Kovács Nimród Winery - Monopole NOIR 2011

Van egy olyan közkeletű nézet, hogy férfinak nehéz olyan ajándékot találni, aminek igazán örül. Szerintem viszont pofon egyszerű: elég hozzá egy palack igazán jó bor, mondjuk egy Kovács Nimród "Noir" a Monopole sorozatból. Akitől kaptam a bort nem is tudta, hogy bennem már eleve él egy pozitív elfogultság a Kovács Nimród borok iránt, amit ez Kovács Nimród Winery – NJK Nagy Eged 2009 és ez Egri Bikavér ünnep 2016 és a Kovács Nimród Winery a korábbi két cikkem, illetve a hozzájuk kötődő borok alakítottak ki. Utóbbiért a "köszönöm az intelligens és korrekt értelmezést!" elismerő szavakat kaptam a tulajdonostól, aminek - megvallom - nagyon örültem.

Szóban forgó boromhoz csinos kis ismertető füzetke is járt a borásztról és termékeiről, amelyben azonban épp a most tárgyalt bor nem szerepelt, de sebaj. A hátcímke annál bőbeszédűbben és rendkívüli pontossággal mutatja be a bor főbb erényeit, azonban e leíráshoz én még hozzátennék. "Borunk színe rubin, szép savgerincen alapuló íze és illata gazdag, mely piros bogyós gyümölcsökre, meggyes likőrre, valamint füstölt kék szilvára emlékeztet. Kis szellőztetés után dohány illatjegyek is megjelennek borunkban. Közepestől nagyobb teste és harmóniája páratlan borélményt ad a fogyasztónak." - Eddig az idézet, amihez hozzá kell tennem, hogy minden szava igaz, de kifelejt pár dolgot.

Például nem szól a hordózás csodásan puha és szépen integrált vaníliásságáról, no meg a meleg fűszerek garmadát sem említi, amivel a gyümölcsösséget e bor illatban-ízben egyaránt megtetézi. Igazán nagy élmény cseppenként szürcsölgetni és ízlelgetni a remek savgerinc hátán érkező ánizsos, szegfűszeges, fahéjas, szerecsendiós jegyeket. Ahogy a pinot noirtól (mint fő összetevőtől) várjuk, tanninja alacsony, de ettől még éppen hogy nem üres, hanem a fajtára jellemzően helyet ad az édeskés, érett, elegánsan gömbölyű gyümölcsösségnek. Fejlődése elején áll még mindig ez a bor (6 éve termett!), lendületes és a palackos érés jegyeit épp csak elkezdte mutatni. Lecsengése hosszú és lédús, tartalmas, zamatos. Az üres palackból még egy hét elteltével is árad a late bottled vintage portóikra emlékeztető édes, fekete meggyes illatfelhő!

Nem azért, de ha választani kellene egy Beaune Premier Cru meg a Monopole Noir között, habozás nélkül bármikor az utóbbit választanám, gömbölyű gyümölcsösségéért, a bőrös-nehézkes (legalábbis számomra) földes ízvilágú érlelt burgundi vörösök helyett!

Ezután, hogy érdekesebb legyen a kóstolás, a bort két külön pohárból is kóstoltam. Az egyik egy gömb alakú, fehér burgundis pohár (általában jól passzol a chardonnay-khoz és az illatos fehérborokhoz), a másik egy kiforduló peremű, vörösboros burgundi pohár. Kíváncsi voltam, melyikben mit mutat magából a bor.

A meglepetés nem volt nagy, hiszen számítottam rá, hogy a vörösboros burgundis (jobbról) szebben kihozza a fajtajelleget. Arra azonban nem, hogy ennyivel mélyebb illatvilágot enged felszabadulni! A fűszeresség java a gömbölyű pohárban nem is volt érezhető, az inkább az ízletes savakat emelte ki, és a gyümölcsök közül a meggyet. A jobb oldali pohárban viszont egyértelműen teltebbnek, édeskésebbnek, gazdagabbnak éreztem a bort. Íme, mit tud az üvegművesség! "It's pure chemistry" - mondta erre sejtelmesen mosolyogva Mr. Riedel 2008-ban, amikor pohár-kóstolóján vettem részt. Igaz, a Riedel sommelier burgundis pohara az enyémnél kb. ötször nagyobb - valószínűleg abban még talányosabb a kémia. Íme, így néz ki. Hát... egyszer megkóstolnám a Kovács Nimród Noir-t abból is.

(Riedel Sommeliers pinot noir/Burgundy)

Újdonságok

Párhuzamok, nem ellentétek

Szeretem az összehasonlításokat. Nem azért, hogy keményen szembesítsem az összehasonlított tételeket: melyik jobb, miért jobb, és hasonlók. A borok is megsértődhetnénk, de ők nem teszik; csak szépen, hallgatagon és odaadóan fekszenek a palackban összehasonlítás után. Mégis, nem volna velük szemben...
Teljes cikk

Crémant de Luxembourg

Ki ne hallott volna a luxemburgi borokról?   – Na jó, kezdem előlről. Luxemburg borászati hagyományai világszerte ismertek...   – Rendben, látom, hogy más megközelítést kell választanom. Luxemburg, ez a kicsiny nyugat-európai ország – hiszik, vagy sem – jelentős borkészítési...
Teljes cikk

Nem minden arany, ami fénylik

Ez egy poszt, összesen 5 tanulsággal. Nyár van, ilyenkor könnyű bort kíván az ember, gyakran szódával feldobva, mindenesetre hidegen. Sokan a rozéra esküsznek és van is benne valami: légies tud lenni, aromatikája általában gyümölcsös, és magas savtartalma miatt rendkívül jó szomjoló. Ez lenne a...
Teljes cikk

Geszler Zenit 2022

Nem tudom, a kedves olvasó számára mond-e valamit az az étel, hogy  salátafőzelék. Igen, friss fejes salátából, egy kevés húsos szalonnán megfuttatva, fokhagymával és tejföllel. Általában véve is nehéz kérdés, hogy a magyar asztalok tipikus hétköznapi fogásához milyen bort lehet inni....
Teljes cikk

Maróti Attila Pinot Noir 2021

Pinot Noir mátrai módra és főként Maróti Attila lendületével. Igen, ő az, aki magáról úgy fogalmazott, hogy "a saját rabszolgám vagyok. minden nap hajnali ötkor kelek" és ezt a lendületet viszi bele a boraiba. A többi itt...
Teljes cikk

Thummerer Egri Bikavér Superior 2017

Végre egy jó bor. Mély rubinszín, feketés maggal, padlizsánlila villanásokkal. Telt testre utaló, szép glicerines templomablakok futnak le a pohár oldalán.  Illatában először cassis. Érdemes sokat hagyni gyűlni a pohárban az illatot. Én Riedel bordeaux-i pohárból kóstoltam. Megérte elővenni a...
Teljes cikk

Halasi Gergely - Villány, "Phoenix" 2014

A vélemény szabad. A szakértői vélemény ezzel szemben nem szabad. Nagyon is kötött.  A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény szerint: 188. § (1) Ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, szakértőt kell alkalmazni. 191. § (1)...
Teljes cikk

Beconcini Chianti Riserva 2017

A toscanamania.hu holnap 41 olyan filmet sorol fel, amelyikben Toszkánáé a főszerep, de azt gyanítom, hogy ennél sokkal több hollywoodi bóvli film létezhet még, amelyek a "szerelem Toszkánában" és hasonló sztereotíp témák körül forognak. Kíváncsian várom, hogy mikor készül az első ilyen film...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2022

Az idei Bogyólé! Igazi meglepetésként ért, hogy már ilyen korán a polcokra került. Riválisa, a Beaujolais Nouveau en Primeur csak november 17-én folyik hivatalosan a poharakba. Ilyenkor szoktam megemlékezni arról, hogy régebben a portugieser vitte a prímet ebben a borban, és milyen jó döntés volt...
Teljes cikk

Kékfrankos hangjai (Sopron)

Tegye fel a kezét, aki már hallott a soproni Horváth Imi borászatról, vagy kóstolta a kékfrankosukat, syrah-jukat, netán cabernet franc-jukat. Vagy aki már járt a Bruckner borászatnál. És azt tudta valaki, hogy az Etyeki Kúria vörösborai Sopronból származnak és hamarosan Soproni Kúria néven is...
Teljes cikk

Blog

Mire való a borbecsüs?

Ért egy rossz élmény nemrégiben, a Váci utcában, egy magyar üzletlánc kiemelt boltjának borospincéjében. Azazhogy nagyon jó élmény volt, és mégis rossz. Megmagyarázom.Betévedtem, és a földszinti választék szegénysége arra sarkallt, hogy lenézzek a pincébe. Ez a pince egyszerűen...
Teljes cikk

Helyünk a világ bor-térképén

Aligha kérdőjelezhető meg, hogy amilyen képet a londoni WSET (Wine and Spirits Education Trust) közvetít egy országnak a borokvilágában elfoglalt helyéről, az erősen hat az adott ország megítélésére, legalábbis a szakértő(bb) nemzetközi fogyasztók körében.A minap belelapoztam a WSET...
Teljes cikk

Ár-érték arány

Most kaptam a hírt, hogy a Tamellini Soave 2013-as évjáratát leárazták és jelenleg 8,49 angol font áron lehet hozzájutni London egyik menő borkereskedésében. Gyors fejszámolást követően rádöbbentem, hogy ez a "fantasztikus" ajánlat 3500 Ft-ot takar, az eredeti 4800 Ft körüli összeg helyett. Valaha...
Teljes cikk