Nyakas budai chardonnay 2018

Mindig rajongója voltam dr. Pühra Beáta borainak. Sőt, elmondhatom, hogy már Maya Ernő idejében is látogattam a pincészetet, ahol szombatonként egy mindig undok férfi teljesített szolgálatot és töltötte pisztolyból a csodás Aligváromot a műanyag kannákba. Azután akkurátusan rányalta a zárjegyet a kupakra, és mindig megkuncogtatott a felirat: "BORZárjegy". Legalábbis én így akartam olvasni, hogy kuncogni lehessen.

A chardonnay pedig még ennél is legendásabban jó volt a Nyakas borok között, ezért választottam most is egy budai chardonnayt. Gyönyörű, aranyszínű dizájn az egész megjelenés, arany kapszula, arany felirat a patyolatfehér címkén. Arany a benne rejlő bor.

Csakhogy - én nem tudom, mi történt - most valahogy nem volt ugyanaz az élmény. Azazhogy de, tudom mi történt, mert érzem a boron. Az történt, hogy ehhez a borhoz gépi szürettel gyűjtötték be a szőlőt, és talán a kelleténél több szár és levél maradt közte, s talán nem dolgozták fel elég hamar, s a színlé ezekkel túl sokat érintkezett. Innen a lecsengésben érezhető kissé zöldes, kesernyés íz. De ne szaladjak előre. A bor nem rossz, illata friss, gyümölcsös, intenzív, és nagyon Nyakas. Fajélesztős, ezt is érezni, de nem a szokványos irányban, így szájban ér a meglepetés. Exotikusok, papaya, aztán sárgadinnye, körötte kajszi. Kár, hogy savai némileg éretlenek ennek a bornak, kicsit élesek, szerintem túl korai volt a szüret, igyekeztek megőrizni a lendületet, de egy kicsit várni kellett volna még. 82 pontot adnék ennek a bornak egy vakteszten, ami egy oly eminens tanulónál, mint a Nyakas pince, felér azzal a csalódással, mint amikor irodalomtanárom Walter von der Vogelweidéról írt házi dolgozatomat így értékelte 30 évvel ezelőtt: "Összecsaptad. Közepes." S ilyet az ember csak egyszer engedhet meg magának.

Újdonságok

Bogyólé - Beaujolais: 1-0 !

BREAKING!... A BOGYÓLÉ ÉLVEZETESEBB, MINT A BEAUJOLAIS NOUVEAU! Talán nem vonja kétségbe senki, hogy hazánkban a legjobb beaujolais nouveau típusú bort a Vylyan készíti. Egyben a legismertebbet is: sorozatban a 17-ik évjárat már a Bogyóléből, ami a poharainkba kerül. Tavalyi posztomban azon...
Teljes cikk

Luka Enikő - Soproni Turán 2017

Őszinte leszek, hype-nak, legjobb esetben is marketing fogásnak tartom a női borászok körül kialakult hírverést. Annyi mindent olvasunk, hogy lágyabbak, nőiesebbek a boraik, hogy kifejezőbbek, meg hasonlók. Valóban? Tény, hogy a nők szaglása általában kifinomultabb, például száz közül is megismerik...
Teljes cikk

Szentpéteri - Generáció cuvée 2019

Ritkán találkozunk érleltebb borokkal a Kunság vidékéről, pedig ott sem kizárólag tartályban érlelt, friss évjáratú borokat értékesítenek. Mai tételünk 2019-es, a VinAgora 2021-es versenyén ezüstérmes helyezett fehérbor. Szép, aranyba hajló csillanású bor. Nagyon szokatlan, chardonnay -...
Teljes cikk

Mikóczi Pincészet, Báta - Davand 2018

Egyszer volt, hol nem volt, a szarvasok sétálgattak az erdőben, és addig sétálgattak, amíg beesteledett. Így esett, hogy a 2018-as Davand cuvée címkéjén a két szarvas a sötétkék erdőben akaszkodott egymás agancsába, nem úgy, mint a Mikóczi Pincészet többi borán, ahol fényes nappal, fehér alapon...
Teljes cikk

Jammertal Blue Sky 2012

Sokszor írtam már a 2012-es évjáratról, ilyen szerintem évszázadonként csak egy van. Minden alkalommal elkápráztat. Kár, hogy csak néhány villányi borászat vállalja fel a hosszas érleléssel járó finanszírozási terhet. Ezek egyike a szenzációs Jammertal borászat. A Blue Sky a Jammertal sorozat...
Teljes cikk

Hétvége a tónál - Strommer pincészet

Északi part vagy déli part? Mélyvíz avagy sekély víz? Egy magyar ember számára nem az a kérdés, hogy szereti-e a Balatont, esetleg csak annyi: melyik oldalt szereti jobban. A Balaton egyike azoknak a nemzeti alapélményeknek, amik mentén meghatározzuk a magyar identitást. Oly sokunknak ismerős...
Teljes cikk

A Hard-seltzer jelenség

Valamikor a nyár elején jelent meg először ez a szó: hard seltzer. De akkor aztán egyszerre és mindenhol, minden felületen. Ez azt jelenti, hogy pénz van mögötte, minden bizonnyal nem kicsi. Az, hogy valami undorító, általában nehezen leplezhető, bár igyekszenek gondosan palástolni, például sok...
Teljes cikk

Aranyérmes Cannes-ban az Ostoros Rozé 2020

A franciaországi Cannes-ban idén nyáron nemcsak a filmcsillagok ragyognak, hanem az Ostoros Családi Pincészet Egri Rozéja is. 2004 óta itt rendezik meg ugyanis minden évben a világ legnagyobb, kifejezetten rozéknak szóló világversenyét, a Mondial du Rosét, ahol az Ostoros 2020-as évjáratú Egri Rozé...
Teljes cikk

Szatmári Családi Pincészet, Szigliget

Feleslegesnek tűnik egy olyan pincészetről írni, amelyik jelenleg zárva tart. Éttermük is üzemel(t) és most átalakítás miatt zárva. Miközben éppen balatoni szezon van... Mivel azonban a borok annyira jók, én hiszek a folytatásban, ahogy a tulajdonos, Szatmári Gábor is, hiszen ő dolgozik rajta! A...
Teljes cikk

Somló nagyágyúja (Györgykovács Tramini 2018)

Sovány vigasz, hogy Györgykovács Imre furmint és hárslevelű ültetvényeit Kreinbacher néven élvezhetjük tovább, mint arról néhány éve értesülhettünk. vinoport.hu/tema/az-utolso-harslevelumet-isszuk-iden/3564. Nem mintha Kreinbacherék nem lennének elég jók. De ahogy Szepsy István neve egy lett...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk