Helyünk a világ bor-térképén

Aligha kérdőjelezhető meg, hogy amilyen képet a londoni WSET (Wine and Spirits Education Trust) közvetít egy országnak a borokvilágában elfoglalt helyéről, az erősen hat az adott ország megítélésére, legalábbis a szakértő(bb) nemzetközi fogyasztók körében.

A minap belelapoztam a WSET Diplomakurzusának tanmenetébe (számomra ez lenne a következő lépés, hát ismerkedek vele), és amit ott láttam, az cseppet sem érintett kedvezően.

A WSET diploma kurzusa során a jelöltek Magyarországról a következő borokat kóstolják, a következő borvidékekről: Tokaji aszú (1 db, bármilyen), 1 db fehér fajtabor, pl. chardonnay, szürkebarát, Irsai Olivér, vagy sauvignon blanc, itt nincs borvidék megjelölve, gondolom, bármely olyanról, amelyet a WSET diploma-kurzus 'ismer', tehát Eger, Észak- és Dél-Balaton, Villány-Siklós, Ászár-Neszmély, és az Alföld (ami alatt gondolom a Hajós-Bajai, a Csongrádi, a Kunsági borvidékeket egy kalap alatt kell értenünk). Slussz.

Hát jó, Villányt említik. De hol a szívünknek oly kedves Szekszárd, Heimannal - Barbárral - Vidával és a többiekkel? Hol marad Somló, amit ha más nem, de legalább a 'világ legkisebb borvidéke' címre gyanúsan esélyes volta miatt említeni kellene? Hol marad Sopron, ha Ausztria tárgyalásánál Burgenlandot három (!) részre osztva tárgyalja? Ennyit a WSET kritikájáról. Az angolok nyilván csak azt fogják oktatni, megjeleníteni, tudomásul venni, ami számukra fontos, jelentőséggel bír.

Most következik az, amit azonban nekünk kell véresen komoly üzenetnek vennünk: Magyarországról csak fehér bort kóstoltat a tanfolyam. És - Jancis Robinson jóslata ide, vagy oda - NEM furmintot. Hát ez már bizony tényleg elgondolkodtató. Vegyük tudomásul, hogy vörösbort még Németországból is kóstoltat a WSET, de tőlünk nem! Sehol egy említés a kadarkáról, sehol a számukra oly fontos bikavérről, tulajdonképpen Románia szintjén tart számon a kurzus, ahol a nemzetközi fajtaborokból (gondolom tengermelléki merlot-ból) kóstoltat egyet, tőlünk meg ugye - biztosan Kamocsay Ákos miatt - Ászár-Neszmélyből. Kamocsay valóban szuper üzleti és marketinges érzékkel tette a londoni polcokra a Woodcutter's White-ot, meg az Unpronouncable grape-t 3,99 fontért, ráadásul a bor valóban jó volt, sokkal jobb, mint ugyanezen az áron a bolgár, örmény, vagy román. Ezzel imidzset teremtett (tessék eldönteni, jót, vagy rosszat), Gere Attila meg hiába veri a Kopárral vakteszten a bordeaux-i Cru Classékat, a Chateau Pétrust, meg ilyenek; marad a nekünk kiosztott fehérboros ország sablon, és passz.

Mondjuk ez nem jelenti azt, hogy mostantól minden vörösbortermő vidéken irtsuk ki a tőkéket, és kezdjük fehér nemzetközi fajtákkal betelepíteni, mert ezt az irányt határozta meg nekünk a 'Nagy Irányadó': a 'Nemzetközi Fogyasztó'. Azt azonban mindenképpen jelenti, hogy vagy az országimázs-építő marketingeseinknek kell összeszedniük magukat, vagy pedig azt, hogy a szépen remekelő vörösboros termelőkön kívül még sokaknak kell megemberelniük magukat, hogy olyan vöröseket hozzanak fel, amelyek a sznob angolok Chateaux-khoz és domain-ekhez szokott sznob érzékszerveit is izgalomba hozzák. Ez még évtizedekig tarthat. Ami engem illet, e sorokon nem azért fogok gyakrabban bemutatni fehéret, mint vöröset, mert rosszul értelmezett ellen-patriotizmusból ragaszkodnék a WSET megítéléséhez. Sokkal inkább egyszerű egyéni, személyes vonzalom okán lesz így.

Ha valakit érdekel, a WSET Diplomakurzus programja itt olvasható: www.wsetglobal.com/documents/level_4_diplomaspecwinesspirits_20141030.pdf


(Írta: borbecsüs)

Újdonságok

Káli Kövek - Kavics 2019

Hogy egyszerű bor-e a Kavics, ahogy a neve sugallja (kavics = csak valami kis apróság, mi ez a kőhöz képest, pláne egy sziklához képest...), ezt latolgattam hosszan, aztán belevágtam ebbe a cikkbe, mert kezdettől fogva tudom a választ. A borász túl szerény. A Kavics a köveskáli Káli Kövek (Szabó...
Teljes cikk

Vesztergombi Turul 2016

Találomra választottam egy tételt az elmúlt hónapokban tartott online kóstolóim tételei közül. A Vesztergombi Turul egyike volt a közönségkedvenceknek.  Napfényben vizsgálva már téglásodó szélű, csillogó, áttetsző rubinszínű bor. Illata áradó vaníliássággal indít, ami azonban magában felér egy...
Teljes cikk

Haraszthy Sauvignon Blanc 2019

Etyek Budapest szőlőskertje. Ez a beidegződés a rendszerváltás óta fokozatosan épült ki, csúcsát talán az etyeki Kezes-lábossal és a Piknikkel érte el, jól épített az amúgy is zajló/zajlott szuburbanizációra, ami Budapestnek ezt a NY-DNY-i részét elérte a '90-es évektől kezdődően. Errefelé már...
Teljes cikk

Vida prémium és a Lösz

A Vida borok egyértelmű sajátja a derű. Nem túlzás állítani, hogy a Vida borok kivétel nélkül bájosak és napsütéses optimizmust hordoznak. Faggattam róla ifj. Vida Pétert, hogy mi a titka ennek a félreismerhetetlen karakternek, és több mindent is megnevezett. Elsősorban a kíméletes növényvédelmet,...
Teljes cikk

Ortonese - Sangiovese-Merlot IGT 2019 Daunia Canosa, Puglia

Alapvetően azt nem értem, hogy minek importálunk borokat kicsiny országunkba, ha nálunk is bőven megterem a kiváló, s még annál kiválóbb is. Ez a tétel például egy céges karácsonyi ajándék volt, s aki kapta, sokkal jobban járt volna hasonló árfekvésben akár egy Lelovits cabernet sauvignonnal, akár...
Teljes cikk

Arias - Pécselyi Chardonnay 2018

Mit is jelent pontosan a 'kézműves bor' kifejezés? Lépten-nyomon úgy használják, mintha a kis mennyiségű, prémium minőségű borok szinonimája lenne. Nincs egyenlőségjel a kettő között. Tény, hogy jellemzően a kis pincészetek gyűjtőfogalma. Magam kézműves bornak legfeljebb 8 hektár területtel...
Teljes cikk

Két bikavér Szekszárdról

Lehet, hogy nem is tisztességes dolog két különböző évjárat bikavéreit összehasonlítani. Ilyenkor mintha egy többismeretlenes egyenletet akarnánk megoldani. Mennyiben vezethető vissza a különbség az évjáratra, mennyiben a borász filozófiájára, mennyiben a termőhelyre?... Hetényi János "Blue Bull"...
Teljes cikk

Cseri pincészet - Tramini 2019

Első pillantásra majdnem a polcon hagytam ezt a bort. Hátrahőköltem. A címkétől! Nem elsősorban Rubens iránti viszolygásom, vagy a barokk iránti általános ellenszenvem miatt, hanem mert annyira valószerűtlen a kagylóhéj-melltartós sellő, egyszerűen oda nem illő, majdhogynem azt mondom: perverz. Mi...
Teljes cikk

Sandeman fino sherry

Nem csodálom, ha keveseket szólít meg Magyarországon a sherry stílusa, bár kétségtelen, hogy ismertségre tesz szert, már csak azért is, mert szinte nincs olyan angolszász irodalmi mű, amelyben ne szerepelne. Gondoljunk csak E.A. Poe Egy hordó amontillado című novellájára (ez is sherry, bár nem...
Teljes cikk

Hetényi pince - Motoros róka (motor riding fox) siller

There is much of a debate on the internet about the origin of 'siller' wine. Some say it is of Serbian origin, but anyone who has ever tasted the typical light red wines of Baden and Württemberg will certainly recognise the identical style. 'Schiller' means glittering in German then why would...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk