A Pannon Tokaj sikere a nőknél

Fantasztikus hír, hogy egyetlen magyarként, dupla aranyérmet és "gyémánt" minősítést kapott a Sakura Japán női borzsűri 2017-es, 4-ik alkalommal megrendezett borversenyén a Pannon Tokaj Dominium 2013-as Muscat Lunel 6 puttonyos aszú bora. Megjegyzendő, hogy az Oremus 2012-es Mandolás furmintja is dupla aranyérmes lett, ahogy a Dereszla 2009-es 5 puttonyosa és a Pajzos 2010-es 3 puttonyosa is, tehát Tokaj általában is szépen szerepelt. Ezek azonban furmint aszúk, és a gyémánt minősítés csak a Pannon Tokaj sárgamuskotályának járt. Biztos vagyok benne, hogy a szőlőfajta miatt.

179 gramm maradékcukrával nyilván az édes borok kedvelőinek öröme, ez a bor azonban sokkal többet is ad ennél. A muscat lunel, vagy sárgamuskotály, fajtabornak aszúként elkészítve igazi ritkaság. A Pannon Tokajnál hagyomány, hogy jó évjáratban - amilyen a 2013-as is volt - fajtaborként készítenek belőle aszút. 2005-ben aszúesszencia volt, ami ugyebár a 6 puttonyosnál is nagyobb koncentrációt jelent. Ez azt jelenti, hogy nem csupán az alapbor, de a botritizálódott aszúszemek is a sárgamuskotály tőkékről származnak. A fajta diszkrét, bájos virágossága mindig kitűnik egy ilyen borból. Aki egyszer kóstolta, nem valószínű, hogy valaha elfelejti ezt az élményt. Olyan, mint egy déligyümölcsös-orchideás kertben sétálni. Az angol királynő Kew Gardens-e kutyafüle az élményhez képest. Az ízek koncentráltságának olyan fokával találkozunk, selymes-szaténos cukor simogatása mogött, amilyenről nem is gondolnánk, hogy létezhet. Csak Tokaj képes arra, hogy a bor természetes édességét olyan, viszonylag alacsony alkoholfok mellett (esetünkben 10,7%) megőrizze, ugyanakkor nem lapos, hanem élénk és élő bort adjon, mint amilyenek ezek a tényleg évszázadokig érlelhető nektárok.

Szokták a borokat olyan szavakkal is illetni, hogy maszkulin, meg feminin. Ha valami, hát a furmint véleményem szerint tipikusan maszkulin - így a belőle készült édes bor is általában az - míg a muskotály (különösen pedig a sárgamuskotály) egyértelműen feminin fajta. Íme, a távol-keleti női szíveket is jobban megdobogtatja, s az ízlelőbimbókat is megnyeri. Sajnálom, hogy a Pannon Tokajról nem hallunk-olvasunk gyakrabban a szakírók szájából-tollából. No, talán majd tőlem, hiszen régóta a rajongójuk vagyok. Például az ilyen fantasztikus boraik miatt, amiknek híre Japánig is elhat.

Részletek itt: www.sakuraaward.com/files/result/2017/result_en/2017result_diamond_en.pdf

Újdonságok

Geszler pince - móri zenit 2019

A 2019-es zenit. Már az emlékek is szépek, amiket ébreszt, hiszen a korábbi évjáratok zenitje kirobbanó ízbomba volt, a megszokott markáns móri savak támasztékán. Ezt a zenitet azonban több hőmérsékleten is meg kell kóstolni. Roppanós, lendületes, áradó és kontúros, de mégis más és más. Ez a bor...
Teljes cikk

Szentpéteri - Generosa 2019

A mai napig a COVID-19 miatt erősen ínséges időket éltünk bor tekintetében. Abból a szempontból legalábbis, hogy mint mindent, a borkóstolást is online kellett megélnünk. Persze ennek nem sok értelme van, ugyanezért nem nagyon hiszek a borkóstolási v-logokban sem. Mert ugyan mit ér felnyitni egy...
Teljes cikk

Nimfeum - rajnai rizling 2018

Nem biztos, hogy barátokat szerzek ezzel a cikkel. De nem baj, tegnap ezt mondta a pap a prédikációban: "az igazságot nem lehet legyőzni". Jézus Krisztus az Igazság (az Élet és az Út is, mint tudjuk) - ezek a mennyei igazságok, amelyeknek a Földön is érvényesülniük kell(ene). A Földön azután...
Teljes cikk

Szentpéteri borpince - Néró siller 2019

Őszinte leszek: nem vagyok nagy rajongója az illatos vörös fajtáknak, úgyismint Néró, Turán, Medina, stb. Sajnálom. Számomra ezek túl különlegesek, "túlhungarikumok". Szűk szegmens, sok félreértelmezett tétellel. Most mégis megszólított a Szentpéteri Borpince Néró sillerbora, elsősorban azért, mert...
Teljes cikk

Miklóscsabi - Nem férünk a bőröndbe 2018

A móri borvidék fejlődik és lendületben van, csak valahogy észrevétlenül, mert méltatlanul kevés móri bort látni, s ez nem feltétlenül a borvidék kis méretének tudható be. Paulusék, mint óriás, persze mindenfelé láthatóak, de rajtuk kívül igazán kevés a közismert név, illetve kevés a megjelenés....
Teljes cikk

A. Gere - Olaszrizling 2019

Oké, értek mindent: nézzünk rá a dizájnra. Ez egy nemzetközi piacra készített bor. Elsőrangú, letisztult címke, talán amerikai stílusúnak mondanám. Sokat jelent a külső, de nem mindent. A palack beltartalma a lényeg. Nem várunk mást, mint egy villányi olaszrizlinget 2000 ft alatti áron. Ez azért...
Teljes cikk

Rózsa Péter - Együtt 2018 (furmint)

Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy egy nagy bor születését figyelemmel kísérhetem. 2019 tavaszán már megkóstolhattam a néhány hónapja érlelődő Együtt 2018-as évjáratát, akkor egynéhány ígéretes gondolatot írtam róla itt Rózsa Péter - Együtt 2018 (furmint). Azóta alkalmam volt együtt dolgozni a...
Teljes cikk

Garamvári evolution rozé brut nature 2008

Így év vége felé, vagy év elején, egyszóval Szilveszer környékén előkerülhetnek rejtett tartalékok. Mint amilyen ez a 2008-as, 2016-ban degorzsált Garamvári brut nature rozé pezsgő. Különösen, mert évtizedváltás következett be, s ez sokakat nagyobb ünneplésre sarkall(t). Garamváriék...
Teljes cikk

Németh Attila Syrah "Föld és ég" 2018

A legnagyobb borok egyértelműen a kiváló egyensúlyról ismerszenek meg. A szakírók is ezt hajhásszák, keresik minden borban, az eleganciának is ez a legfontosabb eleme. Egyensúly. Könnyű azt mondani: a test, a sav, az extrakt, az alkoholtartalom, az aromaképlet legyenek egymással arányban,...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk