben jólesik, de társaságban is szívesen fogyasztjuk este, s még beszélgetni is lehet róla. Birtokbor tehát, aminek nem kell feltétlenül egyedi kifejezőerővel rendelkeznie, funkciója azonban, hogy a káli kövek közt kerékpározók kurta pihenőjét a teraszon élvezetessé tegye, továbbá, hogy otthon ismét szívesen fel tudjuk idézni mellette a nyaralás szép élményeit. Alap ízjegyei körte, szőlőmust, a szürkebarát jellegzetes őszibarackossága, zamatos citrusok (vékonyhéjú mandarin) és fehér virágok, érintésnyi akácnektár.

Otthon jövök rá, hogy ez a bor túlmegy a fentebb felsorolt célokon (bicikli, felfrissülés, beszélgetés), és komolyabb élvezeti értéket is nyújt: egy magnumnyi káli terroirt. Kinyitva előpattan belőle a Káli medence levegőjének illata, a Balaton közelségének érzete, és ezek nem pusztán szavak, valóban felidéződik és a pohár körül leng mindez, meggyőződésem, hogy a bor félreismerhetetlen ásványossága miatt. Hasonlóképp, ahogy egy rioja megismerszik a pohárban, vagy akár egy nem túl nagy bordeaux-iban is megérezzük a termőhelyet. És jó, hogy magnum, mert alacsony alkohola, de kiváló tartású savai miatt szívesen lecsúsztat az ember még egy, meg még egy pohárkával. Szeretünk visszarévedni a nyaralás szépségeire, nemde? Valahol azt olvastam, és nagyon megtetszett: "ahol ilyen az alapbor, ott van remény". Csak egyetérteni tudok.

Ízelítőül, hogy még mire van remény, két prémium tétel dióhéjban, az idén márciusi VinCE-n kóstoltak közül:

2016-os rajnai rizling: finomseprőn érlelt, kekszes, füstös, prémium tétel gyönyörű citrusossággal, igényes szerkezettel.

2016-os Monoszló - (90% juhfark, 10% rajnai), irtó izgalmas vadvirág illattal indít, fanyarsággal ötvözött édesség, citrusvirágok, méz érkezik utána. Ízben azután inkább barackos, exotikusok jönnek - leginkább papaya - gyönyörű egyensúly. Utóízében kajszi és egy érintésnyi édesség. Szárazpróbájában a kajszisság már tejcsokoládés felhangokkal is kiegészül, mint egy kekszes-barackos Boci csoki. Szenzációs bor.

Jöttünk, láttunk, visszamennénk.

Újdonságok

Vylyan Bogyólé 2024

Az ideit szokatlanul későn kóstoltam le, de nem maradhatott el. 100% zweigelt, csak a korábbi évjáratok zweigeltjeinek erőteljesebb tanninja maradt el. Nagyon élvezetes, mondjam azt: jubileumi Bogyólé. Kiforrott, igazán franciás - még a banán is érkezik az ízek között - mégis jólesően magyar....
Teljes cikk

Szekszárd dícsérete

Részben azért, mert a vidéken jártam, és elragadott a szépsége, részben pedig mert már korábban is szerettem és hosszabb ideje figyelemmel kísérem a Szekszárdi Borvidéket, most két borról is beszámolok. Két olyan alapbor, ami mindkettő megmelegítette a szívemet, és visszaadja a magyar borok - ezen...
Teljes cikk

mint Irsai Olivér a Hegyen...

A fogyasztó az úr? Valami könnyűt szeretne inni a Hegyen. Nos, akkor telepítünk neki Irsai Olivért! Ne vesződjünk azzal, hogy megértessük, a Hegy, az valami más. Ha ide jön, számítson ásványosságra, számítson idősebb, nehezebb tételekre. Nem. Telepítünk Irsait. A Hegyre. A magyarok számára...
Teljes cikk

Geszler chardonnay 2022

Minél inkább kóstolgatom annál inkább meggyőződésemmé válik hogy a Geszler pince Mór legjobbja. Ez a bor - ha jól eltaláljuk a hőmérsékletét - egészen gazdag ízvilággal jelentkezik. Van benne kumkvat, tiszta szőlőlé íze, illata; van szárazpróbájában egy lehelletnyi sárgabarack, és a felületen a...
Teljes cikk

Geszler "Vértes kincse" birtokbor 2021

Nos, nem egy Montrachet, de gyönyörű példája a szépen érlelhető boroknak, köszönhetően a legendás móri savak megtartó erejének. Most friss az élmény, most kell írnom róla. Mi régebbi vágású alakok még úgy humorizáltunk, hogy amikor valami sok összetevőből áll, akkor az a Fradi nevet kapta, így lett...
Teljes cikk

Párhuzamok, nem ellentétek

Szeretem az összehasonlításokat. Nem azért, hogy keményen szembesítsem az összehasonlított tételeket: melyik jobb, miért jobb, és hasonlók. A borok is megsértődhetnénk, de ők nem teszik; csak szépen, hallgatagon és odaadóan fekszenek a palackban összehasonlítás után. Mégis, nem volna velük szemben...
Teljes cikk

Crémant de Luxembourg

Ki ne hallott volna a luxemburgi borokról?   – Na jó, kezdem előlről. Luxemburg borászati hagyományai világszerte ismertek...   – Rendben, látom, hogy más megközelítést kell választanom. Luxemburg, ez a kicsiny nyugat-európai ország – hiszik, vagy sem – jelentős borkészítési...
Teljes cikk

Nem minden arany, ami fénylik

Ez egy poszt, összesen 5 tanulsággal. Nyár van, ilyenkor könnyű bort kíván az ember, gyakran szódával feldobva, mindenesetre hidegen. Sokan a rozéra esküsznek és van is benne valami: légies tud lenni, aromatikája általában gyümölcsös, és magas savtartalma miatt rendkívül jó szomjoló. Ez lenne a...
Teljes cikk

Geszler Zenit 2022

Nem tudom, a kedves olvasó számára mond-e valamit az az étel, hogy  salátafőzelék. Igen, friss fejes salátából, egy kevés húsos szalonnán megfuttatva, fokhagymával és tejföllel. Általában véve is nehéz kérdés, hogy a magyar asztalok tipikus hétköznapi fogásához milyen bort lehet inni....
Teljes cikk

Maróti Attila Pinot Noir 2021

Pinot Noir mátrai módra és főként Maróti Attila lendületével. Igen, ő az, aki magáról úgy fogalmazott, hogy "a saját rabszolgám vagyok. minden nap hajnali ötkor kelek" és ezt a lendületet viszi bele a boraiba. A többi itt...
Teljes cikk

Blog

Mire való a borbecsüs?

Ért egy rossz élmény nemrégiben, a Váci utcában, egy magyar üzletlánc kiemelt boltjának borospincéjében. Azazhogy nagyon jó élmény volt, és mégis rossz. Megmagyarázom.Betévedtem, és a földszinti választék szegénysége arra sarkallt, hogy lenézzek a pincébe. Ez a pince egyszerűen...
Teljes cikk

Helyünk a világ bor-térképén

Aligha kérdőjelezhető meg, hogy amilyen képet a londoni WSET (Wine and Spirits Education Trust) közvetít egy országnak a borokvilágában elfoglalt helyéről, az erősen hat az adott ország megítélésére, legalábbis a szakértő(bb) nemzetközi fogyasztók körében.A minap belelapoztam a WSET...
Teljes cikk

Ár-érték arány

Most kaptam a hírt, hogy a Tamellini Soave 2013-as évjáratát leárazták és jelenleg 8,49 angol font áron lehet hozzájutni London egyik menő borkereskedésében. Gyors fejszámolást követően rádöbbentem, hogy ez a "fantasztikus" ajánlat 3500 Ft-ot takar, az eredeti 4800 Ft körüli összeg helyett. Valaha...
Teljes cikk