Olaszrizling Október: sok dícséret, kis dohogás

Most szombaton "történt" az Olaszrizling Október nagykóstoló a Corinthiában. Nagy szabású rendezvény volt, nem tudom, a szervezők számítottak-e ekkora látogatottságra. Amikor 20:05-kor beléptem a nagyterembe, gyakorlatilag moccanni sem lehetett. A standok előtt tömegek álltak, az érdeklődők szenvedélyesen beszélgettek egymással, vagy a borászokkal. Őrült jó hangulat uralkodott és még 22:05-kor, amikor távoztam, sem látszott úgy, hogy a cseppet sem megcsappant tömeg valaha is távozni óhajtana a helyszínről. Voltam már olyan feszviálon, ahol fél tízkor a kiállítók már lassan csomagolni kezdtek. Itt erről szó sem lehetett, egyszerűen olyan lendületben volt a közönség, hogy az mindenkit magával ragadott. Pedig délután kettő óta ott álldogálni kiállítóként, nem csekély munka. A lelkesedés azonban a borászatokat is magával ragadta, akik még zárás után is mosolyogva kínálták a borukat és hozzá a számtalan kérdésre válaszaikat.

Szóval kiemelkedően sikeres kóstoló volt, és úgy tapasztaltam, hogy ez a hozott anyag minőségének köszönhető. Egyszerűen a borok átlagos színvonala jó volt, vagy jónál is jobb. Úgy látszik, Magyarország az olaszrizlingben tényleg otthon van.

Meg kell még jegyeznem azt is, hogy fehér bort inni könnyebb. Talán a tannin hiánya miatt, egyértelműen az a meglátásom, hogy a fehér borokat nagyobb mennyiségben képes az ember kóstolni, míg a vörösöktől hamarabb elfárad az ízlelőbimbó - megtelik a száj - megterhelődik a gyomor. Lehet, hogy részint ez is az oka a látogatók fáradhatatlanságának az olaszrizling kóstolón.

Nem meglepő, hogy a 82 kiállító mindegyikét nem sikerült meglátogatnom. Összesen 16 pincészethez jutottam el, és 25 tételt kóstoltam meg. Összbenyomásom az, hogy a felhozatal minősége elégedettségre ad okot. Mindössze 1 hibás tétel volt (rossz hordó miatt), és a borok legtöbbje a 20-as skálán nálam 15 feletti pontot kapott volna. Sokkal jobb arány, mint például a tokaji kóstolón volt, márciusban (részletekért katt ide: Tokaji Március Nagykóstoló - 2016.03.19.).

Babarczi, Bajnóczy, Belward, Bezerics, Büttner, Fáncsi Hegyi, Folly, Gál Lajos, Gilvesy, Hertzka, Kamocsay, Kreinbacher, Kristinus, Lídia, Skizo, Szászi - ők voltak a letesztelt pincészetek.

Ahol egyértelműen a legjobb bort kóstoltam, az Gál Lajos, akinek a Kántor-tag olaszrizlingje kiemelkedően fölé magasodott a mezőnynek. Nem csoda, dűlőszelektált, prémium tételt kevesen hoztak a bemutatóra. Bővebben is írok róla majd, most csak annyit, hogy 20-as skálán 19-et adnék neki, és világviszonylatban is jelentős értékekkel bíró tételnek találom.

Voltak meglepetések, így például a Büttner borászat, Badacsonyból. Ők az olaszuk mellett egy vulcanust is hoztak, és jól tették. Ígéretes, kristálytiszta tétel volt, felüdítő különlegesség a sok olaszrizling között. Feltörekvő, "első évjáratos" pincészettől pláne figyelemre méltó.

Az olaszrizling fajtát - amint már korábban sokszor írtam - mint fogyasztó, nem különösebben kedvelem, de a kóstoló most rá irányítja a figyelmemet. Ennyi élvezetesen elkészített fajtabort ritkán kóstoltam belőle, és a legtöbből szerencsésen hiányzott az a lapos zsírosság-érzet ami miatt a fajtát nemigen kedveltem. Persze másként kóstol az ember saját élvezetére, és másként borbecsüs szemüveggel. Több, mint egy évtizedes összehasonlításban kimondhatom: nagyot fejlődött az olaszrizling-kínálat, ma már a piacképes, szépen elkészített, átgondolt tételek dominálnak.

Most jön a dohogás része a cikkemnek. A kóstolón megjelentek a rajnai rizlingek is. De miért???? A csapból is az folyik, hogy a két fajtának a közös "rizling" szón kívül semmi más köze egymáshoz. Akkor miért is kellett lekóstoltatni egy rajnai sort is?? Arról olvasunk lépten-nyomon, hogy az olaszrizling külföldi megjelenésének gátja a rajnaihoz hasonló név, és folyamatban van egy új név választása. Értetlenül állok az előtt, hogy miért kellett ezek után külön szekcióba szedve rajnait is bemutatni. Egyedül a miatt nem bánom, mert a méltán keresett fajtának néhány szép arcát láthattam meg a kóstolt tételekben. Viszont fekete pontot adok a szervezőnek: ez szerintem illogikus lépés volt, és hiba.

Végezetül, hogy ne kritikával zárjam a cikkemet, pár szót a borvidékekről. Feltűnt nekem, hogy az Alföld egyáltalán nem képviseltette magát, pedig az olaszrizling mindenhol ott van (na jó, egyedül Tokajban nem) és alapvető fajtának tekinthető. Ami még jobban meglepett, hogy Szekszárd szintén nem képviseltette magát, pedig nem egy szépnek nevezhető bort ismerünk onnan (pl. Lajvér olaszrizling). Mi lehet ennek az oka? - tűnödtem. Azt a megoldást találtam, hogy valószínűleg az olaszrizling hívószó a borászok számára ezeken a vidékeken (különösen az Alföldön) egyet jelenthet a "zöm" borral. Míg a legjobb borokat felvonultató területek erősen ásványosak, addig éppen az Alföldön, (és a lösz miatt talán Szekszárdon is) ez a fajta valószínűleg kevésbé izgalmas borokat ad. Az ottaniak pedig talán épp ezért inkább másra koncentrálnak.

Ezzel ki is mondtam az olaszrizling fajta egyik lényegi tulajdonságát. Kiváló, százarcú bor. Szépen és élvezetesen tudja felvenni a terroirt, ami a mai borászat egyik alapfogalma. Zárásként be is mutatom az egyik leggyönyörűbb helyszínt:


Újdonságok

St. Andrea - Szeretettel 2016 Pinot Noir Rosé

Sokan gondolják újabban, hogy amit csinálnak, az egy misszió. Tanárok úgy beszélnek a tanításról, mint misszió. Informatikusok arról beszélnek, hogy az informatikai biztonságtudatosság megteremtése egy misszió. A modern minőségi borágazat megteremtése is egy misszió Magyarországon. De hogy ezen...
Teljes cikk

Mikóczi Pincészet - Cabernet Sauvignon 2011

Szűztermés, de hogy két éves tőkékről szüretelték, az igazán meglepett, mert úgy tudtam, hogy a szőlő legkorábban 3-4 évesen fordul termőre. Ha egy bor öreg tőkékről származik, azt azért szoktuk kiemelni, mert az idős szőlő már nem törekszik annyi termést hozni, a természetes hozamkorlátozás...
Teljes cikk

Dubicz Borászat - 1014 Mátrai Szürkebarát (2016)

In medias res kezdem, mert ez a legfontosabb ahhoz, hogy méltó helyén tudjuk értékelni: ez a bor a fehérboroktól megszokottnál magasabb hőmérsékletet kíván. Meglátásom szerint 14-15°C fokon fogyasztandó, mert ekkor mutatkozik meg a legszebben az aromavilága.Világos szalmaszín. Nem tolakodó,...
Teljes cikk

Kovács Nimród Winery - Monopole NOIR 2011

Van egy olyan közkeletű nézet, hogy férfinak nehéz olyan ajándékot találni, aminek igazán örül. Szerintem viszont pofon egyszerű: elég hozzá egy palack igazán jó bor, mondjuk egy Kovács Nimród "Noir" a Monopole sorozatból. Akitől kaptam a bort nem is tudta, hogy bennem már eleve él egy pozitív...
Teljes cikk

L. Simon Borászat - Rozsdás csuk 2016

Valentin nap közeleg, és elárasztotta a médiát a Valentin-napi értékesítési láz. Többek között azt harsogják mindenfelé a fülembe és a szemembe, hogy Valentin-napkor rózsa helyett valami más rózsaszínűvel is meg lehet lepni a Kedvesünket. Miért is ne épp egy rozé borral?Nem átallok helyeselni, bár...
Teljes cikk

Dubicz Irsai Olivér 2016 - English

When you get what you’ve expected, it can go two ways. Should you be expecting something bad – than it’s bad, but at least you cannot complain, being prepared for it. When you expect something good and it happens – it is just pure pleasure. I felt the latter tasting Dubicz’s Irsai Olivér 2016....
Teljes cikk

Dubicz Irsai Olivér 2016

Amikor az ember azt kapja, amire számít, az kétféle lehet. Ha rosszra számít, akkor kellemetlen, de legalább nem panaszkodhat, hiszen felkészülten éri az élmény. Ha jóra számít, akkor viszont valódi öröm. Utóbbi ért a Dubicz pincészet 2016-os Irsai Olivérével.Először is dohognom kell amiatt, mert a...
Teljes cikk

Egy iható műemlék - Tokaji szamorodni 1983

Az utóbbi időben többen kerestek meg azzal, hogy mondanám meg, mennyit ér a múzeális tokaji aszújuk. Látom a Vaterán, hogy a régi tokajiknak magánemberek között is van egyfajta másodpiaca. Akár több tízezer forintért is kínálnak egyes palackokat, a vélt értékétől, régiségétől függően.Nem egyszerű...
Teljes cikk

Műemlék

Az alábbi gyönyörű szimbolikájú köztéri kőkeresztet Kőbányán fényképeztem, a Kada utcai postánál. A Megfeszített kezéből érett szőlőfürtök csüngenek alá, hiszen Krisztus a szőlőtő, és áldozata megtermi gyümölcsét. Vére egyben az utolsó vacsora bora (ami az ókeresztény idők óta vörösbor, az ortodox...
Teljes cikk

Németh János - Sygno Szekszárdi Bikavér 2013

Jaj, nagyon szeretem a céges karácsonyi ajándékozás szokását! Mivel férfi vagyok, így az üzleti partnerektől ilyenkor általában egy-egy üveg bort szoktam kapni. Idén a WSH Kft. jóvoltából ismerkedtem meg a szekszárdi Németh János nevével és borával.Ez a bor - a Sygno - nem is csupán egy rövid...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk