Rózsa György pincészete, Tállya - Együtt 2017 (furmint)

„A bor lényege az ember, aki termeszti a szőlőt, félti, gondozza, mint gyermekét” – vallja Rózsa György Péter, tállyai borász honlapja derekán.

Hosszú évek alatt arra lettem figyelmes, hogy a borsznobok (khm, bocsánat: borértők) mindig arra a legkíváncsibbak, hogy hogyan készül az adott tétel. Minél több részletet tudunk meg róla, annál beavatottabbnak érezzük magunkat. Egyvalamiről szoktunk rendszerint elfeledkezni, s csak az veszi figyelembe, aki maga is tudja, mivel jár több hektár szőlő, majd a készülő ital gondozása, szóval egyvalamiről: arról, hogy a rengeteg, kitartó munkát nem lehet megspórolni, s ez az elkötelezettség a legfontosabb. Ezután lehet csak egyáltalán bármiféle stílusról, meg filozófiáról, vagy bármi hasonlóról beszélni.

Arról, hogy Rózsa György mindezt hogyan csinálja, legszebben a pincészet száraz furmintjának neve vall: „Együtt”. A borász felesége avat be, hogy a név azt fejezi ki, hogy tudniillik ezt a bort az egész család (borász-palánta lányuk bevonásával) készítette el, döntött annak minden lépéséről, „csiszolásáról”, a „filozófiáról”. A család együtt.

Nemrég Csehov Sirályát néztem s megütötte a fülemet ugyanez a szó. Nem sokszor szerepel a darabban, mindössze 7-szer. A harmadik felvonás vége felé a korosodó színésznő bravúros előadást rögtönöz őt elhagyni készülő fiatalabb szeretője lábainál, hogy meggyőzze szándéka ellenkezőjéről, aztán látva ennek hatását:

ARKAGYINA (magában)  Most már az enyém.  (Szórakozottan, mintha semmi sem történt volna)  Egyébként: ha akarsz, maradhatsz. Elmegyek én egyedül, te meg utánam jössz egy hét múlva. Csakugyan, hová sietnél?

TRIGORIN Nem! Most már menjünk együtt.

ARKAGYINA Ahogy akarod. Ha együtt, hát együtt...

S hogy miért juttatta eszembe az Együtt 2017 éppen ezt a jelenetet? Kontrasztként, felkiáltójelként! Hogy mennyire más az az együtt, mint a Rózsa pincészet által kimondott, megvalósított tiszta és kontúros, önkéntes „Együtt”, s hogy ez érezhető és kóstolható! Ilyenkor szoktam azt gondolni magamban, hogy a borászat is a művészetek egyik ága.

Megjegyzendő, hogy a Borászportál szakértő zsűrije az 5-ik legjobb száraz furmintnak hozta ki az Együttet a Tokaji Március kóstolón, de én, aki nem térkép alapján bóklásztam az eseményen, csak távozás előtt néhány perccel leltem rá a Rózsa pincészet standjára a kisteremben. Ekkor ért az a meglepetés, jó 30 tételt követően, hogy van még számomra ismeretlen név, akitől váratlanul felcsillanó ékszert lehet kóstolni (ejnye, ez képzavar…). Talán éppen ezért ez a bor ragadt meg legjobban az emlékezetemben.

Színében citromsárga, arany reflexekkel, szép glicerines templomablakokkal. Illatában előtérben áll a mandarin, mögötte fehér húsú gyümölcsök, elsősorban őszi. Díszítésnek stollen (német karácsonyi gyümölcskenyér) fűszerezettsége és porcukros édessége érződik. Félreértés ne essék, a bor száraz, de az illat süteményt is idéz. Közepesnél hosszabb lecsengése telt, arányos és ásványos. Friss bor, de komplexitásában már érlelt jegyeket is mutat. Magas alkoholtartalmával szépen lépést tart a test és a beltartalom, nem lóg ki. Szájban hűen az illat aromatikáját ismétli, de csipetnyi sósság is jelentkezik, és szamorodnit idéző savérzet villan fel egy-egy pillanatra. Ízben krémesség, illatában integrált füstösség, hordófűszer (vanília, fehér bors) érezhető. Érett és egyensúlyos tétel, nem lehet belekötni sehol, nem mintha szándékomban állna. Már most megközelíthető, de még évekig szépen fog fejlődni. A furmint igazán összetett, kecses arca. (a cikk a kép után folytatódik)

A Dél-, délnyugati fekvésű tállyai Nyerges dűlő azért áll közel hozzánk” – meséli Rózsa György – „mert a szülők első területe ide kötődik, ezáltal a gyerekkor is. Ezt a kötődést megtartva, a megközelíthetőség, a terület fekvés, a talajadottságok miatt kezdtünk el itt fejleszteni. Talajképző kőzete agyag és riolittufa málladék. A hegycsúcsokon, ahol erodáltabb ott andezit kövek is találhatóak. A talajvizsgálatok során a dűlőben mért adatok magas foszfor és kálium tartalmat mutattak. Ez is mutatja, hogy tápanyaggal jól ellátott a talaj. A dűlőt már az 1487-es évben említik történelmi források. Az Együtt alapanyagát adó szőlőtermés egy 1955-ben telepített ültetvényből származik. Ebben sok régi típusú Furmint klón is megtalálható.

Nálunk a szüret csak kézzel történik. A termés a szüretet követően kis műanyag ládákba kerül, mely egy órán belül zárt rendszerben feldolgozásra kerül. A feldolgozás alatt kíméletes bogyózást (gumiverő ujjak), és préselést (pneumatikus membrán prés) kell érteni. Ezt követően kóracél tartályokban történik az ülepítés és az erjesztés. Utána a bor zempléni tölgyből készült light pörkölésű új fahordókba kerül, hegyaljai kádármester munkája. A 2017-es Együtt Furmint hat hónapot érlelődött ezekben a hordókban, ezt követően került palackba.

Kiváltságos vagyok, mert egy 2018-as Együttet is kóstolhattam, ami még palackérlelése elején jár. Szőke és makulátlan bor, érintésnyi csípősséggel még, de hiszen annyira fiatal. Koncentráltsága és mélysége meg fogja közelíteni a ’17-est, érdemes várni rá. Zamatos citrusok és körte, fejlődésnek indult hordós ízjegyek és szintén fejlődése kezdetén álló fűszeresség összjátéka.

Érdekes kontraszt volt mindemellett a pincészet többi alapborát kóstolni. Ezek már maradéktalanul a Z generáció ízlése szerint iskolázott borok. Az Együttön ezekkel összehasonlítva érezni lehet a hagyománytisztelet és a női kéz együttes hatását, s ezzel éri el azt a kiemelkedő élményt, ami a legjobb éttermek borának rangjára emeli.

 

Újdonságok

Feind Shiraz Rosé (NV) Extra Brut

Az átlagos ember pezsgőt akkor fogyaszt, ha valamit ünnepel. Ennyiben igaza van Dom Pérignonnak, aki a pezsgő feltalálásakor úgy nyilatkozott: "Je bois des étoiles" - vagyis csillagokat iszom. Azért van szükségünk a csillagokra, mert éppen bennünk sziporkázik a kedély, az érzelem és a hév, s a...
Teljes cikk

Aleksandrovic - Trijumf Gold 2018

Egy gondosan elkészített bor, kétségtelenül, de furcsán más, mint amihez mi szokva vagyunk itt, kis hazánkban. Mondjuk nem nevezhetném nagy bornak abban az értelemben, ahogy például nagy Gál Lajos Kántor-tagja, vagy bármelyik száraz hegyaljai furmint. Egy nagyágyúnak szánt fehérbort nálunk...
Teljes cikk

Geszler pince - móri zenit 2019

A 2019-es zenit. Már az emlékek is szépek, amiket ébreszt, hiszen a korábbi évjáratok zenitje kirobbanó ízbomba volt, a megszokott markáns móri savak támasztékán. Ezt a zenitet azonban több hőmérsékleten is meg kell kóstolni. Roppanós, lendületes, áradó és kontúros, de mégis más és más. Ez a bor...
Teljes cikk

Szentpéteri - Generosa 2019

A mai napig a COVID-19 miatt erősen ínséges időket éltünk bor tekintetében. Abból a szempontból legalábbis, hogy mint mindent, a borkóstolást is online kellett megélnünk. Persze ennek nem sok értelme van, ugyanezért nem nagyon hiszek a borkóstolási v-logokban sem. Mert ugyan mit ér felnyitni egy...
Teljes cikk

Nimfeum - rajnai rizling 2018

Nem biztos, hogy barátokat szerzek ezzel a cikkel. De nem baj, tegnap ezt mondta a pap a prédikációban: "az igazságot nem lehet legyőzni". Jézus Krisztus az Igazság (az Élet és az Út is, mint tudjuk) - ezek a mennyei igazságok, amelyeknek a Földön is érvényesülniük kell(ene). A Földön azután...
Teljes cikk

Szentpéteri borpince - Néró siller 2019

Őszinte leszek: nem vagyok nagy rajongója az illatos vörös fajtáknak, úgyismint Néró, Turán, Medina, stb. Sajnálom. Számomra ezek túl különlegesek, "túlhungarikumok". Szűk szegmens, sok félreértelmezett tétellel. Most mégis megszólított a Szentpéteri Borpince Néró sillerbora, elsősorban azért, mert...
Teljes cikk

Miklóscsabi - Nem férünk a bőröndbe 2018

A móri borvidék fejlődik és lendületben van, csak valahogy észrevétlenül, mert méltatlanul kevés móri bort látni, s ez nem feltétlenül a borvidék kis méretének tudható be. Paulusék, mint óriás, persze mindenfelé láthatóak, de rajtuk kívül igazán kevés a közismert név, illetve kevés a megjelenés....
Teljes cikk

A. Gere - Olaszrizling 2019

Oké, értek mindent: nézzünk rá a dizájnra. Ez egy nemzetközi piacra készített bor. Elsőrangú, letisztult címke, talán amerikai stílusúnak mondanám. Sokat jelent a külső, de nem mindent. A palack beltartalma a lényeg. Nem várunk mást, mint egy villányi olaszrizlinget 2000 ft alatti áron. Ez azért...
Teljes cikk

Rózsa Péter - Együtt 2018 (furmint)

Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy egy nagy bor születését figyelemmel kísérhetem. 2019 tavaszán már megkóstolhattam a néhány hónapja érlelődő Együtt 2018-as évjáratát, akkor egynéhány ígéretes gondolatot írtam róla itt Rózsa Péter - Együtt 2018 (furmint). Azóta alkalmam volt együtt dolgozni a...
Teljes cikk

Garamvári evolution rozé brut nature 2008

Így év vége felé, vagy év elején, egyszóval Szilveszer környékén előkerülhetnek rejtett tartalékok. Mint amilyen ez a 2008-as, 2016-ban degorzsált Garamvári brut nature rozé pezsgő. Különösen, mert évtizedváltás következett be, s ez sokakat nagyobb ünneplésre sarkall(t). Garamváriék...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk