Miklóscsabi - Nem férünk a bőröndbe 2018
A móri borvidék fejlődik és lendületben van, csak valahogy észrevétlenül, mert méltatlanul kevés móri bort látni, s ez nem feltétlenül a borvidék kis méretének tudható be. Paulusék, mint óriás, persze mindenfelé láthatóak, de rajtuk kívül igazán kevés a közismert név, illetve kevés a megjelenés. Most Miklós Csabi '18-as chardonnay-ja elérhető verhetetlen áron egy hipermarketben. Ez adja a cikk apropóját. Ugyanakkor ez enyhén szólva nem jellemző, hogy Mórból itt, ennyi és így kapható.
Miért mondom mégis, hogy fejlődik Mór? Nos, mert minőségben egyértelműen fejlődik, kóstoljuk csak meg a Geszler borokat, vagy most ezt a Miklóscsabit. Olyan ár-érték arányt kapunk, amit ritkán élvezhetünk.
Nem is annyira a borról akartam írni - ami igazán tisztességesen nevelt, aranyba hajló sötétebb citromszínű ital, telt és kerek illattal, szép chardonnay-s, fajtajelleges, zöldalmás, kicsit annál melegebb (őszis, körtés) és a finomseprős érlelésnek köszönhetően toastos, illetve arányosan újhordós illat- és zamatgazdagsággal - hanem arról, hogy Mórnak a chardonnay sokkal jobban áll, mint bármi más. Szerintem. A Vértest alkotó vastag dolomit nem csupán a táj szépségét adja meg, hanem a borokét is, akárcsak a Châblis régónak. Hosszabb évek óta rajongok a móri chardonnay-ért, számomra háttérbe szorítja a sokat emlegetett, illetve ikonikus rangot kapott ezerjót. Utóbbi - akárhogy is nézem - kicsit durva és elementáris, számomra kevesebb a bája, mint az itt termett chardonnay-knak. Meszes talajon a chardonnay elemében van, bora telt és tüzes, savai mint a cövek, mégsem túlzók, vagy karcosak. Csodaszép, hosszú kifutást biztosít ez a sav a bornak, Geszlerék '16-os chardonnay-ja (ami az elmúlt hónapban fogyott el visszavonhatatlanul, némi szomorúságot és számos szép emléket hagyva maga után) például az elmúlt négy évben olyan mérhetetlen mélyülést mutatott fel, amire nem is számítottam. Geszlerék hordózatlan alap chardonnay-ja (s ez még nem a prémium tétel) tavaly érte el a csúcsát és ha el nem fogyott volna, legalább 3 évig még ott lenne. Zamatai a tiszta szőlő és a primer fajtajelleg után gazdagodtak az elmúlt négy évben egy füstös palackérlelési bukéval ami egy lehelletnyi fanyarsággal fűszerezte a bort és minden eddiginél gasztrósabb tétellé tette. Ugyanakkor könnyű maradt és megközelíthető, s nem ment el abba a vad, animális irányba, mint egy Beaune vagy egy Mersault. Párhuzamként Miklós Csabi ugyanezt egy rövid újhordózással már a '18-as tételben elérte, de ez így populárisabb, kicsit édeskésebb tétellé vált. Nem mintha nem lenne mind a kettő elegáns, de a Geszler bor szmoking, míg a Miklóscsabi smart casual. Most, hogy a Geszler elfogyott - persze az újabb évjáratokat is ihatjuk - lehet a Miklóscsabira várni, hogy mit tud majd 2022-ben. Mindenesetre, most érdemes felkészletezni.
