Gál Pincészet Szigetcsépi Cserszegi Fűszeres 2014

Ez a bor a nyár nagy kedvence volt nálam. Vér profi bor, olyan vonzóra volt összerakva, ahogy csak lehet. Most promóban adták, persze, hoztam egyet. Nem bántam meg, és egy nagy tanulsággal is gazdagabb lettem.

Ha nem tudnám, hogy cserszegi, azt mondanám, sauvignon blanc. Az illat intenzitása magas, nagyon tiszta, nagyon kiugró. VIlágos sárga zöldes reflexekkel. Illatában - még felsorolni is sok:

- alma,
- menta,
- cukorka - frutti -,
- exotikus gyümölcsök,
- egres, és
- cukorborsó.

Elképesztő, milyen komoly, összetett, koncentrált illat. Elhűltem.

Aztán ott az ízlelés - és a tanulság. Sava egy kicsit már kevés, a csúcsán túl van. Az enyhe, apró buborékos szén-dioxid még valamelyest feldobja, de sokat fáradt, tompább lett alig pár hónap alatt. Az ízjegyek jó része már nincs meg - meglepő kontrasztban az illattal. Nem kellemetlen, csak már nem ropog úgy, és nem villanyoz annyira fel. A borban az az egyik szépség, hogy minden év valami újat hoz, amit lehet várni, aminek lehet örülni, aztán amikor elfogy, akkor jön az új, és így tovább. Már sokszor megfogadtam, de most már tényleg megtartom: a friss bort fél éven belül meg kell inni. Az őszi leárazások már csak helyet csinálnak a polcokon az új évjáratnak.

Eddig magában volt a legjobb. Most már ételhez adnám. Friss sajthoz, zöldségleveshez (!). De valójában már a 2015-ös évjáratot várom...

Újdonságok

Már megint Marlborough - Auntsfield Estate Chardonnay 2009

Tudják - vannak a plus size modellek. Szóval akik úgy néznek ki, mint egy normális nő, tehát nem csontsoványak és nem szilikon ciciket biggyesztetnek magukra, hogy kerek idomok is legyenek rajtuk, hanem mindenük olyan, ahogyan magától egy nő teste alakul. És ha meggondoljuk, szépen felöltöznek,...
Teljes cikk

Tesco's finest Marlborough Sauvignon Blanc 2014

Nem szeretem az álszenteskedést. Természetesen veszek bort hipermarketben is, és nem én vagyok az egyetlen, ahogy elnézem a pénztáraknál. Ezért is fontos, hogy valaki az olyan borokról is írjon, amelyeket a tömegeknek szántak.Angliában élni a bor szempontjából egyszerűen Kánaán. Szó szerint minden...
Teljes cikk

Haraszthy Pinot Noir Rosé 2015

Igen! Pont így! Telitalálat! Ez kell!- Talán ritka, hogy ilyen lelkes szavakat olvas tőlem, aki a korábbi cikkekbe belelapoz. Pedig szívesen adom a dícséretet, ha a bor arra érdemes.Kétkedve olvastam évek óta a Haraszthy-Vallejo pincészetet felmagasztaló cikkeket a magyarországi Decanter (később és...
Teljes cikk

Januári munkák

"Eppuletre ha kel, ez Holnapban vagj fátA' Gyümölcs-fáknakis mesd-le száraz ágát.Ganéjozd szölödet, s' szántó földeidet,Egy helyből másikban most vidd méheidet."(1686. évi csíki klastrombeli kalendárium versei)A szőlő trágyázását a magyar bortörvény nem tiltja, de pl. a somlói borvidék rendtartása...
Teljes cikk

Újévkor - Apapezsgő

A világ legifjabb bloggerének értékelését teszem közzé az Apa által készített kölyökpezsgőről. Kérem fogadják szeretettel. Mondanom sem kell, az alkoholtartalom 0,0% alatt maradt.Boldog Új Évet kívánok!- Borbecsüs.
Teljes cikk

Beaujolais pezsgő

Hamarosan itt a Beaujolais Nouveau ideje (november harmadik csütörtöke, idén november 19.), amit mindenképpen kóstolni fogok - és persze írok is majd róla - addig is azonban hadd beszéljünk még egy meglepő hírről, amit a borvidékről hallani lehetett:-- Beaujolais a...
Teljes cikk

Pannónia borkultúrája

Kiváló rendezvény volt az Aquincum Múzeumban másfél hete, csak sajnos alig jött el valaki a szemerkélő eső miatt. Délelőtt Havas Zoltán régész "Aquincum szőlői" címmel tartott előadást a pannoniai szőlészet-borászat ismert emlékeiről.Nem változott nagyot a világ a Kr. u. I. század óta, állapítottam...
Teljes cikk

Köszöntő

Tisztelt Olvasó! Elindítottam borbecsüs honlapomat, amelyen saját kóstolási jegyzeteimet publikálom több-kevesebb rendszerességgel. Célom, hogy szakértő borfogyasztóként az érdeklődő és laikus közönségnek segítsek a választásban, hogy ízlésüknek megfelelő, kimagasló minőségű borokat tudjanak...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk