Halasi Gergely - Villány, "Phoenix" 2014

A vélemény szabad. A szakértői vélemény ezzel szemben nem szabad. Nagyon is kötött. 

A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény szerint: 188. § (1) Ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, szakértőt kell alkalmazni. 191. § (1) Szakértőként nem járhat el, a) aki az ügyben terheltként, bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyként, védőként, továbbá sértettként, vagyoni érdekeltként, feljelentőként vagy ezek segítőjeként vesz vagy vett részt, valamint ezek hozzátartozója. Az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 3. § (1) bekezdése szerint: „Az igazságügyi szakértő feladata, hogy a hatóság kirendelése vagy megbízás alapján, a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleménnyel, a függetlenség és pártatlanság követelményének megtartásával döntse el a szakkérdést és segítse a tényállás megállapítását.”

Halasi Gergely a Halasi Pincészet képviseletében alaposan gyanúsítható azzal, hogy elkövette a Phoenix 2014 névre keresztelt Cabernet Franc bort, majd ezt követően erről a Facebookon méltató mondatokat írt 2023. január 27-én. A bor leírása a Halasi pincészet facebook-lapján: "Ragyogó rubinvörös szín. Illatában áfonya és cassis aroma. Finom pörkölt aromák étcsokoládé, kakaó, némi bőr, füst, idővel finom piros gyümölcsök. Ízben testes, karcsú, nemes bor lágy tanninokkal, finom savval és kiegyensúlyozott illatokkal, hosszú lecsengéssel."

Szakértő ( a Borbecsüs) a nevezett italt ajándékként szenvedte el, ezt hallgatólagos kirendelésnek értékelte. Február 4. és 5. között érzékszervi vizsgálatnak vetette alá. A szakértői vizsgálat során megállapítást nyert, hogy nevezett ital a Facebookon felsorolt tulajdonságokkal nem rendelkezik, sőt, egyes neki tulajdonított attribútumok ellentmondásosak (pl. testes egyidejűleg nem lehet karcsú; ízben nem lehetnek kiegyensúlyozott illatok). Mindazonáltal megállapítást nyert, hogy az ital emberi fogyasztásra alkalmas, azonban élvezeti értéke elmarad a megjelenése által sugalmazott elvárhatótól.

Az ital fátyolos, mintha szűretlen lenne. Rengeteg apró kis részecske lebeg benne. Ez önmagában nem baj, de szájban a test érzetéhez lényegesen nem ad hozzá. Az ital színe barnásba hajló rubin. Illatában összetettséget nem mutatt, egyszerű, leginkább meggy és fekete cseresznye dominál, amit az érlelés másodlagos aromái vesznek körül. Szájban vékony, némileg szörpös érzetű (ennyiben érthető a 'cassis'), kicsit édeskés (gyanú szerint Othelló szőlőt is tartalmazhat). Szakértő mentő körülményként értékelte, hogy a facebook leírásnak megfelelően a tannintartalom valóban alacsony és lágy, ez azonban nem jellemző a minőségi cabernet francra. Ízben valóban megjelenik valamennyi animalitás, bőrösség, ez azonban nem elegáns, hanem inkább zavaró. Összességében a bor messze elmarad attól a minőségtől, amit 750 gramm tömegű, vastag falú borosüvegbe szokás tölteni. Megjegyzendő, hogy a dugó teljesen át volt ázva.

Szakértő ezen a ponton bíróvá avatja magát (holott ez kizárási ok) és kimondja az ítéletet: Halasi Gergely bűnösnek találtatott valamennyi ellene felhozott vádpontban, különösen a jóhírnév-keltés kísérletében. Italát a bíróság élvezeti célokra nem ajánlja.

Újdonságok

Káli Kövek - Kavics 2019

Hogy egyszerű bor-e a Kavics, ahogy a neve sugallja (kavics = csak valami kis apróság, mi ez a kőhöz képest, pláne egy sziklához képest...), ezt latolgattam hosszan, aztán belevágtam ebbe a cikkbe, mert kezdettől fogva tudom a választ. A borász túl szerény. A Kavics a köveskáli Káli Kövek (Szabó...
Teljes cikk

Vesztergombi Turul 2016

Találomra választottam egy tételt az elmúlt hónapokban tartott online kóstolóim tételei közül. A Vesztergombi Turul egyike volt a közönségkedvenceknek.  Napfényben vizsgálva már téglásodó szélű, csillogó, áttetsző rubinszínű bor. Illata áradó vaníliássággal indít, ami azonban magában felér egy...
Teljes cikk

Haraszthy Sauvignon Blanc 2019

Etyek Budapest szőlőskertje. Ez a beidegződés a rendszerváltás óta fokozatosan épült ki, csúcsát talán az etyeki Kezes-lábossal és a Piknikkel érte el, jól épített az amúgy is zajló/zajlott szuburbanizációra, ami Budapestnek ezt a NY-DNY-i részét elérte a '90-es évektől kezdődően. Errefelé már...
Teljes cikk

Vida prémium és a Lösz

A Vida borok egyértelmű sajátja a derű. Nem túlzás állítani, hogy a Vida borok kivétel nélkül bájosak és napsütéses optimizmust hordoznak. Faggattam róla ifj. Vida Pétert, hogy mi a titka ennek a félreismerhetetlen karakternek, és több mindent is megnevezett. Elsősorban a kíméletes növényvédelmet,...
Teljes cikk

Ortonese - Sangiovese-Merlot IGT 2019 Daunia Canosa, Puglia

Alapvetően azt nem értem, hogy minek importálunk borokat kicsiny országunkba, ha nálunk is bőven megterem a kiváló, s még annál kiválóbb is. Ez a tétel például egy céges karácsonyi ajándék volt, s aki kapta, sokkal jobban járt volna hasonló árfekvésben akár egy Lelovits cabernet sauvignonnal, akár...
Teljes cikk

Arias - Pécselyi Chardonnay 2018

Mit is jelent pontosan a 'kézműves bor' kifejezés? Lépten-nyomon úgy használják, mintha a kis mennyiségű, prémium minőségű borok szinonimája lenne. Nincs egyenlőségjel a kettő között. Tény, hogy jellemzően a kis pincészetek gyűjtőfogalma. Magam kézműves bornak legfeljebb 8 hektár területtel...
Teljes cikk

Két bikavér Szekszárdról

Lehet, hogy nem is tisztességes dolog két különböző évjárat bikavéreit összehasonlítani. Ilyenkor mintha egy többismeretlenes egyenletet akarnánk megoldani. Mennyiben vezethető vissza a különbség az évjáratra, mennyiben a borász filozófiájára, mennyiben a termőhelyre?... Hetényi János "Blue Bull"...
Teljes cikk

Cseri pincészet - Tramini 2019

Első pillantásra majdnem a polcon hagytam ezt a bort. Hátrahőköltem. A címkétől! Nem elsősorban Rubens iránti viszolygásom, vagy a barokk iránti általános ellenszenvem miatt, hanem mert annyira valószerűtlen a kagylóhéj-melltartós sellő, egyszerűen oda nem illő, majdhogynem azt mondom: perverz. Mi...
Teljes cikk

Sandeman fino sherry

Nem csodálom, ha keveseket szólít meg Magyarországon a sherry stílusa, bár kétségtelen, hogy ismertségre tesz szert, már csak azért is, mert szinte nincs olyan angolszász irodalmi mű, amelyben ne szerepelne. Gondoljunk csak E.A. Poe Egy hordó amontillado című novellájára (ez is sherry, bár nem...
Teljes cikk

Hetényi pince - Motoros róka (motor riding fox) siller

There is much of a debate on the internet about the origin of 'siller' wine. Some say it is of Serbian origin, but anyone who has ever tasted the typical light red wines of Baden and Württemberg will certainly recognise the identical style. 'Schiller' means glittering in German then why would...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk