Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.

A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar weben kalandozva:
1. Soltvadkert-Kiskőrös-Kecel bermuda háromszög.
2. Olasz import bor.
3. Meg nem engedett szerekkel, vagy meg nem engedett mértékben kezelt bor.
4. Nem a nyilvántartásoknak megfelelő eredetű (évjáratú, házasítású) bor.

Itt és most e négy egyikére sem szeretnék kitérni, mert az újdonságerővel ható bejelentés a hamisítás egy ötödik faját érinti: a múzeális borok eredethamisítását.

Kevesek pénztárcájának való kérdésről beszélünk. Az aukciók, a londoni kereskedőházak világáról, ahol a Chateau Pétrus-ök, Domaine de la Romanée-Conti-k és Mondavi Opus One-ok cserélnek gazdát, és ahol gyűjtők és (szerintem - bocsánat!: sznobok) szerzik be pincéjük féltett kincseit. Ebben a közegben tényleg nem mindegy, hogy az van-e a palackban, amit ígérnek, vagy esetleg más (vagy esetleg más palackban az, vagy más palackban, dugóval, címkével más, stb. a variációk száma végtelen).

A University of California Irvine egyetem két professzora, Simon Fahrni és Benjamin Fuller olyan újdonsággal állt elő, amivel "érzékszervileg", de a kérdéses bor felnyitása nélkül nagy biztonsággal meg lehet állapítani annak korát. Tulajdonképpen egy vákuumszívó "szaglászó" berendezésről van szó, amelynek segítségével a dugón keresztül a vizsgált palack tartalmából molekulákat szippantanak ki. Az évek során a parafadugóval zárt palackok esetében ez a párolgás természetes módon is megtörténik, ezért van az, hogy a régi palackok már nincsenek tele. A módszer emiatt igazán kíméletesnek tekinthető, hiszen ugyanúgy a természetes párolgásra épít. A kivett mintát aztán C14-es izotóp vizsgálatnak vetik alá, és ekként döntik el, hogy a folyadék mikor készült. A módszer jelenleg 70%-os biztonsággal év-pontos, ami
nem kis eredmény. A pontosságot befolyásolja, hogy egyes dugók kevésbé "huzatosak", esetleg nem lehet értékelhető mennyiséget kiszippantani a bor felett ülő gőzökből. Hogy mennyibe kerülhet? - szerintem jobb nem belegondolni, vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy egészen biztosan nem éri meg még egy Sauska Cuvée 5-ért sem megrendelni, de létezik az a tétel, amelyért már igen. Például egy 1942-es Chateau Pétrus (három ajánlatot találtam, egyik 1,5 millió forint Németországban, a másik 2,4 milló Angliában, a harmadik 3,6 millió Hong Kongban. Kedves Olvasó! Ön melyiket venné? És vajon melyik eredeti?).

Bevallok valamit. Borbecsüs ide, borbecsüs oda, a leg"nagyobb" tétel, amit valaha kóstoltam, egy Chateau Haut-Brion volt (2001-es), listaáron 300 angol font, azt is kiállításon kóstoltam. Hát szép volt, és igaz, ami igaz, semmi máshoz nem hasonlítható élményt nyújtott, tényleg. Mégsem mondanám, hogy megismerném újból, ha ugyanezt ma este kibontanák nekem, és elém tennék, hogy ez most hamis, vagy nem hamis. A fogyasztó pedig még kevésbé tudná - éppen ezért olyan nagy üzlet a hamisítás. Különben mások sem állítják, hogy kóstolással meg tudnák mondani, hogy az a bor valóban az-e, vagy más. Ennek az
is az oka, hogy vannak olyan régi tételek, amikből kevés a fennmaradt palackszám, így aztán a gyűjtők gyakran inkább befektetésnek veszik, nem annyira azért, hogy elfogyasszák. A két amerikai tudós is hangsúlyozza, hogy örülnek ugyan eredményeiknek, de kötve hiszik, hogy minden vétel meg is érné,
ahogy ők fogalmaznak, mi értelme volna megvenni egy csúcsán túljutott, esetleg ecetes, romlott bort, még ha eredeti is?

A hír másik fele innen kezdődik. Hasznos lehet, ha tudjuk, hogy egy régi és híres (általában) francia bor nem kis eséllyel valamilyen hamisítótól származik (becslések szerint az aukciókon értékesített borok 5%-a hamis). A legfrissebb óriási hamisítási botrány Rudy Kurniawan amerikában élő kínai (de indonéz állampolgár) milliárdos nevéhez fűződik, akit a közelmúltban le is csuktak. Az a hölgy, aki a nyomozást borszakmai szempontból segítette, most honlapot indított www.winefraud.com címen. A klubtagság alapján működő szolgáltatás lényege, hogy megírják tapasztalataikat, segítenek érdeklődőnek és szakmabelieknek egyaránt, hogy felismerjék a hamisításra utaló jeleket, illetve a szolgáltatás részeként el lehet hozzájuk küldeni kérdéses tételeket, és ezeket kivizsgálják. Az éves 500$-os tagdíj nyilván nem olyan
magas, ha a célszegmensre gondolunk. Hogy mennyire élő problémáról beszélünk, azt mutatja az is, hogy a tokaji aszúk vonatkozásában is találtam eredetvizsgálattal foglalkozó forrást. Érdekes beleolvasni, a
cikkek közül több is foglalkozik a hamisítás kérdésével, és elég jó tanácsokat ad arra vonatkozóan, mit vizsgáljunk, mit ne vegyünk. www.vigbor.hu Talán ez az a kategória, amely elsősorban érint(het) minket. És mivel magyar, a legfontosabbnak tartom, hogy védjük. Ha kell, akkor a Nagy Illatszippantó Cétizennégyvizsgálóval. Talán a Tokaj Kereskedőháznak már van ilyen?...

Az eredeti cikk itt található:  www.winespectator.com/webfeature/show/id/52025


Újdonságok

Németh Attila Syrah "Föld és ég" 2018

A legnagyobb borok egyértelműen a kiváló egyensúlyról ismerszenek meg. A szakírók is ezt hajhásszák, keresik minden borban, az eleganciának is ez a legfontosabb eleme. Egyensúly. Könnyű azt mondani: a test, a sav, az extrakt, az alkoholtartalom, az aromaképlet legyenek egymással arányban,...
Teljes cikk

Primőrbor párbaj (Beaujolais - Portugieser 4:0)

Talán kicsit későn kaptam észbe a primőrborok kóstolásakor. Tudom, a Beaujolais Nouveau napja elmúlt, de az en primeur borokat is további három hónapig lehet még árusítani, ezekben a ködös, nyálkás decemberi napokban talán nagyobb élmény kicsattanó primőrborokat kóstolni, mint a globális...
Teljes cikk

Pannon Tokaj - Édes Szamorodni 2016

Kezdhetném azzal, hogy a „Pannon Tokaj nagyon ért a nők nyelvén”, de ez még korántsem minden. Nyári László tulajdonos és Krimin Attila főborász semmit nem engednek ki a kezük közül úgy, hogy ne érte volna el a tökéletes állapotát. Boraik általában érem-esőt tarolnak, és az érmek garmada arany...
Teljes cikk

Vojtek Gewurztraminer 2018

Oh, this wine is such a beauty.  Golden pale colour. Reductive winemaking ensures a fresh and charming nose with the elegantly moderate, yet remarkably outlined, scent of mild rose petals, a keynote of the variety. The palate shows a peach and passionfruit core surrounded by exotic spices and...
Teljes cikk

Árpád-hegyi pince - Szamorodni 2013 (édes)

Megemlékeztem már az Árpád-hegy pincéről röviden egy korábbi cikkemben itt Tokaji helyzetkép, de azóta is itt motoszkál ízlelőbimbóimban és agyamban az a szamorodni, amit a Tokaji Márciuson kóstoltam – az egyetlen édesbor volt – és markáns nyomot hagyott bennem. Azt az erőt és vitalitást nem...
Teljes cikk

Nyakas budai chardonnay 2018

Mindig rajongója voltam dr. Pühra Beáta borainak. Sőt, elmondhatom, hogy már Maya Ernő idejében is látogattam a pincészetet, ahol szombatonként egy mindig undok férfi teljesített szolgálatot és töltötte pisztolyból a csodás Aligváromot a műanyag kannákba. Azután akkurátusan rányalta a zárjegyet a...
Teljes cikk

Medveálom - Maczkó Rozé 2018

Annyira cuki ez a bor - mondta a feleségem, és tényleg, megragadó a sapkás jeges, de őrült jó ötlet a pohár-orrú, kicsit szomorkásan-néző-mackós csavarzár is, a kisfiam meg rögtön le akarta áztatni a címkét. Persze alighogy felmerült az ötlet, a többieknek is azonnal kellett, úgyhogy most...
Teljes cikk

A magnumpalack titka

Alcím: avagy hogyan lett ilyen népszerű a Borháló, és miért szerettem meg (Szubjektív piacértékelés az üzletben értékesített fine wine piacán Magyarországon.) Immár közel 6 éve élünk együtt és borozunk együtt a Kathona Krisztián fémjelezte Borhálóval, akik meredek ívben törtek be a hazai...
Teljes cikk

Vylyan Kakas 2018

Nyár van, ilyenkor természetes, hogy könnyű rozéhoz nyúl az ember. Rozékultúránk fejlődését nem csak a mennyiségi kínálat folyamatosan növekvő mértéke jelzi, hanem a tartalmi fejlődés is, s a szamóca-málna-cseresznye-gumicukor tengelyre felhúzott borok mellett egyre-másra felbukkannak...
Teljes cikk

Hilandar szerb kolostor (Áthosz hegy) - "Savino Pole" 2010

Az Áthosz-hegyi (XI. században alapított, többször bővített) Hilandar szerb monostor 2004-ben leégett. Mivel a monostort a szerb lelkiség központjának tartják, a szerb kormány számos adománnyal igyekezett fellendíteni a monostor helyreállítását. Ezek egyike volt a monostor modern borászatának...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk