Egy jó forralt bor

Kísérletező kedvemben voltam. Az Indexen is forralt borról írtak néhány hete, és azt hozták ki végkövetkeztetésnek, hogy az átlag fogyasztó a vacak borból készült, ócska pancsot tartja jó forralt bornak, hiszen ahhoz szokott hozzá a karácsonyi vásárokon. Én ezzel másként vagyok, ezért gondoltam egyet, és magam is pancsolni kezdtem.

Idén szakítottam a szokásos 1/3 vörös, 1/3 fehér, 1/3 víz kombinációval. Egy Ostoros rozét vettem le a polcról, elsősorban az ára miatt (tudniillik, hogy alacsony), ugyanakkor tavaly az Ostoros forralt borban tényleg jól érvényesült. Elég az hozzá, hogy 2/3 rozé, 1/3 víz arányban elegyítve, a "szokásos" fűszerezéssel indítottam, és hamar megállapítottam, hogy ez így élvezhetetlen. Most mi legyen?

Körülnéztem a konyhában, és megakadt a szemem egy lábosnyi reggel főzött Milford málna-szeder teán. Szép piros, illene a borhoz. Mi lenne, ha....

Víz helyett 1/3 tea került a bor mellé, ami azonnal megszelidült és kikerekedett. Nem volt más hátra, mint beledobni pár szegfűszeget, meg egy kevés fahéjat. Kevéske cukrot. A narancshéjra, csillagánizsra és a többi fűszerre itt már semmi szükség nem lett. Ej, de igen jó lett! Pedig mennyire más, mint a karácsonyi vásárokban kotyvasztott "szokásos" "hazai"!

Egészségünkre! És Boldog Új Évet kívánok!

Újdonságok

három bio bor - Gróf Degenfeld

Nem tudok zongorázni. Az én hangszerem a basszusgitár. Mégis, sok évvel ezelőtt egy – nem túl jelentős – szerelmem kedvéért megtanultam néhány taktust, hogy el tudjam játszani a lány nagy kedvencét, John Lennon Imagine c. számát egy soron következő házibulin. Nem mondhatom, hogy őrülten bonyolult...
Teljes cikk

Petrény Winery - Borgundi 2012 (bikavér)

Ajándékba kaptam, nagy ünnepre nyitottam ki. Ez a bor már túl van a csúcsán. Illata még viszonylag gyümölcsös, érlelt, de szájban már barnás ízek, földes jegyek jelentkeznek. Teste kicsit üres, valahogy hiányzik a közepe. Szilvás, meggyes, avaros ízei jelzik, hogy valamikor jobb lehetett ennél. Nem...
Teljes cikk

Kecze-Hady Kézműves Pincészet - Zsófia 2016

Jaj, nagyon szeretem a családi történeteket, amikből kiderül, hogy miként, miért lesz valakiből borász, hogyan tagozódik be a társadalom azon szűk szeletébe, akik a kemény munkát többre becsülik a gyors sikernél, és meglátják a szőlőben, ebben a sok gondoskodást igénylő növényben a szépséget...
Teljes cikk

Vojtek Pincészet (Villány) - #Flancos 2018

Visszavonhatatlanul eljött a tavasz, így jó lesz megnyitni a rozéborok kóstolásának sorát, hogy tudjuk, milyen palackról tekerjük le a csavarzárat, ha egy kellemes, laza estéhez akarunk bort párosítani. A villányi Vojtek pincészet #Flancos nevű rozé házasításával kezdődött...
Teljes cikk

Tokaji helyzetkép

Szombaton lezajlott a Tokaji Március kóstoló a Corinthiában, mint minden évben. A már-már reprezentatívnak tekinthető kóstolón ezúttal 59 borászat vett részt és a rendezvény népszerűségét mutatja, hogy 18 órakor már volt olyan pincészet, aki nem tudta valamennyi kiállított borát kóstoltatni, mert...
Teljes cikk

Ezt jólesik látni

Jancis Robinson egy élő legenda, kár lenne tagadni. Nagyjából egyfajta bor-origó, karöltve Hugh Johnsonnal. Ha valaki alaposan körülnéz Jancis Robinson honlapján mainapság, szívet melengető látványban lesz része. Breaking news... idemásolom. Ugye látják ott a jobb felső sarokban? Top scoring...
Teljes cikk

Várszegi Pincészet Petit Blanc 2015 (Wieland selection)

A borok világában azt szeretem a legjobban, hogy végtelenül változatos. Megunhatatlan. Stílusok, termelők, évjáratok - mind folyamatosan változnak, hoznak újat és mutatnak kísérleteket, kiforrt tételeket és álmokat... A Várszegi pincészet a Borháló jelentős beszállítója, így ismertem meg őket, és...
Teljes cikk

Kecze-Hady pincészet - Zsófia és Zsombor 2015

A Tisztelt Olvasó már az előző cikkből kitalálhatta, hogy  portfolió kóstolón voltam az aszófői Kecze-Hady pincénél. Igen, ez még 2018-ban volt, a Corinthia szállóban rendezett Bordói November nagykóstolón. Ott találkoztunk először, és onnan jöttem el a legkiválóbb emlékekkel, amikre most...
Teljes cikk

Kecze-Hady Pincészet - Rizlingli (rizlingszilváni) 2017

Felejtsünk el mindent, amit a rizlingszilvániról (más néven Müller Thurgau) tudunk. Például azt, hogy "Mivel nagyon érzékeny a gombabetegségekre és a rothadásra, termelőjét gyakran készteti korai szüretre. Ilyenkor savai nyersek, durvák maradhatnak annak ellenére, hogy teljes érésben szüretelve...
Teljes cikk

Cramele Recas - Nonius 2017

Irigykedni, vagy nem irigykedni - ez itt a kérdés. Vajon akkor nemesb-e a lélek, ha kiszáll tenger kínja ellen, és próbál kákán is csomót keresve tiltakozni az igazsággal szemben, vagy ha csendben belenyugszik a megváltoztathatatlannak látszó igazságba, és elismeri, hogy egy angol ember által...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk