Egri Bikavér ünnep 2016 és a Kovács Nimród Winery

Tényleg volt körhinta, voltak veterán autók és traktorok (még a kislányaim is mérsékelt érdeklődést mutattak ezek iránt, különösen a babakék Ikarus mozgatta meg a fantáziájukat), volt latin zene is, de messzi eldugva a sátraktól, azután voltak érdekes, betonvasból készült díszletek (óriási dekantáló, meg hatalmas vasaló, ilyesmi) - de voltak bordalok is, és ez utóbbit én nagyon oda-nem-illőnek éreztem.

Ahogy azokat a borokat sem, amik voltak több sátornál is - háááát, enyhén szólva "rossz" tételek. Hibásak. Nem sorolom fel, mert nem akarom szégyenben hagyni az ismert (és kevésbé ismert) borászatokat, akiknél ilyet kóstoltam. Csak általános tanácsokat szeretnék adni a kiállítóknak:

- öreg tételekkel csak akkor jöjjenek ki egy fesztiválra, ha az a bor még fel tud mutatni élvezeti értéket,
- oxidált tétellel nem tudom, hogy borász szemmel mit kellene csinálni, de a Borbecsüs szerint ezt fogyasztónak már ne kínálják.

A felhozatal annyira lehangolt, hogy a Kovács Nimród Winerynél kerestem vigasztalást, ahol viszont nem csalódtam.

Kezdetnek a 2015-ös egri csillag nagy megelégedettségemre szolgált. Különösen azért, mert szakít az olaszrizling alapú egri csillag koncepcióval, ami más borászatokat jellemez, és valamilyen illatos fajtát tesz a középpontba. Muskotályt, vagy szürkebarátot. Ettől annyira megnyerő és kedves karaktert kap a bor - és nemesség érzetét is - hogy valódi élvezet kortyolni. A frissesség a beltartalommal, a virágos (de nem parfümös) illattal tökéletes harmóniát ad. A csillagszemű juhász kacsintása ez a bor. Jó kezdet volt, bevezetés a komoly örömökbe.

A komoly örömet - kb. 3/4 órás programot - azután a Monopole Superior 2012 bikavér nyújtott. Volt bizalmam bármihez ezen a standon, hiszen korábban nagyon kedvezőeket írtam a NJK Nagy Eged 2009-esről. Kovács Nimród Winery – NJK Nagy Eged 2009

Ez a bikavér igazán megérdemli a Superior jelzőt. Szenzációsan messze van a "sztenderd" bikavér minőségtől, és ez többek között köszönhető a fajtaösszetételnek. Kovács Nimródnál minden egy kicsit más, kicsit meglepő, és ezért újszerű, viszont kiválóan eltalált. Számomra nagyon vonzóvá teszi, hogy nem túlsúlyos benne a kékfrankos.

A bor 4 éves, fejlődése elején. Sötét bíborszín, semmi téglás szél. Illatában először a hordó vaníliássága fogad, azután szépen mellé rendeződnek a meleg fűszerek, és a gyümölcsösség. Fekete szeder, szilva, feketére töppedt meggy. Csodásan egyben van a textúra, melegség és lágyság árad belőle. Az alkoholérzet szinte édessé teszi, de ez csak az érettséget húzza alá. Nagyon szép egyensúlyban van a bor, nem törekszik arra, hogy tanninbomba legyen, magabiztosan nyer meg a beltartalom kerekségével és teltségével. Ízben végtelenül sokrétű. Bár a hordó vaníliássága meghatározza az ízérzetet is, nem uralkodik el, hanem mintegy keretbe foglalja a gyümölcsösséget és a fejlődő érlelési jegyeket. Fekete szeder mellett áfonya, muskotályos szilva és megint a fán aszalódott meggy ízjegyei érkeznek. Fűszerei szegfűszeg, menta (halványan) és egy pici borsosság. Csodásan hosszú lecsengés. Ebből kellene bespájzolni egy kartonnal, azután évente kibontani egyet-egyet, figyelve a fejlődését. Fogadok, hogy a hatodik is kifogástalan élményt nyújtana.

Ez a deci bor kitartott háromnegyed óráig, és értelmet adott a bikavér ünnepnek. A kislányok meg addig egy jót játszótereztek...

Újdonságok

Belward Pincészet - Olaszrizling (2015 és 2013)

Közismert, hogy az egyetemista léthez mennyire hozzá tartozik a borivás. Hazánkban nagy szerencse, hogy minden fő egyetemi városunk el van látva legalább egy tisztességes borvidékkel. Győr: pannonhalmi, Budapest: etyeki és neszmélyi, Eger: egri, Miskolc: egri és a tokaji, Debrecen az utóbbihoz elég...
Teljes cikk

Maul pincészet (Villány) - Taurus 2013

A Bordói Nagykóstolón ismerkedtem meg ezzel a borral, és Maul Zsolttal is. Két kellemes találkozás...2013-as bor, (és bár a bordói kóstoló után továbbra is érvényes, amit itt írtam: Kékfrankos Április tanulságai II. - Mi lett veled, 2013-as évjárat? ), ennek a Taurusnak kiváló tartása van,...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2016

Az idei Bogyólé.Leszögezem, hogy véleményem szerint a Bogyólé fogalommá vált a magyar primőrbor piacon. Sokéves tapasztalatom szerint a legközelebb tudott kerülni a valódi Beaujolais Nouveau/Primeur ízvilágához, mégis a fajtaválasztás miatt mindvégig nagyon magyar maradt. Szememben olyanokat...
Teljes cikk

Büttner Pincészet - Vulcanus 2015

Vadonat új pincészet, első évjáratos borok. Mégis nagyon tudatos, kiforrott megjelenéssel hívta fel magára a figyelmemet. Már önmagában az megragadott, hogy az Olaszrizling Nagykóstolón valami mást kóstolhatok, valami ritkát és érdekeset. Igazán szemrevaló hölgy kínálta a bort, de...
Teljes cikk

dr. Gál Lajos - Kántor-tag 2012

Úgy illik, hogy azzal a borral kezdjem a beszámolók sorát az olaszrizling kóstoló után, amelyik lehengerlően és toronymagasan a legkiemelkedőbb volt a bemutatott sok száz közül, de legalább is az általam kóstolt 25 közül biztosan. Ez Gál Lajos egerszóláti Kántor-tag olaszrizlingje. Már a Szó-Lá-Ti...
Teljes cikk

Olaszrizling Október: sok dícséret, kis dohogás

Most szombaton "történt" az Olaszrizling Október nagykóstoló a Corinthiában. Nagy szabású rendezvény volt, nem tudom, a szervezők számítottak-e ekkora látogatottságra. Amikor 20:05-kor beléptem a nagyterembe, gyakorlatilag moccanni sem lehetett. A standok előtt tömegek álltak, az érdeklődők...
Teljes cikk

L. Simon - Nagykócsag 2015

Már kétszer vettem azóta, hogy először kóstoltam. Nagyon tetszik ez a bor.A lényeg a "bâttonage" szón van, a bor ezen túl még azért különleges, mert nem a chardonnay, hanem a sauvignon blanc szőlőfajtával követték el a műveletet. De mit is?Van itt egy jó kis video arról, hogyan történik a...
Teljes cikk

Mádi Borház Manufaktúra - f14

Nem kell különösebb magyarázat, olyan előzmények után, mint a 2015-ös iMÁDlak és az m15, ezt a tételt is nagy várakozásokkal kóstoltam a Mádi Borház Manufaktúrától. Még akkor is, ha a 2014-es évjárat - tudjuk - nagyon, de igazán nehéz év volt. Biztos voltam benne, hogy a megalkuvás-mentesség, ami a...
Teljes cikk

Taschner Kékfrankos "Classic" 2015

Csodás élményben részesített a Taschner Borház. Részben szubjektív, de nagyon sok tekintetben objektív módon csodás, így közzéteszem.Hipermarketben, alsó polcon (!) találtam rá az ismerős rombusz formájú kék címkés borra. Sajnálkoztam. Mit keres a Taschner név az alsó polcon??! Utolsó...
Teljes cikk

Mádi Borház - iMÁDlak 2015

Történelmi időket élünk sok tekintetben. Történelmi változás szerintem a borkészítés terén is folyamatban van, ennek Tokaj kiemelkedő szereplője. Lassan, de biztosan settenkedett be a köztudatba - és talán már a közízlésbe is - a tokaji száraz furmint, mint új kategória léte és igénye. Mostanra azt...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk