Május 6. a Sauvignon Blanc napja lesz (International Sauvignon Blanc Day)

Angolszász országokban szinte mindennek van napja. A két legfontosabb St. Patrick's day, Írország védőszentjének napja, amikor az angolok tele vedelik magukat Guiness-szel, és Szt György napja, amikor meg Bombardier-rel vedelik tele magukat. A Guinessről az a hír járja, hogy a habja megtart egy ötpennyst. Kipróbáltam: nem tartotta meg. Viszont jót nevettek rajtam a kollégák. A második nevetés akkor harsant fel, amikor három Guiness után megköszöntem a partyban való részvételt, míg a helybéliek meg sem álltak 10 korsóig, akarom mondani pintig. A különbség lényeges: fél liter az 500 ml, a pájnt (sic!) viszont 568 ml. Ráadásul teljesen tele töltik a korsót, ezért esélytelen a csapszéktől az asztalig anélkül elcipelni, hogy ki ne lötyögne belőle valamennyi. Ekkor értettem meg, hogy miért van minden angol pubban padlószőnyeg: hogy el ne csússzanak a kilötykölt sörön. Ami a Bombardier-t illeti, véleményem szerint Anglia egyetlen iható ale-je, vagyis felső erjesztésű söre. Mellette esetleg a Smithwick's említhető még az iható kategóriában, de az már ír. Viszont de gustibus non est disputandum, a sörről ennyit.

Mivel - mint említettem - mindennek van napja, ezért a Sauvignon Blanc szőlőfajtának is van. Gyanúm, hogy az Új-zélandiak vezették be, hiszen borexportjuk 80%-át ez a szőlőfajta adja. Feltűnt nekem, hogy mennyit foglalkoztam én is sauvignon blanc-nal ezeken a hasábokon, összeszedtem ide az eddig értékelt borokat.

Lajvér Cuvée Blanc 2014

African Rock selection Sauvignon Blanc 2015 - Stellenbosch, Dél-Afrika

Tesco's finest Marlborough Sauvignon Blanc 2014

Légli Blanc 2014

Szőke Mátyás (Gyöngyöstarján) HajnalBlan(c) 2013

Skizo Sauvignon Blanc 2015

A Sauvignon Blanc Day hivatalos honlapja itt található, www.sauvignon2016.com/, ezen február 1-3-t jelölték meg az események időpontjaként. Ez azonban csak a "hivatalos" és szakmai eseményeket jelenti. A tényleges "borivó", a borfogyasztóknak szánt sauvignon blanc day május 6-a, talán mert ekkor már a hűvösebb angliában is lehet kerti partit tartani a szőlőfajta illatjegyeihez annyira jól illő frissen vágott füvön, a gyönyörű angol pázsitokon. A borfogyasztóknak szánt oldal itt található: www.nzwine.com/events/international-sauvignon-blanc-day/

Hazánkban is kiválóan érzi magát ez a fajta, és véleményem szerint egyre színvonalasabb borok készülnek belőle. Házasításban is szépen szerepel. A fajta több arcát is tudja mutatni. Hagyományosan a Loire völgyében termesztik, itt klasszikus, zöldes, füves, csalános, bodzavirágos illat- és ízjegyeket mutat. Az újvilági iskolázás során azonban egzotikus gyümölcsöket, egrest, valamint elképesztő koncentrációt, és buzgó savérzetet hoz. Készíthető belőle elegáns, visszafogott bor, és tartalmas, nyálelválasztást megindító aromabomba. Még késői szüretű édes borok készítésére is alkalmas. Szeressük meg mi magyarok is egyre inkább ezt a sokrétű fajtát!


Újdonságok

Két bikavér Szekszárdról

Lehet, hogy nem is tisztességes dolog két különböző évjárat bikavéreit összehasonlítani. Ilyenkor mintha egy többismeretlenes egyenletet akarnánk megoldani. Mennyiben vezethető vissza a különbség az évjáratra, mennyiben a borász filozófiájára, mennyiben a termőhelyre?... Hetényi János "Blue Bull"...
Teljes cikk

Cseri pincészet - Tramini 2019

Első pillantásra majdnem a polcon hagytam ezt a bort. Hátrahőköltem. A címkétől! Nem elsősorban Rubens iránti viszolygásom, vagy a barokk iránti általános ellenszenvem miatt, hanem mert annyira valószerűtlen a kagylóhéj-melltartós sellő, egyszerűen oda nem illő, majdhogynem azt mondom: perverz. Mi...
Teljes cikk

Sandeman fino sherry

Nem csodálom, ha keveseket szólít meg Magyarországon a sherry stílusa, bár kétségtelen, hogy ismertségre tesz szert, már csak azért is, mert szinte nincs olyan angolszász irodalmi mű, amelyben ne szerepelne. Gondoljunk csak E.A. Poe Egy hordó amontillado című novellájára (ez is sherry, bár nem...
Teljes cikk

Hetényi pince - Motoros róka (motor riding fox) siller

There is much of a debate on the internet about the origin of 'siller' wine. Some say it is of Serbian origin, but anyone who has ever tasted the typical light red wines of Baden and Württemberg will certainly recognise the identical style. 'Schiller' means glittering in German then why would...
Teljes cikk

Villány nagykóstoló (2. felvonás)

Ezekben a karanténos időkben már nagyon ki vagyunk éheztetve - pontosabban szomjaztatva - a társasági eseményekre, mint amilyen egy jó borkóstoló. Tegnap tartottam egyet, szigorúan a karantén-szabályok figyelembe vételével, s mert külföldi vendégek is szép számmal részt vettek, Villányt szemeltem...
Teljes cikk

Maróti (Mátrai) Zenit 2019

Nem sok erőfeszítésbe telt kitalálni, mi legyen a 2020-as évet záró cikk témája. Az utóbbi hetek legmeghatározóbb boros élménye számomra a visontai Maróti Attila Zenit édesbora volt. Nem mintha újdonságként ért volna, hiszen a 2018-as évjáratot is kóstoltam már és az a bor díjat is kapott. Attila...
Teljes cikk

Pannonhalmi Apátság - Hemina Vörös 2019

A hemina szó jelentésének magyarázatát semmiképp nem hagyhatom ki ebből a cikkből. Nursiai Szent Benedek regulája a 40. cikkében fogalmaz úgy, hogy "credimus eminam vini per singulos sufficere per diem" - azt tartjuk, hogy minden egyesnek elég lesz napjában egy hemina bor. Hortobágyi Cirill...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2020

Ahogyan Dúzsi Tamás az évek során a rozé koronázatlan királyává vált, vagy újabban Garamvári igazi pezsgőnagyhatalommá nőtte ki magát, úgy a Vylyan is szisztematikusan kitaposta, talán stílszerűbben kipréselte, a legjobb beaujolais-típusú újbor készítő pincészet címét magának. Legalábbis véleményem...
Teljes cikk

Gólyamentés újborokkal

Szívügyem a bor is (ráadásul kit ne ragadna meg Molnár Titi személyisége?), a madarak is, szeretettel ajánlom a kettő kombinációját promotáló hírt. Hagyományosan Márton-napra érkeznek az új évjárat első hírnökei, így van ez a Soproni borvidéken is, ahol a Vincellér Borbirtok dolgozik. Az idei...
Teljes cikk

MAD wine - Furmint 2016

Megvallom, egy ilyen jelentős névtől többet vártam. Ez egy alapbor, világos, és rossznak nem is mondható, de mégiscsak egy olyan névtől való, aki utóvégre brit piaci jelenléttel és a világ legjobb édesborával...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk