Füleky Pincészet Tokaji késői szüret 2013

Szeretem a királylányos meséket. Nem a Disney-mázas verziókra gondolok, ahol piacbefolyásolás céljából dupla méretűre rajzolják a királylányok bájos-gödröcskés pofiján a szemeket, kivétel nélkül Barbie-baba alkatúak és úgy rebegtetik a szempilláikat a csodásan kigyúrt testalkatú, szögletes arcú szőke hercegekre, mint a pillangó a szárnyát. A Magyar Népmesék típusú, igazi királylányos mesékre gondolok, amikben sorsa van a királylánynak, vagy a királynak, vagy a szegénylegénynek, és kalocsai hímzéses pártában várják a kérőket, meg rakott szoknyában és karmazsin csizmában szolgálják a sárkányt, amíg meg nem szabadítja őket a hős szegénylegény. Egészséges pirospozsgás az arcuk, incselkedő-pajkos a szemük és ártatlanok, kerekek is de mégis nádszál alkatúak, üdék és boldogok. Elmúlhatatlanok.

A Füleky Pincészet VinCE standján szépen kitették egymás mellé a kőzeteket, amiken a szőlő nevelkedett. Szép vulkáni kövek. Sárgásak, szürkések. Andezit, tufa, kvarcit, obszidián, pala. Felismerni vélek közöttük egy darázskövet is (amiről a Tokajicum nevezte el egyébként igen jó száraz furmintját - de most nem ez a téma). Fülekyék standjánál száraz fajtaborokat, egy késői szüretűt és egy 6 puttonyos aszút kóstolhatni. A késői szüretet választom.

2013 kiváló év volt Tokajban, mennyiségben és minőségben egyaránt. Töppedt szemeket és nemes rothadásosat egyaránt mutatott ez az év, és mind a kettő benne van ebben a borban. "Őrült jó" - tájékoztat a bort kínáló kolléga, és nem tudom őt cáfolni. Szép sárgás-arany színnel indít, kamillás és hársfavirágos illattal. Telt, testes tétel, tökéletes tartás. Mivel a pincészet területein a furmint van túlsúlyban, így fajtaösszetétele 75% furmint, 25% hárslevelű. Tokajban különben minden fő fajta gyönyörűen teljesít , de a bor karakterét befolyásolja, hogy mi a meghatározó. Esetünkben a hárslevelű csodásan femininre hangolja ezt a bort, miközben a furmint tartást és karaktert ad neki. Pont, mint a kedvenc királyleányaimnak. Szájban feltűnik egy csipetnyi jól elkülöníthető sósság, ez nyilván a tokaji ásványokból ered. Azután kamilla, kamillatea, hársfavirág és hársméz minden mennyiségben és könnyeden, de jó intenzitással. Mellette gyógyfüvek, és bársonyos puhaság a maradékcukortól. Savai tökéletesen feszesek, úgy viszik a hátukon a tételt, mint a parazsat evő paripa a hős királyfit. A szőlőcukor pedig simogat és puhán kibéleli a szájat. Olyan érzetem támad, mintha egy gyöngyökkel kihímzett zöld brokátruhát innék, ezért jutott eszembe a királylány. Egy amolyan igazi.

Ha pontozni kéne, azt mondanám, a teljes pontszámot azért nem adom meg, mert a lecsengése egy picit rövidebb a kelleténél. Hát persze. A királylányt órák hosszat tudnánk nézegetni zöld brokátruhájában... Van azonban egy egyszerű megoldás: szippantsunk még egy kortyot.


Újdonságok

Villány nagykóstoló (2. felvonás)

Ezekben a karanténos időkben már nagyon ki vagyunk éheztetve - pontosabban szomjaztatva - a társasági eseményekre, mint amilyen egy jó borkóstoló. Tegnap tartottam egyet, szigorúan a karantén-szabályok figyelembe vételével, s mert külföldi vendégek is szép számmal részt vettek, Villányt szemeltem...
Teljes cikk

Maróti (Mátrai) Zenit 2019

Nem sok erőfeszítésbe telt kitalálni, mi legyen a 2020-as évet záró cikk témája. Az utóbbi hetek legmeghatározóbb boros élménye számomra a visontai Maróti Attila Zenit édesbora volt. Nem mintha újdonságként ért volna, hiszen a 2018-as évjáratot is kóstoltam már és az a bor díjat is kapott. Attila...
Teljes cikk

Pannonhalmi Apátság - Hemina Vörös 2019

A hemina szó jelentésének magyarázatát semmiképp nem hagyhatom ki ebből a cikkből. Nursiai Szent Benedek regulája a 40. cikkében fogalmaz úgy, hogy "credimus eminam vini per singulos sufficere per diem" - azt tartjuk, hogy minden egyesnek elég lesz napjában egy hemina bor. Hortobágyi Cirill...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2020

Ahogyan Dúzsi Tamás az évek során a rozé koronázatlan királyává vált, vagy újabban Garamvári igazi pezsgőnagyhatalommá nőtte ki magát, úgy a Vylyan is szisztematikusan kitaposta, talán stílszerűbben kipréselte, a legjobb beaujolais-típusú újbor készítő pincészet címét magának. Legalábbis véleményem...
Teljes cikk

Gólyamentés újborokkal

Szívügyem a bor is (ráadásul kit ne ragadna meg Molnár Titi személyisége?), a madarak is, szeretettel ajánlom a kettő kombinációját promotáló hírt. Hagyományosan Márton-napra érkeznek az új évjárat első hírnökei, így van ez a Soproni borvidéken is, ahol a Vincellér Borbirtok dolgozik. Az idei...
Teljes cikk

MAD wine - Furmint 2016

Megvallom, egy ilyen jelentős névtől többet vártam. Ez egy alapbor, világos, és rossznak nem is mondható, de mégiscsak egy olyan névtől való, aki utóvégre brit piaci jelenléttel és a világ legjobb édesborával...
Teljes cikk

Gilvesy - Bohém 2018

A Balaton-felvidék egy olyan egyedülálló kincs, amelyhez hasonló nincs még egy a világon. A Szent-György hegy ezen belül is olyan helyet foglal el, újabban talán kiemeltebbet is, mint a Badacsony. Mi lehet ennek az oka? Gilvesy Róbert úgy fogalmazza meg a honlapján, hogy: Ha ügyesek vagyunk, akkor...
Teljes cikk

Bolyki Egri Csillag 2019

Végre! Egy Egri Csillag, amiben nem érzem az alapborok házasítását kényszerházasságnak, hanem valóban összhanggá válik a négy szőlőfajta interakciója. Az egri csillag törvényi szabályozása szerint az illatos fajták nem képviselhetnek 30%-nál magasabb arányt, emellett legalább 50%-ot el kell érnie...
Teljes cikk

Figula - Rozé cuvée 2019

Csupa alsópolcos bort támadtam meg az utóbbi időben, nagy nevektől. Nem véletlenül. Filozófiám, hogy nem csak a prémium tételeket kell értékelni, hanem írni kell bizony a hétköznapi, a "folyó" tételekről is, mégpedig azért, mert sokat elárulnak a pincészetről, a hozzáállásáról, a borászról, s nem...
Teljes cikk

Bodri Pincészet - Bodrikutya 2019

Kézenfekvő, hogy Bodri vezetéknévvel kutyás vonalon utazzon egy borász. Szekszárdon egy fekete puli pedig miért ne lehetne éppen Bodrikutya. Etimológiailag a Bodri név a tekervényes, göndör jelentésű bodor szóból ered, ezek után nem is tehettek volna talán más kutyát a cimkére (képzeljünk el egy...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk