Miklóscsabi - Nem férünk a bőröndbe 2018

A móri borvidék fejlődik és lendületben van, csak valahogy észrevétlenül, mert méltatlanul kevés móri bort látni, s ez nem feltétlenül a borvidék kis méretének tudható be. Paulusék, mint óriás, persze mindenfelé láthatóak, de rajtuk kívül igazán kevés a közismert név, illetve kevés a megjelenés. Most Miklós Csabi '18-as chardonnay-ja elérhető verhetetlen áron egy hipermarketben. Ez adja a cikk apropóját. Ugyanakkor ez enyhén szólva nem jellemző, hogy Mórból itt, ennyi és így kapható.

Miért mondom mégis, hogy fejlődik Mór? Nos, mert minőségben egyértelműen fejlődik, kóstoljuk csak meg a Geszler borokat, vagy most ezt a Miklóscsabit. Olyan ár-érték arányt kapunk, amit ritkán élvezhetünk.

Nem is annyira a borról akartam írni - ami igazán tisztességesen nevelt, aranyba hajló sötétebb citromszínű ital, telt és kerek illattal, szép chardonnay-s, fajtajelleges, zöldalmás, kicsit annál melegebb (őszis, körtés) és a finomseprős érlelésnek köszönhetően toastos, illetve arányosan újhordós illat- és zamatgazdagsággal - hanem arról, hogy Mórnak a chardonnay sokkal jobban áll, mint bármi más. Szerintem. A  Vértest alkotó vastag dolomit nem csupán a táj szépségét adja meg, hanem a borokét is, akárcsak a Châblis régónak. Hosszabb évek óta rajongok a móri chardonnay-ért, számomra háttérbe szorítja a sokat emlegetett, illetve ikonikus rangot kapott ezerjót. Utóbbi - akárhogy is nézem - kicsit durva és elementáris, számomra kevesebb a bája, mint az itt termett chardonnay-knak. Meszes talajon a chardonnay elemében van, bora telt és tüzes, savai mint a cövek, mégsem túlzók, vagy karcosak. Csodaszép, hosszú kifutást biztosít ez a sav a bornak, Geszlerék '16-os chardonnay-ja (ami az elmúlt hónapban fogyott el visszavonhatatlanul, némi szomorúságot és számos szép emléket hagyva maga után) például az elmúlt négy évben olyan mérhetetlen mélyülést mutatott fel, amire nem is számítottam. Geszlerék hordózatlan alap chardonnay-ja (s ez még nem a prémium tétel) tavaly érte el a csúcsát és ha el nem fogyott volna, legalább 3 évig még ott lenne. Zamatai a tiszta szőlő és a primer fajtajelleg után gazdagodtak az elmúlt négy évben egy füstös palackérlelési bukéval ami egy lehelletnyi fanyarsággal fűszerezte a bort és minden eddiginél gasztrósabb tétellé tette. Ugyanakkor könnyű maradt és megközelíthető, s nem ment el abba a vad, animális irányba, mint egy Beaune vagy egy Mersault. Párhuzamként Miklós Csabi ugyanezt egy rövid újhordózással már a '18-as tételben elérte, de ez így populárisabb, kicsit édeskésebb tétellé vált. Nem mintha nem lenne mind a kettő elegáns, de a Geszler bor szmoking, míg a Miklóscsabi smart casual. Most, hogy a Geszler elfogyott - persze az újabb évjáratokat is ihatjuk - lehet a Miklóscsabira várni, hogy mit tud majd 2022-ben. Mindenesetre, most érdemes felkészletezni.

Újdonságok

Már megint Marlborough - Auntsfield Estate Chardonnay 2009

Tudják - vannak a plus size modellek. Szóval akik úgy néznek ki, mint egy normális nő, tehát nem csontsoványak és nem szilikon ciciket biggyesztetnek magukra, hogy kerek idomok is legyenek rajtuk, hanem mindenük olyan, ahogyan magától egy nő teste alakul. És ha meggondoljuk, szépen felöltöznek,...
Teljes cikk

Tesco's finest Marlborough Sauvignon Blanc 2014

Nem szeretem az álszenteskedést. Természetesen veszek bort hipermarketben is, és nem én vagyok az egyetlen, ahogy elnézem a pénztáraknál. Ezért is fontos, hogy valaki az olyan borokról is írjon, amelyeket a tömegeknek szántak.Angliában élni a bor szempontjából egyszerűen Kánaán. Szó szerint minden...
Teljes cikk

Haraszthy Pinot Noir Rosé 2015

Igen! Pont így! Telitalálat! Ez kell!- Talán ritka, hogy ilyen lelkes szavakat olvas tőlem, aki a korábbi cikkekbe belelapoz. Pedig szívesen adom a dícséretet, ha a bor arra érdemes.Kétkedve olvastam évek óta a Haraszthy-Vallejo pincészetet felmagasztaló cikkeket a magyarországi Decanter (később és...
Teljes cikk

Januári munkák

"Eppuletre ha kel, ez Holnapban vagj fátA' Gyümölcs-fáknakis mesd-le száraz ágát.Ganéjozd szölödet, s' szántó földeidet,Egy helyből másikban most vidd méheidet."(1686. évi csíki klastrombeli kalendárium versei)A szőlő trágyázását a magyar bortörvény nem tiltja, de pl. a somlói borvidék rendtartása...
Teljes cikk

Újévkor - Apapezsgő

A világ legifjabb bloggerének értékelését teszem közzé az Apa által készített kölyökpezsgőről. Kérem fogadják szeretettel. Mondanom sem kell, az alkoholtartalom 0,0% alatt maradt.Boldog Új Évet kívánok!- Borbecsüs.
Teljes cikk

Beaujolais pezsgő

Hamarosan itt a Beaujolais Nouveau ideje (november harmadik csütörtöke, idén november 19.), amit mindenképpen kóstolni fogok - és persze írok is majd róla - addig is azonban hadd beszéljünk még egy meglepő hírről, amit a borvidékről hallani lehetett:-- Beaujolais a...
Teljes cikk

Pannónia borkultúrája

Kiváló rendezvény volt az Aquincum Múzeumban másfél hete, csak sajnos alig jött el valaki a szemerkélő eső miatt. Délelőtt Havas Zoltán régész "Aquincum szőlői" címmel tartott előadást a pannoniai szőlészet-borászat ismert emlékeiről.Nem változott nagyot a világ a Kr. u. I. század óta, állapítottam...
Teljes cikk

Köszöntő

Tisztelt Olvasó! Elindítottam borbecsüs honlapomat, amelyen saját kóstolási jegyzeteimet publikálom több-kevesebb rendszerességgel. Célom, hogy szakértő borfogyasztóként az érdeklődő és laikus közönségnek segítsek a választásban, hogy ízlésüknek megfelelő, kimagasló minőségű borokat tudjanak...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk