Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a mérvadó boros magazinok megadják a tesztjeik helyszínét, a kóstolópanel résztvevőit, a kóstolás gyakorlati körülményeinek leírását, mert ezekből sokminden kiderül, és adott esetben segítenek az embernek értékelni a kóstolás eredményét is. Mert hát tapasztaltam már borbírálati panel résztvevőjeként, hogy mennyire másként kóstolnak a borászok, másként a WSET tanfolyamot végzettek, és másként az "autodidakta" borértők, nem is beszélve a képzetlen hallgatóságról. Másként, és mégis hasonlóan, hiszen a végeredmény mindannyiunkat egyféleképpen érint: érdemes-e fogyasztani az adott bort, és ha igen, mennyiért, mihez és hogyan.

Azt szinte mondanom sem kell, hogy az alap a WSET tasting grid, a borbecsüsök elengedhetetlen szamárvezetője. Mivel ez copyright-tal védett, ezért csak fő szempontokat írhatom ide, a kóstolás célja a következő szempontok maradéktalan kielemzése:

1) Megjelenés: tisztaság, intenzitás, szín, egyéb megjegyzések
2) Illat: tisztaság, intenzitás, illatjegyek, fejlődés
3) Íz: cukor, sav, tannin, alkohol, test, intenzitás, ízjegyek, egyéb (pl. habzás), lecsengés
4) Összefoglaló következtetések a minőségről: árkategória, egyéniség, érlelhetőség.

Itt van egyébként az eredeti: www.wsetglobal.com/documents/dip_sat_wine2014_v2.pdf

Adott maga a bor, általában én látom meg bármely bolt (borszaküzlet, szupermarket, hipermarket) polcain, vagy ajándékba kaptam, vagy kiállításon kóstoltam, vagy szervezett kóstolón kerül elő a tétel (ilyenkor a "bármely bolt" lép érvénybe, csak más valaki hozta). Tehát nem vaktesztről van szó, de egyszemélyes borbecsüsként ezt nehéz is lenne véghezvinnem. Én nem is bánom, hogy valamiféleképpen ott van a kóstolás során bennem egy kis előítélet (hiszen tudom, ki a termelő, évjárat, stb.), mert a fogyasztót szeretném képviselni, és őbenne ugyanúgy ott volna. Annyiban viszont megtartom a "fair" kóstolás szabályait, hogy többlet információt nem gyűjtök, pl. kóstolás előtt soha nem olvasom el a hátcímkét, és mások bírálati eredményét, vagy borleírását sem (különösen nem a termelőét).

Otthon kóstolni azért jó - és jobb, mint a szervezett panelek - mert több idő jut a borra, van idő ideális hőmérsékletét kikísérletezni, van idő nyílni hagyni, hasonlók. Fehérbort hűtőből, kb. 10 fokról indítva, vöröset erkélyről (így ősszel), vagy enyhén hűtőből, tehát kb. 15 fokról kezdem. Nyitás után a dugót szagolom, aztán kitöltöm. Általában szabvány kóstolópohárból kóstolom, kivéve, ha a bor kiált valami speciális formájú pohár után, pl. burgundis, vagy bordóis, vagy chardonnay-s pohár után. Ezt persze csak akkor lehet megítélni, ha már a szabvány pohárban kóstoltam, és valahogy kívánnivalót hagyott maga után. Pezsgőt ugyancsak szabvány kóstolópohárból (és pörgetve) kóstolok, így tanítja a WSET, és igazuk van, így kell.

A bort mindig hagyom egy kicsit felmelegedni, fehéret általában 15 fokig, vöröset teljesen szobahőmérsékletre (ami ugyebár fűtött helyiségben az optimális 18 foknál magasabb), de csak akkor, ha már a kóstolójegyzeteket elkészítettem. Továbbá 1-2 dl-t meghagyok másnapra is (fehérbort hűtőben, vöröset konyhában), hogy egy nap után megítéljem a levegő hatását a borra. Ha valami izgalmasat találok, azt mindenképpen megírom.

A bort mindig fehér háttér előtt, jó fényviszonyoknál kóstolom, a szükséges mennyiségben pörgetem, megjegyzéseimet mindig ütköztetem valakivel (ez leggyakrabban a feleségem). Egy nap legfeljebb egy bort kóstolok, mégpedig azért, mert - a bírálat szabályaival szemben - én nem köpöm ki. (Még szép, azért ez 50%-ban élvezet, és csak 50%-ban munka). Azért is nagyon fontos ez, mert sajnos ismerek olyan pályatársat, aki ugyanilyen WSET végzettsége ellenére, az általa vezetett borkóstolókon nem átall a pincészet felé utazva társaival elfogyasztani akár többféle bort is (másoktól) - képzelhetjük, hogy mennyire lesz érzékszervileg semleges és nyitott a pincészetnél kóstolandó tételek iránt! Nem csoda, hogy a beszámolói gyakran elvtelen áradozásról szólnak, mindent szeret és minden nagyon szép, hiszen már odafelé menet megalapozódott a hangulat. Mondanom sem kell, hogy a kóstolás egyik legfontosabb elvét sérti ezzel meg. Én magam kínosan ügyelek arra, hogy ilyen ne fordulhasson elő.

Bor kóstoláskor étel fogyasztása nem megengedett (ha kész a kóstolójegyzet, utána igen), ezért leggyakrabban 18h körül, vacsora előtt szoktam kóstolni.


Újdonságok

Belward Pincészet - Olaszrizling (2015 és 2013)

Közismert, hogy az egyetemista léthez mennyire hozzá tartozik a borivás. Hazánkban nagy szerencse, hogy minden fő egyetemi városunk el van látva legalább egy tisztességes borvidékkel. Győr: pannonhalmi, Budapest: etyeki és neszmélyi, Eger: egri, Miskolc: egri és a tokaji, Debrecen az utóbbihoz elég...
Teljes cikk

Maul pincészet (Villány) - Taurus 2013

A Bordói Nagykóstolón ismerkedtem meg ezzel a borral, és Maul Zsolttal is. Két kellemes találkozás...2013-as bor, (és bár a bordói kóstoló után továbbra is érvényes, amit itt írtam: Kékfrankos Április tanulságai II. - Mi lett veled, 2013-as évjárat? ), ennek a Taurusnak kiváló tartása van,...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2016

Az idei Bogyólé.Leszögezem, hogy véleményem szerint a Bogyólé fogalommá vált a magyar primőrbor piacon. Sokéves tapasztalatom szerint a legközelebb tudott kerülni a valódi Beaujolais Nouveau/Primeur ízvilágához, mégis a fajtaválasztás miatt mindvégig nagyon magyar maradt. Szememben olyanokat...
Teljes cikk

Büttner Pincészet - Vulcanus 2015

Vadonat új pincészet, első évjáratos borok. Mégis nagyon tudatos, kiforrott megjelenéssel hívta fel magára a figyelmemet. Már önmagában az megragadott, hogy az Olaszrizling Nagykóstolón valami mást kóstolhatok, valami ritkát és érdekeset. Igazán szemrevaló hölgy kínálta a bort, de...
Teljes cikk

dr. Gál Lajos - Kántor-tag 2012

Úgy illik, hogy azzal a borral kezdjem a beszámolók sorát az olaszrizling kóstoló után, amelyik lehengerlően és toronymagasan a legkiemelkedőbb volt a bemutatott sok száz közül, de legalább is az általam kóstolt 25 közül biztosan. Ez Gál Lajos egerszóláti Kántor-tag olaszrizlingje. Már a Szó-Lá-Ti...
Teljes cikk

Olaszrizling Október: sok dícséret, kis dohogás

Most szombaton "történt" az Olaszrizling Október nagykóstoló a Corinthiában. Nagy szabású rendezvény volt, nem tudom, a szervezők számítottak-e ekkora látogatottságra. Amikor 20:05-kor beléptem a nagyterembe, gyakorlatilag moccanni sem lehetett. A standok előtt tömegek álltak, az érdeklődők...
Teljes cikk

L. Simon - Nagykócsag 2015

Már kétszer vettem azóta, hogy először kóstoltam. Nagyon tetszik ez a bor.A lényeg a "bâttonage" szón van, a bor ezen túl még azért különleges, mert nem a chardonnay, hanem a sauvignon blanc szőlőfajtával követték el a műveletet. De mit is?Van itt egy jó kis video arról, hogyan történik a...
Teljes cikk

Mádi Borház Manufaktúra - f14

Nem kell különösebb magyarázat, olyan előzmények után, mint a 2015-ös iMÁDlak és az m15, ezt a tételt is nagy várakozásokkal kóstoltam a Mádi Borház Manufaktúrától. Még akkor is, ha a 2014-es évjárat - tudjuk - nagyon, de igazán nehéz év volt. Biztos voltam benne, hogy a megalkuvás-mentesség, ami a...
Teljes cikk

Taschner Kékfrankos "Classic" 2015

Csodás élményben részesített a Taschner Borház. Részben szubjektív, de nagyon sok tekintetben objektív módon csodás, így közzéteszem.Hipermarketben, alsó polcon (!) találtam rá az ismerős rombusz formájú kék címkés borra. Sajnálkoztam. Mit keres a Taschner név az alsó polcon??! Utolsó...
Teljes cikk

Mádi Borház - iMÁDlak 2015

Történelmi időket élünk sok tekintetben. Történelmi változás szerintem a borkészítés terén is folyamatban van, ennek Tokaj kiemelkedő szereplője. Lassan, de biztosan settenkedett be a köztudatba - és talán már a közízlésbe is - a tokaji száraz furmint, mint új kategória léte és igénye. Mostanra azt...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk