Káli Kövek - Kavics 2019

Hogy egyszerű bor-e a Kavics, ahogy a neve sugallja (kavics = csak valami kis apróság, mi ez a kőhöz képest, pláne egy sziklához képest...), ezt latolgattam hosszan, aztán belevágtam ebbe a cikkbe, mert kezdettől fogva tudom a választ. A borász túl szerény.

A Kavics a köveskáli Káli Kövek (Szabó Gyula) belépő bora. Olyannyira belépőnek tartják, hogy egyenesen magnumpalackba töltik. Még valami: Kavics nem csak fehér, hanem vörös is lehet. S az ugyanolyan, ha nem még jobb.

A Kavics-sztori már máskor is megkapott, de most, hogy egy egész kóstolót vezettem végig a Balaton-felvidék boraiból, ismét látókörömbe került. A Kavics tulajdonképpen egy életérzés - fogalmazódott meg bennem ismét - amiben nagyban segíti, hogy egyetlen szőlőfajtát sem találunk túlsúlyban. Birtokbor - mindent bele! - öt szőlőfajta házasításából (szürkebarát, olaszrizling, chardonnay, zöld veltelini, rajnai rizling). Így adódhat, hogy ez a bor tökéletesen a termőterületről szól, és szinte csak arról. Gyümölcshangsúly, fajtajelleg? Nem... Nettó Köveskál. Kő, kő, és kő.

Első szabály: nagyon hidegen. Ha a pohár oldala párásodik, mikor kitöltöttük, akkor jó. Második szabály: csak apró kortyokban. Már az illatában beköszön a füstös ásványosság, s azután sós-füstössé válik szájban. Savai citrusosak, kicsit húznak (jó értelemben), nagyon hosszú lecsengést biztosítanak. Kicsit éretlen anyag volt a szőlő, de nem baj, mert nem a fajtajelleg volt a lényeg ennél a bornál. Citrom, lime, érintésnyi jázminvirág érződik az illatban, mellette a füstösség idővel füstölt lazaccá nemesül. Egy kis akácvirág illat is játszik a pohár tetején. Hamvas szilva héjának illata is követi és még valami fűszernövény, alighanem boróka.

Férfias bor, de mosolygós. Szikár, de megközelíthető. Talán egy kerékpártúra végén (vagy közepén) esik a legjobban, a teraszon, napsütésben. Magnumpalack - ennyiért? A bolondnak is megéri. Mindig Köveskálon akarok élni...

 

Mindazonáltal a vörös Kavicsról csak még nagyobb lelkesedéssel tudok írni. Ez a bor főként annak a szívéhez fog közel állni, aki maga készített már bort, és végigélvezte a folyamat minden illat- és ízélményét. Az erjedő must, a kierjedt nyers bor elementáris potenciálját. Igen, ezt érezni még így két év távlatából is a vörös Kavicsban. Valami nagyon izgalmas volt, bár a terroirt számomra kisebb megjelenítő erővel képviselte. Annál inkább a nyers, tiszta vörösbort, a maga egyszerűségében és őszinteségében. Nagyon itatja magát. (Lehet, hogy ezért fordul keresztbe még a kép is?)

Újdonságok

Villány nagykóstoló (2. felvonás)

Ezekben a karanténos időkben már nagyon ki vagyunk éheztetve - pontosabban szomjaztatva - a társasági eseményekre, mint amilyen egy jó borkóstoló. Tegnap tartottam egyet, szigorúan a karantén-szabályok figyelembe vételével, s mert külföldi vendégek is szép számmal részt vettek, Villányt szemeltem...
Teljes cikk

Maróti (Mátrai) Zenit 2019

Nem sok erőfeszítésbe telt kitalálni, mi legyen a 2020-as évet záró cikk témája. Az utóbbi hetek legmeghatározóbb boros élménye számomra a visontai Maróti Attila Zenit édesbora volt. Nem mintha újdonságként ért volna, hiszen a 2018-as évjáratot is kóstoltam már és az a bor díjat is kapott. Attila...
Teljes cikk

Pannonhalmi Apátság - Hemina Vörös 2019

A hemina szó jelentésének magyarázatát semmiképp nem hagyhatom ki ebből a cikkből. Nursiai Szent Benedek regulája a 40. cikkében fogalmaz úgy, hogy "credimus eminam vini per singulos sufficere per diem" - azt tartjuk, hogy minden egyesnek elég lesz napjában egy hemina bor. Hortobágyi Cirill...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2020

Ahogyan Dúzsi Tamás az évek során a rozé koronázatlan királyává vált, vagy újabban Garamvári igazi pezsgőnagyhatalommá nőtte ki magát, úgy a Vylyan is szisztematikusan kitaposta, talán stílszerűbben kipréselte, a legjobb beaujolais-típusú újbor készítő pincészet címét magának. Legalábbis véleményem...
Teljes cikk

Gólyamentés újborokkal

Szívügyem a bor is (ráadásul kit ne ragadna meg Molnár Titi személyisége?), a madarak is, szeretettel ajánlom a kettő kombinációját promotáló hírt. Hagyományosan Márton-napra érkeznek az új évjárat első hírnökei, így van ez a Soproni borvidéken is, ahol a Vincellér Borbirtok dolgozik. Az idei...
Teljes cikk

MAD wine - Furmint 2016

Megvallom, egy ilyen jelentős névtől többet vártam. Ez egy alapbor, világos, és rossznak nem is mondható, de mégiscsak egy olyan névtől való, aki utóvégre brit piaci jelenléttel és a világ legjobb édesborával...
Teljes cikk

Gilvesy - Bohém 2018

A Balaton-felvidék egy olyan egyedülálló kincs, amelyhez hasonló nincs még egy a világon. A Szent-György hegy ezen belül is olyan helyet foglal el, újabban talán kiemeltebbet is, mint a Badacsony. Mi lehet ennek az oka? Gilvesy Róbert úgy fogalmazza meg a honlapján, hogy: Ha ügyesek vagyunk, akkor...
Teljes cikk

Bolyki Egri Csillag 2019

Végre! Egy Egri Csillag, amiben nem érzem az alapborok házasítását kényszerházasságnak, hanem valóban összhanggá válik a négy szőlőfajta interakciója. Az egri csillag törvényi szabályozása szerint az illatos fajták nem képviselhetnek 30%-nál magasabb arányt, emellett legalább 50%-ot el kell érnie...
Teljes cikk

Figula - Rozé cuvée 2019

Csupa alsópolcos bort támadtam meg az utóbbi időben, nagy nevektől. Nem véletlenül. Filozófiám, hogy nem csak a prémium tételeket kell értékelni, hanem írni kell bizony a hétköznapi, a "folyó" tételekről is, mégpedig azért, mert sokat elárulnak a pincészetről, a hozzáállásáról, a borászról, s nem...
Teljes cikk

Bodri Pincészet - Bodrikutya 2019

Kézenfekvő, hogy Bodri vezetéknévvel kutyás vonalon utazzon egy borász. Szekszárdon egy fekete puli pedig miért ne lehetne éppen Bodrikutya. Etimológiailag a Bodri név a tekervényes, göndör jelentésű bodor szóból ered, ezek után nem is tehettek volna talán más kutyát a cimkére (képzeljünk el egy...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk