Szatmári Családi Pincészet, Szigliget

Feleslegesnek tűnik egy olyan pincészetről írni, amelyik jelenleg zárva tart. Éttermük is üzemel(t) és most átalakítás miatt zárva. Miközben éppen balatoni szezon van... Mivel azonban a borok annyira jók, én hiszek a folytatásban, ahogy a tulajdonos, Szatmári Gábor is, hiszen ő dolgozik rajta! A honlapon ott van a telefonszáma, és a borokat szépen meg lehet rendelni tőle telefonon, így a vidám, beszédes természetű tulajdonossal is megismerkedhetünk. Szívből kívánom (vagy inkább követelem?) a mihamarabbi nyitást, valamennyi borkedvelő nyaraló nevében!


Évekkel ezelőtt a nagy pincekulcsos címkéjű Vulcanusba szerettem bele. Akkor még minden boron a nagy pincekulcs szerepelt. A 2019-es évjárattól a Balatonhoz kötődő modern, színes litográfia-szerű motivumok jelennek meg. Vitorlázás, horgászás. A tulajdonos kedvenc kikapcsolódásai. Mindegyik mellé jóleshet egy pohárka bor.

Olaszrizling 2019

Világos szalmaszín. Hűvös, komlóra, IPA sörre emlékeztető, kellemesen virágos, enyhén füstös illat. A tiszta alkohol illata is felsejlik. Elegáns, közepesen intenzív, füstössége légies, mint egy bauhaus szoba, ahol elszívtak egy márkás cigarettát, aztán jól kiszellőztettek. Emellett gyümölcs karaktere mandarin és vilmoskörte. Izgalmas, szokatlan kombó.

Szájban karcsú, citrusos, vegetális, eléggé neutrális, de frissítő, arányos savérzettel. Grapefruitos, kumkvatos, lime-os érzetű, nagyon friss bor, rövid palackérlelés bukéjával. Valódi kő-dzsúsz, hogy Kovács Antalt idézzük. Szárazpróbájában akácos mézesség, érintésnyi barackosság. Közepesen hosszú lecsengés.

Rizlingkő 2019

Olaszrizling és Rózsakő házasítása. Szalmaszín. Picit oxidált illat. Hasonló hűvös, visszafogott karakter, mint a tiszta olaszrizling. Citrusos, lendületes, neutrális ízvilág. Nagyszerű savak és kovás ásványosság az ízben. Kifejezettebb kerekség és érintésnyi édesség a szárazpróbában. Halványan gyógyszeres vegetálisság is felsejlik. Koncentrált és komplex, jó lesz szellőztetni. Nehéz inni, értőknek való. Szószos húsok, például korma mellé adnám. Elbír a kesudió zsíros textúrájával.

Zeus 2013 (2020-as VinAgora aranyérmes)

Aranyszín. Illatban késői szüretre emlékeztet, egy egész kevéske botrytisszel. Gazdag, érlelt illat, pompás, mint egy királyi palást. Mély mézes, sárgabarackos, dzsemes tónusok sejlenek fel. Az alkohol egy picikét túllóg a testen. Narancslekvár, jázmin. Szájban az illatban megismert karakter kiegészül egy cseppnyi mogyorós, aszalt fügés érzettel, de édes gyümölcskaraktere felülkerekedik. Friss, lendületes, pompás savval, további legalább 5 év potenciállal. Hosszú, édes lecsengés. Szárazpróbájában érkezik meg az ásványosság, nedves kavics jellegű illattal, akácméz mellett. Ez már olyan bor, amit nem ételhez választunk, hanem ételt komponálunk mellé.

Újdonságok

Párhuzamok, nem ellentétek

Szeretem az összehasonlításokat. Nem azért, hogy keményen szembesítsem az összehasonlított tételeket: melyik jobb, miért jobb, és hasonlók. A borok is megsértődhetnénk, de ők nem teszik; csak szépen, hallgatagon és odaadóan fekszenek a palackban összehasonlítás után. Mégis, nem volna velük szemben...
Teljes cikk

Crémant de Luxembourg

Ki ne hallott volna a luxemburgi borokról?   – Na jó, kezdem előlről. Luxemburg borászati hagyományai világszerte ismertek...   – Rendben, látom, hogy más megközelítést kell választanom. Luxemburg, ez a kicsiny nyugat-európai ország – hiszik, vagy sem – jelentős borkészítési...
Teljes cikk

Nem minden arany, ami fénylik

Ez egy poszt, összesen 5 tanulsággal. Nyár van, ilyenkor könnyű bort kíván az ember, gyakran szódával feldobva, mindenesetre hidegen. Sokan a rozéra esküsznek és van is benne valami: légies tud lenni, aromatikája általában gyümölcsös, és magas savtartalma miatt rendkívül jó szomjoló. Ez lenne a...
Teljes cikk

Geszler Zenit 2022

Nem tudom, a kedves olvasó számára mond-e valamit az az étel, hogy  salátafőzelék. Igen, friss fejes salátából, egy kevés húsos szalonnán megfuttatva, fokhagymával és tejföllel. Általában véve is nehéz kérdés, hogy a magyar asztalok tipikus hétköznapi fogásához milyen bort lehet inni....
Teljes cikk

Maróti Attila Pinot Noir 2021

Pinot Noir mátrai módra és főként Maróti Attila lendületével. Igen, ő az, aki magáról úgy fogalmazott, hogy "a saját rabszolgám vagyok. minden nap hajnali ötkor kelek" és ezt a lendületet viszi bele a boraiba. A többi itt...
Teljes cikk

Thummerer Egri Bikavér Superior 2017

Végre egy jó bor. Mély rubinszín, feketés maggal, padlizsánlila villanásokkal. Telt testre utaló, szép glicerines templomablakok futnak le a pohár oldalán.  Illatában először cassis. Érdemes sokat hagyni gyűlni a pohárban az illatot. Én Riedel bordeaux-i pohárból kóstoltam. Megérte elővenni a...
Teljes cikk

Halasi Gergely - Villány, "Phoenix" 2014

A vélemény szabad. A szakértői vélemény ezzel szemben nem szabad. Nagyon is kötött.  A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény szerint: 188. § (1) Ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, szakértőt kell alkalmazni. 191. § (1)...
Teljes cikk

Beconcini Chianti Riserva 2017

A toscanamania.hu holnap 41 olyan filmet sorol fel, amelyikben Toszkánáé a főszerep, de azt gyanítom, hogy ennél sokkal több hollywoodi bóvli film létezhet még, amelyek a "szerelem Toszkánában" és hasonló sztereotíp témák körül forognak. Kíváncsian várom, hogy mikor készül az első ilyen film...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2022

Az idei Bogyólé! Igazi meglepetésként ért, hogy már ilyen korán a polcokra került. Riválisa, a Beaujolais Nouveau en Primeur csak november 17-én folyik hivatalosan a poharakba. Ilyenkor szoktam megemlékezni arról, hogy régebben a portugieser vitte a prímet ebben a borban, és milyen jó döntés volt...
Teljes cikk

Kékfrankos hangjai (Sopron)

Tegye fel a kezét, aki már hallott a soproni Horváth Imi borászatról, vagy kóstolta a kékfrankosukat, syrah-jukat, netán cabernet franc-jukat. Vagy aki már járt a Bruckner borászatnál. És azt tudta valaki, hogy az Etyeki Kúria vörösborai Sopronból származnak és hamarosan Soproni Kúria néven is...
Teljes cikk

Blog

Mire való a borbecsüs?

Ért egy rossz élmény nemrégiben, a Váci utcában, egy magyar üzletlánc kiemelt boltjának borospincéjében. Azazhogy nagyon jó élmény volt, és mégis rossz. Megmagyarázom.Betévedtem, és a földszinti választék szegénysége arra sarkallt, hogy lenézzek a pincébe. Ez a pince egyszerűen...
Teljes cikk

Helyünk a világ bor-térképén

Aligha kérdőjelezhető meg, hogy amilyen képet a londoni WSET (Wine and Spirits Education Trust) közvetít egy országnak a borokvilágában elfoglalt helyéről, az erősen hat az adott ország megítélésére, legalábbis a szakértő(bb) nemzetközi fogyasztók körében.A minap belelapoztam a WSET...
Teljes cikk

Ár-érték arány

Most kaptam a hírt, hogy a Tamellini Soave 2013-as évjáratát leárazták és jelenleg 8,49 angol font áron lehet hozzájutni London egyik menő borkereskedésében. Gyors fejszámolást követően rádöbbentem, hogy ez a "fantasztikus" ajánlat 3500 Ft-ot takar, az eredeti 4800 Ft körüli összeg helyett. Valaha...
Teljes cikk