Feind Shiraz Rosé (NV) Extra Brut

Az átlagos ember pezsgőt akkor fogyaszt, ha valamit ünnepel. Ennyiben igaza van Dom Pérignonnak, aki a pezsgő feltalálásakor úgy nyilatkozott: "Je bois des étoiles" - vagyis csillagokat iszom.

Azért van szükségünk a csillagokra, mert éppen bennünk sziporkázik a kedély, az érzelem és a hév, s a 'similis simili gaudet' ősi elve alapján ilyenkor 'bent ugyanaz, mint kint, fent ugyanaz, mint lent' (Hermes Trismegistos, vagyis Thot alapján), szóval szükségünk van valamire ami ugyanúgy felemel, mint a saját aktuális érzésvilágunk aktuális állapota, s ott összetalálkozik az egyén és a világ... vagyis érezni akarjuk, hogy a világban van olyan tökéletesség és vígság, felfokozottság és ünnep, ami a lelkünk állapotát tükrözi, és így eggyé válhatunk a minket körülvevő világgal..., s mindez persze nem más mint érzékcsalódás, mert az ember előbbre való a világnál, mert az emberi lélek olyan egyszeri és megismételhetetlen érték, amit csak az Isten adhat és tarthat fenn saját szeretete által, így a valóság az, hogy a világ tükrözi az ember lélekállapotát, ami egyben az Isten lélekállapota is, szóval -

Hitem szerint mindez csak Jézus Krisztusban realizálódhat, minden más csak közelítés, vagy tévút.

A borra rátérve, a Feind Shiraz rosé pezsgő méthode classique eljárással készül, vagyis abban a palackban születik, amiben forgalomba hozzák. Érződik is ez a gondoskodás. A beköszönő illat felséges: valódi vajas keksz, hamisítatlan pezsgős, sőt - nem túlzás kimondani - sampányer illat érződik. Kiművelt, profi, igazi másodlagos erjesztéses jegyek, a legfinomabb fajtából. Ízléses, kecses, könnyed, és vonzó kekszesség. 

Ezután jön a száj, "la bouche", nos, itt már vannak kifogásaim is. De azért nem annyira jelentősek, hogy ezt a pezsgőt mindent összevéve ne tudnám kielégítőnek, izgalmasnak mondani. Csak a profik érzik azt, amit most leírok.

A Shiraz Magyarországon idegen fajta, hiszen ez a Rhône vidék fő fajtája, ergo több napfényt és meleget kíván, mint ami nálunk éri. Nem volna ez nagy baj, hiszen a globális felmelegedés már hazánkat a mediterrán országok éghajlatával egyenlővé tette. Gondoljunk csak a kabócákra, amik gyakorlatilag kiszorították a tücsköket az éjszakai zenészek sorából. (Sic transit gloria mundi.) És igen, kóstoltunk már díjnyertes rozé borokat shiraz alapanyagból Feindéktől, nem is oly régen. Minden rendben volna tehát, csak -

Ezt a szőlőt túl éretlen állapotban szüretelték. Értem én, hogy miért: az érettség nem tesz jót a rozénak és a pezsgőnek sem, hiszen mindkettő magasabb savakat kíván, ami viszont az érettség állapotában csökken. Ezért szokták a rozé alapanyagokat éretlenül szüretelni. No, de a shiraz kényes gyermek, itt pár nap is számít. Szerintem mindössze 3 nap kellett volna még. A bor fő aromatikája így a piros ribizlire épül, savai lendületesek, de sajnos nem elég érettek. A másodlagos erjesztés hatása az illatban frenetikus volt, de az ízképletet nem tudta maradéktalanul pozitívba fordítani. Az ital pezsgése is kissé nyers, buborékai majdhogynem agresszívak, mindenesetre markánsak és nagyok. Ez nem igazán elegáns.

Félreértés ne essék, ez egy nagyon jó rozé pezsgő. Az ár-érték aránnyal már nem vagyok ennyire elégedett, de halvány, narancsba haljó rózsaszirom színével, kellemes ribizlis, hangyányit somos illatával és ízjegyeivel, komplex és édeskés, szuper jó kekszességével mindent összevéve egy tisztességesen elkészített, vonzó ünnepi ital. Én csupán azt sajnálom, amivé lehetett volna egy icipicit több érettséggel, néhány nap extra tőkén lógással. A Dél-Balaton, úgy hiszem, meghozta volna azt a teltséget, ami hiányzik ahhoz, hogy tökéletes magyar rozé pezsgő lehessen. Jelenleg azonban a Sauska extra brut rosé pezsgője kenterbe veri.

Újdonságok

Tokaji Március Nagykóstoló - 2016.03.19.

Ha jól érzékelem, én vagyok az első, aki a Tokaji Március rendezvényről beszámol. Nem titkolt szándékom is, hogy így legyen. Nagyszabású, kiváló rendezvény volt a Tokaji Március a Corinthia Szállóban. Széles, bár nem átfogó képet adott Tokaj-Hegyalja borairól, termelőiről, erőfeszítéseikről és...
Teljes cikk

Füleky Pincészet Tokaji késői szüret 2013

Szeretem a királylányos meséket. Nem a Disney-mázas verziókra gondolok, ahol piacbefolyásolás céljából dupla méretűre rajzolják a királylányok bájos-gödröcskés pofiján a szemeket, kivétel nélkül Barbie-baba alkatúak és úgy rebegtetik a szempilláikat a csodásan kigyúrt testalkatú, szögletes arcú...
Teljes cikk

L. Simon - Tramini 2015, zöld veltelini 2015

"Kecsteljesen: Ön nagy barátja, lám, / A madaraknak. Póznát tart nekik, / Hol magukat jól kipihenhetik." - Az L. Simon borászat esetében találóbb lenne palackot mondani pózna helyett. Még alliterál is. Minden bor egy-egy velencei tó környéki őshonos madárfajról kapta a nevét, és e madarak igényesen...
Teljes cikk

Petrény Kékfrankos Superior 2011

Az egri borvidék nyugat felől Verpelétnél válik el a mátraaljai borvidék debrői körzetétől. Utóbbit vályogos talajok, homok jellemzi, előbbit a várostól északkeletre fekvő magasabb, kötöttebb, agyagosabb talajú domboldalakra telepített D, DK, DNY irányú termőterületek. Innen gyönyörű a kilátás a...
Teljes cikk

Kovács Nimród Winery – NJK Nagy Eged 2009

Ha már Egerrel kezdtem a VinCE kiállításon kóstolt borok bemutatásának sorát, akkor maradnék is itt. Az egy hektárra eső borász doktorok aránya itt igen magas, nem tudom, más borvidékeken is így van-e. Egerben rögtön említhető Pók Tamás, de itt van dr. Gál Lajos is, akinek 2006-os disszertációját...
Teljes cikk

Tóth Ferenc pincészete, Eger - bikavér classic és superior 2013

Hamvas írta, hogy az egri borban hősiesség van, egész pontosan: „ha egrit iszom, azonnal nagy és heroikus tettekről kezdek álmodozni”. Csakhogy én nem szeretek Hamvasra hivatkozni, nem azért, mintha nem kedvelném, vagy nem érteném az igazságát, esetleg ne érezném szükségét, hogy főhajtással adózzak...
Teljes cikk

VinCE 2016 - átfogó kép a magyar borkínálatról

Bármennyire igyekeztem, több kiállító standját hagytam ki, mint ahányhoz eljutottam kóstolni. Valójában elmondhatom, hogy esélyem sem volt jelentősebb lefedettséget produkálni. Ez a VinCE tényleg nagy boros esemény, tényleg átfogó, és ráadásul eléggé jól pozícionált, jól szervezett. Nem túl...
Teljes cikk

Petrény Winery Verpelét - Cabernet Sauvignon 2013

Ezt a bort tényleg tisztességesen dekantáltam. Már előző este kibontottam, és kitöltöttem egy másfél decit, hogy szellőzzön a pohárban is, és a palackban is. Hűvösön tartottam, mármint a vörösborok számára "ajánlott" szobahőmérsékleten. Ez nem a mai szobahőmérsékletet jelenti, pláne nem a...
Teljes cikk

Marlborough again - Auntsfield Estate Chardonnay 2009

You know - there are the plus size models. The ones that look like normal women, they aren't utterly slim (not to say skeleton) and don't need to do plastic surgery in order to have something round shaped in their body. And if you think about it, they are nicely dressed in cloths that are taylor...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk