Vesztergombi Pinot Noir 2013

2000 Ft körüli áron láttam meg a polcon a Vesztergombi pincészet 2013-as kékburgundiját . Elegáns, vonzó, kifinomult design jellemzi a csomagolást, amúgy is vágytam egy könnyebb vörösborra, elhoztam.

A pinot noir (PN) Burgudnia fő kékszőlő fajtája. Nálunk úgy mondják, az egri borvidéken mutatja a legszebb arcát, merthogy ez lenne a magyar Burgundia, ugyebár. Champagne-ban már fehérbornak erjesztik, de világszerte elterjedt, és éppen a picit hűvösebb területeken honol: Németországban Baden, azután ott van Új-Zéland, remek jó PN-okat termelnek. Jut eszembe, a cseh borászok (igen, kérem, ilyen is van) szintén a PN termesztésében gondolkodnak. Taklerék honlapján kóborolva, most, utólag látom, hogy ők rozéba szánják elsősorban. Ezt a tételt azonban lepalackozták vörös fajtabornak. Szokták mondani, hogy a PN nehéz műfaj. Én nem szeretek ilyeneket mondani, mert nem vagyok borász, esetünkben a termelő pedig egy igazi nagyágyú, akinek a hírét már húsz évvel ezelőtt, zöldfülű, koca borozóként is ismertem. Vagyis megvan bennem iránta a bizalom. Ha nehéz, hát azt is megoldja. Na lássuk.

Csillogó, tükrös, élénk rubinszín, hangyányit már gránátba hajló. Fejlődő, közepesen intenzív, nagyon alkoholhangsúlyos illat. Ha az alkoholt félretesszük, szépen hozza a PN meggy-meggylikőrös jegyeit. Meleg fűszerek egészítik ki, elsősorban szegfűszeg. Közepes test, aromaképlete leképezi az illatot. Most poharat váltok, mert a normál kóstolópohárban szegénynek érzem, és az alkoholt tolakodónak. És valóban: burgundis pohárban szebben kinyílik, gazdagabb. De valami még így sem harmonizál számomra. És ez a valami: a tannin. Alacsony ugyan, ahogy egy PN-tól várom, de szárító, kicsit zöld, éretlen. Picit hűvösebben kezdtem kóstolni (a kisebb test miatt a PN-t 14-16 fokon isszák), és megbántam: tanninja kifejezetten keserű volt így, és az utóízre rátelepedett. Normál szobahőmérsékleten már élvezhetőbb, de a zöld-nyers érzet megmarad. Közepesnél hosszabb lecsengés. Az üres pohárban vonzó bonbonmeggyes illatok. Érdekes azonban, hogy a bor nem képez filmet a pohár oldalán, hanem különálló cseppekké áll össze.

Motoszkált bennem valami összehasonlítás végig, ahogy kóstolgattam, és a végére állt össze a kép. Szép, kimunkált bor, de a tannin lehúzza. Így sajnos nem ad több élményt, mint egy egyszerű portugieser. Márpedig az éppen fele áron lett volna... Talán, ha fejlődik még egy évet, jobban összecsiszolódhat a bor meg a csersav. Csak vigyázzunk, hogy jó körülmények között érleljük.


(Írta: borbecsüs)

Újdonságok

Villány nagykóstoló (2. felvonás)

Ezekben a karanténos időkben már nagyon ki vagyunk éheztetve - pontosabban szomjaztatva - a társasági eseményekre, mint amilyen egy jó borkóstoló. Tegnap tartottam egyet, szigorúan a karantén-szabályok figyelembe vételével, s mert külföldi vendégek is szép számmal részt vettek, Villányt szemeltem...
Teljes cikk

Maróti (Mátrai) Zenit 2019

Nem sok erőfeszítésbe telt kitalálni, mi legyen a 2020-as évet záró cikk témája. Az utóbbi hetek legmeghatározóbb boros élménye számomra a visontai Maróti Attila Zenit édesbora volt. Nem mintha újdonságként ért volna, hiszen a 2018-as évjáratot is kóstoltam már és az a bor díjat is kapott. Attila...
Teljes cikk

Pannonhalmi Apátság - Hemina Vörös 2019

A hemina szó jelentésének magyarázatát semmiképp nem hagyhatom ki ebből a cikkből. Nursiai Szent Benedek regulája a 40. cikkében fogalmaz úgy, hogy "credimus eminam vini per singulos sufficere per diem" - azt tartjuk, hogy minden egyesnek elég lesz napjában egy hemina bor. Hortobágyi Cirill...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2020

Ahogyan Dúzsi Tamás az évek során a rozé koronázatlan királyává vált, vagy újabban Garamvári igazi pezsgőnagyhatalommá nőtte ki magát, úgy a Vylyan is szisztematikusan kitaposta, talán stílszerűbben kipréselte, a legjobb beaujolais-típusú újbor készítő pincészet címét magának. Legalábbis véleményem...
Teljes cikk

Gólyamentés újborokkal

Szívügyem a bor is (ráadásul kit ne ragadna meg Molnár Titi személyisége?), a madarak is, szeretettel ajánlom a kettő kombinációját promotáló hírt. Hagyományosan Márton-napra érkeznek az új évjárat első hírnökei, így van ez a Soproni borvidéken is, ahol a Vincellér Borbirtok dolgozik. Az idei...
Teljes cikk

MAD wine - Furmint 2016

Megvallom, egy ilyen jelentős névtől többet vártam. Ez egy alapbor, világos, és rossznak nem is mondható, de mégiscsak egy olyan névtől való, aki utóvégre brit piaci jelenléttel és a világ legjobb édesborával...
Teljes cikk

Gilvesy - Bohém 2018

A Balaton-felvidék egy olyan egyedülálló kincs, amelyhez hasonló nincs még egy a világon. A Szent-György hegy ezen belül is olyan helyet foglal el, újabban talán kiemeltebbet is, mint a Badacsony. Mi lehet ennek az oka? Gilvesy Róbert úgy fogalmazza meg a honlapján, hogy: Ha ügyesek vagyunk, akkor...
Teljes cikk

Bolyki Egri Csillag 2019

Végre! Egy Egri Csillag, amiben nem érzem az alapborok házasítását kényszerházasságnak, hanem valóban összhanggá válik a négy szőlőfajta interakciója. Az egri csillag törvényi szabályozása szerint az illatos fajták nem képviselhetnek 30%-nál magasabb arányt, emellett legalább 50%-ot el kell érnie...
Teljes cikk

Figula - Rozé cuvée 2019

Csupa alsópolcos bort támadtam meg az utóbbi időben, nagy nevektől. Nem véletlenül. Filozófiám, hogy nem csak a prémium tételeket kell értékelni, hanem írni kell bizony a hétköznapi, a "folyó" tételekről is, mégpedig azért, mert sokat elárulnak a pincészetről, a hozzáállásáról, a borászról, s nem...
Teljes cikk

Bodri Pincészet - Bodrikutya 2019

Kézenfekvő, hogy Bodri vezetéknévvel kutyás vonalon utazzon egy borász. Szekszárdon egy fekete puli pedig miért ne lehetne éppen Bodrikutya. Etimológiailag a Bodri név a tekervényes, göndör jelentésű bodor szóból ered, ezek után nem is tehettek volna talán más kutyát a cimkére (képzeljünk el egy...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk