Koch Hajós-Bajai Prémium Chardonnay 2013

Koch Csabáé az év pincészete 2014-ben. Nem kóstoltam korábban a Koch borokat, megvallom, azért, mert a címke dizájn túlságosan hasonlított a Bock-éra, és ez engem zavart. Ráadásul a név is ugyanúgy négy betű, és így előfordult, hogy egy borban járatlan idősebb rokonom ezt vitte ajándékba, amikor valami nagyon ismertet és jót akart ajándékozni. Én ezért nem tartottam szerencsésnek - de, rosszmájúan, akkor még talán véletlennek sem - hogy a dizájn ilyen hasonló.

A Koch Prémium Chardonnay ebben az egyébként 2013-as, nem rossz évjáratban, lehet, hogy jól sikerült. Sajnos ez a bor, mire hozzám, a fogyasztóhoz került, már mindenen túl volt. Fülledt illattal köszönt, és ezt nem szellőzte ki soha. Ezzel szemben egy dohos illatjegyet is felmutatott kicsit később, mintha dugós lenne (pedig csavarzáras). Szájban fáradt, szétesett, lendületét vesztett, jellegtelen volt, a savak elfogytak. Nem vesztegetek rá több szót: hibás volt, és ebben az üzletlánc is hibás lehet, ha helytelenül tárolta.

Fröccsnek meg lehetett inni, de még az alkohol is kiment belőle, fel sem vidámodtam. Koch Csaba pincészete biztosan nem ezért a tételért kapta meg az elismerést. Viszont két év elteltével a bor, ha ilyen állapotban volt, akkor nem tudom, hogy a "prémium" jelzőt joggal kapta-e meg ifjúkorában.

Újdonságok

Belward Pincészet - Olaszrizling (2015 és 2013)

Közismert, hogy az egyetemista léthez mennyire hozzá tartozik a borivás. Hazánkban nagy szerencse, hogy minden fő egyetemi városunk el van látva legalább egy tisztességes borvidékkel. Győr: pannonhalmi, Budapest: etyeki és neszmélyi, Eger: egri, Miskolc: egri és a tokaji, Debrecen az utóbbihoz elég...
Teljes cikk

Maul pincészet (Villány) - Taurus 2013

A Bordói Nagykóstolón ismerkedtem meg ezzel a borral, és Maul Zsolttal is. Két kellemes találkozás...2013-as bor, (és bár a bordói kóstoló után továbbra is érvényes, amit itt írtam: Kékfrankos Április tanulságai II. - Mi lett veled, 2013-as évjárat? ), ennek a Taurusnak kiváló tartása van,...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2016

Az idei Bogyólé.Leszögezem, hogy véleményem szerint a Bogyólé fogalommá vált a magyar primőrbor piacon. Sokéves tapasztalatom szerint a legközelebb tudott kerülni a valódi Beaujolais Nouveau/Primeur ízvilágához, mégis a fajtaválasztás miatt mindvégig nagyon magyar maradt. Szememben olyanokat...
Teljes cikk

Büttner Pincészet - Vulcanus 2015

Vadonat új pincészet, első évjáratos borok. Mégis nagyon tudatos, kiforrott megjelenéssel hívta fel magára a figyelmemet. Már önmagában az megragadott, hogy az Olaszrizling Nagykóstolón valami mást kóstolhatok, valami ritkát és érdekeset. Igazán szemrevaló hölgy kínálta a bort, de...
Teljes cikk

dr. Gál Lajos - Kántor-tag 2012

Úgy illik, hogy azzal a borral kezdjem a beszámolók sorát az olaszrizling kóstoló után, amelyik lehengerlően és toronymagasan a legkiemelkedőbb volt a bemutatott sok száz közül, de legalább is az általam kóstolt 25 közül biztosan. Ez Gál Lajos egerszóláti Kántor-tag olaszrizlingje. Már a Szó-Lá-Ti...
Teljes cikk

Olaszrizling Október: sok dícséret, kis dohogás

Most szombaton "történt" az Olaszrizling Október nagykóstoló a Corinthiában. Nagy szabású rendezvény volt, nem tudom, a szervezők számítottak-e ekkora látogatottságra. Amikor 20:05-kor beléptem a nagyterembe, gyakorlatilag moccanni sem lehetett. A standok előtt tömegek álltak, az érdeklődők...
Teljes cikk

L. Simon - Nagykócsag 2015

Már kétszer vettem azóta, hogy először kóstoltam. Nagyon tetszik ez a bor.A lényeg a "bâttonage" szón van, a bor ezen túl még azért különleges, mert nem a chardonnay, hanem a sauvignon blanc szőlőfajtával követték el a műveletet. De mit is?Van itt egy jó kis video arról, hogyan történik a...
Teljes cikk

Mádi Borház Manufaktúra - f14

Nem kell különösebb magyarázat, olyan előzmények után, mint a 2015-ös iMÁDlak és az m15, ezt a tételt is nagy várakozásokkal kóstoltam a Mádi Borház Manufaktúrától. Még akkor is, ha a 2014-es évjárat - tudjuk - nagyon, de igazán nehéz év volt. Biztos voltam benne, hogy a megalkuvás-mentesség, ami a...
Teljes cikk

Taschner Kékfrankos "Classic" 2015

Csodás élményben részesített a Taschner Borház. Részben szubjektív, de nagyon sok tekintetben objektív módon csodás, így közzéteszem.Hipermarketben, alsó polcon (!) találtam rá az ismerős rombusz formájú kék címkés borra. Sajnálkoztam. Mit keres a Taschner név az alsó polcon??! Utolsó...
Teljes cikk

Mádi Borház - iMÁDlak 2015

Történelmi időket élünk sok tekintetben. Történelmi változás szerintem a borkészítés terén is folyamatban van, ennek Tokaj kiemelkedő szereplője. Lassan, de biztosan settenkedett be a köztudatba - és talán már a közízlésbe is - a tokaji száraz furmint, mint új kategória léte és igénye. Mostanra azt...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk