Garamvári evolution rozé brut nature 2008

Így év vége felé, vagy év elején, egyszóval Szilveszer környékén előkerülhetnek rejtett tartalékok. Mint amilyen ez a 2008-as, 2016-ban degorzsált Garamvári brut nature rozé pezsgő. Különösen, mert évtizedváltás következett be, s ez sokakat nagyobb ünneplésre sarkall(t).

Garamváriék pezsgőnagyhatalommá váltak röpke néhány év alatt, igazi, fajsúlyos, remekül elkészített tételekkel, ez a bor sem kivétel.

Példaértékű lazacszín, kezdetben intenzív habzással, aztán elegáns, apró gyöngyözéssel. Kortyát sok, finoman olvadó, apró buborék határozza meg először. A degorzsálás óta eltelt három és fél év a palackban a kitűnő dugó és persze a kitűnő alapanyag miatt semmilyen hátrányt nem jelentett, bár a tárolás szakszerűségéhez fér némi kétség, mert a palack válla körben eléggé poros volt, ami állítva tárolásra utal (nagyon jó formájú, elegáns palack, megjegyzem). Légies pezsgése mögül azonnal előtérbe kerül a finom kekszesség, ami leginkább scottish shortbread, vagyis vajas kekszre emlékeztető, törékenyen vaníliás, citrusos, édes (félreértés ne essék: brut pezsgő, mindössze 14g cukkoral), légies, selymesen vajas érzetet ad. Nagyon vonzó, törékeny illata ez után kezd kibontakozni és benne piros bogyósok, elsősorban édes piros ribizli, de villanásonként kifejezetten narancsos, grapefruitos felhangokkal. Kiváló és fáradhatatlan savak adják a tartást, a kekszességet kiemelő citrusosságot kölcsönözve. Jó és könnyű inni, elegáns és élettel teli (egy egészen picikét fáradt meg), lecsengése hosszú és frissítő.

Egy nagyon alaposan összeérett pezsgő, 4200 ft körüli árával (ha még lehet kapni) kiváló értéket képvisel. Megkockáztatom, jobb, mint a Sauska brut rozé, ami persze nem is lehet ilyen szépen érlelt, hiszen NV (non vintage, vagyis nem évjáratos), jóval fiatalabb, és csak 15 hónapot volt finomseprőn, meg 20 hónapot palackban. Árban viszont ugyanott, vagy feljebb van.

Újdonságok

Rendhagyó poszt: Soproni IPA (óvatos duhaj)

Először akkor éreztem, hogy sör-fronton is megmozdult valami, amikor 2008-ban hosszabb külföldi tartózkodás után hazaköltöztünk és megláttam a polcokon egy pár, korábban nem ismert érdekességet. Nem a külföldről importált szortimentre gondolok, mert az Abdij von Leffe-ek és Hoegaartenek, meg...
Teljes cikk

Sziget Vörös és Sziget Fehér - Kristinus Borbirtok

Ígértem a folytatást a Sziget Rozé után. Megkímélem az olvasót egy újabb bevezetőtől, tessék elolvasni az előző cikkben itt. Sziget Rozé 2015 - Kristinus Borbirtok Sziget vörös Sötétebb tükrös rubinszín. Meggy, meggylikőr érezhető fejlődő illatában. Lédús, fűszeres, melegítő korty. Alacsony...
Teljes cikk

Sziget Rozé 2015 - Kristinus Borbirtok

Talán túl öreg vagyok már ahhoz, hogy megértsem, mi a jó egy Sziget méretű fesztiválban, ahol irtó sok ember irtó sokféle programon – szerintem irtó drágán – egy hétig irtóra tábori körülmények között múlatja idejét, de Orbán Ottóval élve mégis érteni vélem: „Ifjúság, mi lehet e széles föld felett...
Teljes cikk

Kovács Nimród Winery - Egri Csillag 2016

Minap a Kovács Nimród Winery Egri Csillag 2016 bora került a kezembe. Csillogó betűk, narancsvörös háttér, csavarzár, szép, világos szalmaszín ital. Megjelenésében maximálisan divatos, fiatalos, elegáns – és valahogy mégis… Kóstolgattam, ízlelgettem, nem leltem a lényegét, kicsit ilyen, kicsit...
Teljes cikk

Günzer Tamás - Portugieser 2016

Költői kérdést teszek fel: a portugieser lenne a magyar gamay? Aki olvasta korábbi cikkeimet, tudja, mennyire szeretek nemzetközi összehasonlításokkal dolgozni (Mór kapcsán például párhuzamokat fedeztem fel Chablis-val: Geszler Családi Pincészet, Mór), a portugieser kérdésről pedig már írtam néhány...
Teljes cikk

Eredet Pince - Kékfrankos rozé 2016

Valahogy a rozékra kattantam rá mostanában, talán a koranyár miatt. Igen, tulajdonképpen a tartalmas és a könnyű ötvözése a rozé, talán ezért olyan népszerű. Tartalmas, mert zamatai sokfélék, vonzóak, könnyű - mert tényleg az, lehet gondolkodás nélkül inni - több, mint egy fehérbor, mert...
Teljes cikk

Kristinus Borbirtok

Régóta kerülgetjük egymást, a Kristinus, meg én. Ezt úgy értem, hogy évek óta folyvást összetalálkozunk kiállításokon, kóstolókon, és nem szaladok el az ismerkedés elől, hanem egyre másra derekasan kóstolom a szortimentet, jegyzetelek, és ki is alakult bennem egy átfogó kép, azonban írni még...
Teljes cikk

Geszler Családi Pincészet, Mór

Az egri borvidéket szokták Burgundiához hasonlítani. Adódik, hogy Villány lenne a magyar Bordeaux (holott itt már jóval kevésbé indokolható az analógia). Etyek a magyar Champagne. Ezek már jól bejáratott párhuzamok. Először megkóstoltam a Geszler Családi Pincészet borait, és megfogalmazódott bennem...
Teljes cikk

Hangyál borok Húsvétkor

Húsvét a legnagyobb ünnepünk, és ilyenkor mindenki igyekszik kitenni magáért a saját családja és a húsvét hétfői vendégjárás kiszolgálása céljából. Természetes, hogy már most tele van az internet a különböző receptekkel, étel-ajánlókkal, a bloggerek sürögnek-forognak. Gondolkodtam, mennyiféle étel...
Teljes cikk

Fülöp Pince - Nyergesújfalu leg... borászata

Tetszik nekem az a magabiztosság és fölény, ami ahhoz kell, hogy a szlogen kipótlását képzeletünkre bízza a borászat - mit is asszociálunk hozzá a leginkább. Lakva ismerszik meg az ember - kóstolva ismerszik meg a bor - és a borász. Jó ez az egész történet az örökségébe beleszerető és a birtokot...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk