Hilandar szerb kolostor (Áthosz hegy) - "Savino Pole" 2010

Az Áthosz-hegyi (XI. században alapított, többször bővített) Hilandar szerb monostor 2004-ben leégett. Mivel a monostort a szerb lelkiség központjának tartják, a szerb kormány számos adománnyal igyekezett fellendíteni a monostor helyreállítását. Ezek egyike volt a monostor modern borászatának létrehozása 2010-ben. Mivel a Szent Hegy többi kolostora elsősorban csak saját liturgiukus igényeik kielégítése céljából termel bort, úgy is mondhatjuk, hogy a Hilandar a Szent Hegy első és egyetlen kereskedelmi pincészetévé vált, valahogy úgy, mint a Pannonhalmi Apátsági Pincészet nálunk. A szerbek legalább olyan büszkék erre a borra, mint sajátjukra, holott földrajzilag ez görög bor, nem szerb. Tény azonban, hogy a bor készítését szerb borász kezek irányították (a belgrádi egyetem vezetésével), meg természetesen a kolostor szerb származású szerzetesei.

Milyen hatással lehet mindez a minőségre? A kérdést feltehetjük, de a választ a kóstolás azért nem adja meg, mert az összkép annyira egyöntetűen, és elemeire nem szedhetően, a legmagasabb minőségre törekvést tükrözi. S ehhez, tudjuk, együtt kell lennie minden elemnek. Kiváló terroir, szakszerű termelés, kíméletes szüret, gyors és profi feldolgozás, megfelelő hordó és tökéletes érlelési körülmények szükségesek hozzá. A Hilandar esetében mindez adott a 17 hektáron termelt cabernet franc és sauvignonok meg merlot-k (és számos más, szerb és görög bennszülött fajta: Prokupac, Vranac, Smederevka, Tzilavka, Corfu Black, Atiri, stb.) számára. Nem vitatható valószínűleg az sem, hogy a kolostor alapításával egyidejűleg létrehozott pince folyamatos használata, a Szent Száva óta felhalmozódott borászati tudás is hozzájárul a meggyőző minőséghez. A Hilandarban már Szent Száva (akinek alakja a szerbek számára olyan, mintha mi egybegyúrnánk Szent Imre és Szent Gellért alakját) óta a böjti napok kivételével minden zarándoknak adtak bort, nem csak a szerzetesek itták. Ehhez nyilván nagy mennyiségekre volt szükség. Az elmúlt 800 év alatt nyilván az is kiderült, melyek a legjobb termőhelyek.

Maga a bor sötét rubinszín, feketés maggal, a fáradtság legcsekélyebb jele nélkül. Gondoljunk bele: kilenc éves, de érzetre olyan friss, mintha legfeljebb 3-4 éves lenne. Nem így a komplexitása. Sauvignonra alapuló házasítás, remek érettségi állapotban. Gyümölcshangsúlyos, azonban az eleganciát szépen a fekete bogyósok köré rendezi a hordós és palackos érlelés fűszeressége. Tanninja közepes, integrált, az egész borból erő árad és megállapodottság. Kifejezetten jól kíséri a szerb ételeket (csevap, pljeskavica, ajvár), de magában is élvezetet nyújt. Nagyjából 90 pontos bor. A belgrádi repülőtéren 30 EUR, ami nem is feltétlenül eltúlzott ár, figyelembe véve, hogy egy Koch Csanád Cuvée-t is ennyiért kapunk meg. Kidolgozottságában pedig ez a bor is eléri azt a szintet. Még legalább 5 év van előtte, hiszen harmadlagos érleltség még meg sem jelent benne.

Ha valaki nem ijed meg egy szerb nyelvű (latinica) honlaptól, itt érdemes körülnézni: www.hilandar.info/strana_sr.php?strana_id=295.

 

Újdonságok

Villány nagykóstoló (2. felvonás)

Ezekben a karanténos időkben már nagyon ki vagyunk éheztetve - pontosabban szomjaztatva - a társasági eseményekre, mint amilyen egy jó borkóstoló. Tegnap tartottam egyet, szigorúan a karantén-szabályok figyelembe vételével, s mert külföldi vendégek is szép számmal részt vettek, Villányt szemeltem...
Teljes cikk

Maróti (Mátrai) Zenit 2019

Nem sok erőfeszítésbe telt kitalálni, mi legyen a 2020-as évet záró cikk témája. Az utóbbi hetek legmeghatározóbb boros élménye számomra a visontai Maróti Attila Zenit édesbora volt. Nem mintha újdonságként ért volna, hiszen a 2018-as évjáratot is kóstoltam már és az a bor díjat is kapott. Attila...
Teljes cikk

Pannonhalmi Apátság - Hemina Vörös 2019

A hemina szó jelentésének magyarázatát semmiképp nem hagyhatom ki ebből a cikkből. Nursiai Szent Benedek regulája a 40. cikkében fogalmaz úgy, hogy "credimus eminam vini per singulos sufficere per diem" - azt tartjuk, hogy minden egyesnek elég lesz napjában egy hemina bor. Hortobágyi Cirill...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2020

Ahogyan Dúzsi Tamás az évek során a rozé koronázatlan királyává vált, vagy újabban Garamvári igazi pezsgőnagyhatalommá nőtte ki magát, úgy a Vylyan is szisztematikusan kitaposta, talán stílszerűbben kipréselte, a legjobb beaujolais-típusú újbor készítő pincészet címét magának. Legalábbis véleményem...
Teljes cikk

Gólyamentés újborokkal

Szívügyem a bor is (ráadásul kit ne ragadna meg Molnár Titi személyisége?), a madarak is, szeretettel ajánlom a kettő kombinációját promotáló hírt. Hagyományosan Márton-napra érkeznek az új évjárat első hírnökei, így van ez a Soproni borvidéken is, ahol a Vincellér Borbirtok dolgozik. Az idei...
Teljes cikk

MAD wine - Furmint 2016

Megvallom, egy ilyen jelentős névtől többet vártam. Ez egy alapbor, világos, és rossznak nem is mondható, de mégiscsak egy olyan névtől való, aki utóvégre brit piaci jelenléttel és a világ legjobb édesborával...
Teljes cikk

Gilvesy - Bohém 2018

A Balaton-felvidék egy olyan egyedülálló kincs, amelyhez hasonló nincs még egy a világon. A Szent-György hegy ezen belül is olyan helyet foglal el, újabban talán kiemeltebbet is, mint a Badacsony. Mi lehet ennek az oka? Gilvesy Róbert úgy fogalmazza meg a honlapján, hogy: Ha ügyesek vagyunk, akkor...
Teljes cikk

Bolyki Egri Csillag 2019

Végre! Egy Egri Csillag, amiben nem érzem az alapborok házasítását kényszerházasságnak, hanem valóban összhanggá válik a négy szőlőfajta interakciója. Az egri csillag törvényi szabályozása szerint az illatos fajták nem képviselhetnek 30%-nál magasabb arányt, emellett legalább 50%-ot el kell érnie...
Teljes cikk

Figula - Rozé cuvée 2019

Csupa alsópolcos bort támadtam meg az utóbbi időben, nagy nevektől. Nem véletlenül. Filozófiám, hogy nem csak a prémium tételeket kell értékelni, hanem írni kell bizony a hétköznapi, a "folyó" tételekről is, mégpedig azért, mert sokat elárulnak a pincészetről, a hozzáállásáról, a borászról, s nem...
Teljes cikk

Bodri Pincészet - Bodrikutya 2019

Kézenfekvő, hogy Bodri vezetéknévvel kutyás vonalon utazzon egy borász. Szekszárdon egy fekete puli pedig miért ne lehetne éppen Bodrikutya. Etimológiailag a Bodri név a tekervényes, göndör jelentésű bodor szóból ered, ezek után nem is tehettek volna talán más kutyát a cimkére (képzeljünk el egy...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk